„Oda vetették a hálót, de kivonni már nem bírták a tömérdek hal miatt. Szólt azért az a tanítvány, akit Jézus szeretett, Péternek: Az Úr az" (Jn 21,6-7).
Amikor az Úr ott állt a parton, különös módon még János és Péter sem ismerték fel, pedig ők voltak a legbensőségesebb kapcsolatban vele, de Tamás sem, aki előzőleg a sebek alapján már rádöbbent, kivel is áll szemben. A feltámadott Urat nem lehetett tisztán emberi szemekkel, tapintás segítségével felismerni. Amikor ismerős dolgokról beszélt, akkor sem jöttek rá, kicsoda. De amikor a háló megtelt, János egyszerre tudta, ki áll előttük.
Később, amikor a parton Jézus Krisztus így szólt: „Jöjjetek, egyetek!", egyikük sem merte megkérdezni, hogy kicsoda Ő, mert már tisztában voltak vele, hogy az Úr van ott. Csak látszólagos itt az ellentmondás. Rendes körülmények között az ember akkor kérdez, ha valamit nem tud. Valószínűleg azért nem merünk kérdezni, mert félünk, kiderül tudatlanságunk. De itt egyszerre van jelen a félelem és az ismeret. A külső emberük félt, a belső azonban ismert. Gyakran az ember nem tud magyarázatot adni bizonyos dolgokra, mégis van valamilyen Istentől kapott belső bizonyossága. Ez a keresztyénség, a Krisztus-hit.