Skip to main content

09.01 A kegyelem az alap

„Asszony! Nagy a te hited. Legyen neked a te akaratod szerint" (Mt 15,28).

Gyötrelmes nyomorúságában így kiáltott ez a kánaáni asszony: „Dávid fia, könyörülj rajtam!" Talán nem volt ez eléggé komoly imádság? De igen. Vagy talán nem olyanfajta imádság volt, mely azonnali válaszra várt? Dehogynem! Ám meglepő módon az Úr Jézus „egy szót sem felelt neki". Úgy tűnhet, semmi mondanivalója nem volt az asszony számára. Sőt az asszonyra panaszkodó tanítványoknak is azt a választ adta, hogy Ő csak „Izrael házának elveszett juhaihoz" küldetett. Mégis ez a felelet adhatta meg az asszonynak a kulcsot, hogy helyes módon közeledjék hozzá. Ő ugyanis csak Izrael számára volt „Dávidnak Fia". Mások nem léphettek fel ezzel az igénnyel vele szemben. Ennek tudatában aztán más alapra helyezkedett az asszony, és egyszerűen csak így szólította Őt: „Uram."

Bár az Úr Jézus válasza elutasításnak tűnt, valójában segíteni akart, hogy az asszony ne hamis alapra helyezze kérését, és valamiféle előjogra se támasszon igényt, hanem csak egyedül a meg nem érdemelt kegyelemhez járuljon. Ekkor hitére azonnali feleletet kapott. Megtalálta a kulcsot.

És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!” Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: „Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” De ő így felelt: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.” Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: „Uram, segíts rajtam!” Jézus erre így válaszolt: „Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” Az asszony azonban így felelt: „Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.” Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” És meggyógyult a leánya még abban az órában. (Mt. 15.22-28 )