„Nem azért szállottam le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem" (Jn 6,38).
Isten akaratát nem rendelhetjük alá saját vérmérsékletünknek. Ha ismerjük valakinek a lelki alkatát, többnyire könnyen kitalálhatjuk milyen „vezetést" fog kapni, mert természetes hajlamai finoman befurakodnak Isten irányításába. Sok úgynevezett vezetés nem több mint személyes hajlam. Egy félénk testvér például „vezetést" kap arra, hogy a leghátsó sorban üljön le. Egy tolakodó testvér ugyanakkor az első sorban foglal helyet, mert oda érzi magát „vezetve". Mindketten az Úr vezetésére hivatkoznak. Megfelelnek ezek a valóságnak? Vagy csak saját vérmérsékletük irányította őket? Isten világosan megértett akarata azt kívánja tőlem, hogy vérmérsékletemet tegyem félre. Annyira be kell teljesednem Szent Szellemmel, hogy a hozzám legközelebb álló ember, aki jól ismer, ne tudhassa előre, hogyan fog engem Isten vezetni. Őrizkedjünk attól, hogy saját természetes hajlamaink irányába állítsuk be vagy fordítsuk el Isten akaratát! Maga az Úr Jézus is félretette saját, hibátlan akaratát az Atya akarata kedvéért, aki Őt elküldte. Ha neki meg kellett ezt tennie, mennyivel inkább nekem!