Skip to main content

05.07 Felülről van az erő

„Bevitte József Jákobot is, az ő atyját, és állította őt a Fáraó elé. És megáldotta Jákob a Fáraót" (1Móz 47,7).

Kétszer is olvassuk, hogy Jákob megáldotta a Fáraót. Hogyan merészelt ez a rokkant, öreg menekült áldást mondani az akkori idők leghatalmasabb uralkodójára? Úgy, hogy Jákob becsvágya ekkorra a múlté volt. Itt már semminek tartotta magát. Isten azonban vele volt! E felől már Egyiptomba érkezése előtt bizonyosságot szerzett. Ábrahám sokkal nagyobb jelentőségű ember volt nála, Egyiptomba érkezve mégis vétkezett. Jákob viszont, bár fia, József Egyiptomban várta, először megállt Beérsebánál, hogy áldozatot mutasson be atyái Istenének, ily módon Őrá bízva a döntést. És felhangzott az isteni biztatás: „Lemegyek veled Egyiptomba" Így érkezett Jákob Egyiptomba. Régi ereje, mellyel áldásokat ragadott meg a maga számára, megtört; ám elegendő felülről való erő lakozott még benne ahhoz, hogy megáldjon egy uralkodót!

1Móz 46.1-4 Elindult tehát Izráel minden hozzátartozójával, Beérsebába ment, és áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének. Isten így szólt Izráelhez éjjeli látomásban: Jákób, Jákób! Ő pedig felelte: Itt vagyok! És mondta: Én vagyok az Isten, a te atyád Istene. Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott téged. Lemegyek veled Egyiptomba, és bizonyosan fel is hozlak onnan. És József keze fogja majd le a szemedet.