„Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jöjjön közénk az Úr, és szabadítson meg ellenségeink kezéből" (1Sám 4,3).
Az izraeliták számára a frigyláda az Úr szövetségének a ládája volt. Úgy képzelték, Isten úgy teljesíti ezt a szövetséget, hogy megoltalmazza őket ellenségeiktől, nem törődve azzal, hogy ők milyen hűtlenek a szövetséghez. Amikor Isten gyermekei megosztott szívűek és elfordulnak tőle, Ő nem tehet mást, mint átadja őket a vereségnek. Azt gondolják, Istennek meg kell őket szabadítania saját dicsősége kedvéért, de az Úr inkább a maga szent jelleméhez ragaszkodik, mint a dicsőség üres látszatának ragyogtatásához. Amikor Isten egyik szolgája vétkezik, mi úgy érezzük, jobb lenne elleplezni az ügyet. Noha kudarcot szenvedtünk, mégis imádkozunk, hogy Isten a maga dicsőségéért mentsen meg a nyílt gyalázattól. De Isten útja ennek éppen a fordítottja. Neki meg kell engedni, hogy népe vereséget szenvedjen a világ szemében, hogy elhatárolhassa magát istentelenségüktől. Isten nem takargathatja a bűnt. Az Ő dicsősége erkölcsi értékeken nyugszik, és inkább a nyílt kudarchoz ragaszkodik, mint a csalóka, üres győzelemhez.