Skip to main content

04.21 Szabadulás a törvény alól

„Mert az élet Szellemének törvénye a Krisztus Jézus által megszabadított téged a bűn és halál törvényétől" (Róm 8,2).

A kínai kereskedőknek nagy tehertételt jelentett a „likin" adó. Ennek törvénye még a Csing dinasztia idejéből származott, és mert egészen napjainkig érvényben tartották, senki nem kerülhette ki. Ez egy olyan adófajta volt, mely az átmenő forgalmat sújtotta. Sorompós helyeken szedték be az országban nagy hatalommal bíró tisztviselők. Néhány évvel ezelőtt azonban új törvény lépett életbe, mely megszüntette a „likin" törvényt. Képzelhetitek, mennyire megkönnyebbültek azok, akik sokat szenvedtek a régi törvény miatt! De most nem kellett aggódni többé, mert az új törvény megszabadította az embereket a régitől. Nem kellett már azon törnie senkinek a fejét, hogy mit is mondjon, ha egy „likin" tisztviselővel találkozik.

Isten úgy szabadít meg bennünket az egyik törvénytől, hogy bevezet egy másikba.

Az egyik menthetetlenül hozzákötött a bűnhöz és a halálhoz, a másik viszont szabaddá tesz az élet Szellemével való áldott közösségre.