„Krisztus meghalt érettünk, mikor még bűnösök voltunk" (Róm 5,8).
Megváltásunk árát látva, tehetünk-e egyebet, mint hogy teljesen átadjuk magunkat neki? „Kérlek azért titeket az Isten irgalmára!" - írja Pál a Róma 12-ben. Az első 11 fejezetben végig az isteni kegyelemről beszél. A szeretet vezette Krisztust, amikor meghalt érettünk, hogy mi új életben járhassunk. Krisztusnak ez a szeretete odavon bennünket hozzá. Amikor szemtől-szembe kerülünk ezzel a teljesen önzetlen szeretettel, nehezebb visszatartanunk magunkat, mint egészen odaadnunk valónkat neki. Érthetetlen, hogy egyesek mégis éveken át keresztyének anélkül, hogy ezt megtennék. Nem vétettünk-e meg mérhetetlenül drága áron? Ezért készséggel követjük Pál Isten dicsőítésére való felszólítását testünkben és szellemünkben, „melyek az Istenéi" (1Kor 6,19). Ez az Ő joga, nem pedig a mi iránta tanúsított kedvességünk. Nem vagyok a magamé. Merészelhetem-e eltulajdonítani azt, ami az Övé? „Uram, amim csak van, aki vagyok, és amit remélek - minden a Tiéd!"