„Ott jelenek meg neked és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két kérub közül, melyek a bizonyság ládája fölött vannak" (2Móz 25,22).
Mi az alapja az Istennel való bensőséges kapcsolatunknak? Az Ő dicsősége. A kegyelem székénél, az azt beárnyékoló kérubok között közösségünk van Istennel, ezek a dicsőség kérubjai. Azon a helyen, ahol Isten dicsősége és egyúttal ítélete nyilvánvaló lett, ott találjuk a kegyelmet. Hát nem mutathatja meg a mindenható Isten kegyelmét bárhol, ahol csak akarja? Nem, csupán ott, ahol erkölcsi dicsőségét is megőrzik. Nem választható el a kegyelem széke a kéruboktól.
A kiontott vér teszi lehetővé a bűnös ember együttlétét Istennel. Ezért adhat Isten kegyelmet anélkül, hogy megsértené dicsőségét. Közösséget vállalhat az emberrel önmaga megtagadása nélkül. Krisztus vére tehát lényeges feltétele e közösség létrejöttének. Mégsem ez az igazi alapja a közösségnek. Ha a kegyelem székénél Istennel találkozom, akkor nem a drága vérre, hanem a dicsőségre nézek. Elvétetik a lepel, és fedetlen arccal szemlélhetjük Isten dicsőségét.