Egyes tudósok a tényeken kívüli megállapításokat tesznek. Állításaik az adatok filozófiai értelmezései. Ezek hitelessége nem ugyanolyan súllyal esik a latba, mint maguk az adatok. A hallgatók tudatában, sajnálatos módon, a tények és az értelmezések ritkán nyernek megkülönböztetést.
Ha egy tudós bármilyen témáról beszél, hisznek neki. Ha a saját szakterületén kívül beszél is, a tisztelet - melyet saját területén belül tett állításainak joggal megadunk - önkéntelenül áttevődik mindenre, amit mond. Például Anthony Standen idézi R. S. Lullt, a Yale egyetem paleontológiai professzorát, aki ezt mondja: „Darwin óta az evolúció (a fokozatos fejlődés) elméletét mind általánosabban elfogadják. A tájékozott gondolkodású ember tudatában mostanáig nem kétséges, hogy ez az egyetlen logikus mód, melyen a teremtést értelmezni és megérteni lehet. A modus operandi (végrehajtás módja) tekintetében nem vagyunk olyan biztosak, de bizonyosak lehetünk benne, hogy a folyamat a nagy természeti törvények szerint ment végbe, melyek némelyike eddig még ismeretlen és talán megismerhetetlen."
Nem állhatunk azonban ellent a kísértésnek, hogy meg ne kérdezzük, hogyha némely nagy természeti törvény eddig még ismeretlen, honnan tudjuk, hogy van. Amennyiben némelyek talán megismerhetetlenek, honnan tudjuk, hogy „logikusak"?
Ha ahhoz tartjuk magunkat, amit a Biblia valóban mond, és amelyek valóban tudományos tények, akkor az ellentmondás területét óriási mértékben lecsökkentjük.
Egy másik, összeütközést kiváltó terület az a kérdés, hogy vajon a tudományos módszerekkel nem igazolható dolgok érvényesek és igazak-e. Egyesek tudatosan, mások pedig tudat alatt elfogadják, hogy ha egy állítás nem bizonyítható be laboratóriumban, természettudományos módszerekkel, akkor az hitelt nem érdemlő, és nem fogadható el megbízhatóként. A tudomány felfedezéseit tárgyilagosnak, és ezért valóságosnak tekintik; az olyan állításokat, amelyeket hitből kell elfogadni, gyanúsnak tartják.
Valódi és tiszta ismeret szerzésére azonban vannak más utak és módok, mint a laboratórium. Vegyük csak a szerelembe esés folyamatát. Ez biztosan nem laboratóriumban megy végbe, műszerek közreműködésével, de aki valaha is megtapasztalta, nehezen ismerné el, hogy szerelemismerete bizonytalan vagy valótlan. Korábban már láttuk, hogy a tudományos módszer csak fizikai fogalmakkal mérhető jelenségekre érvényes. Az Isten más, mint az a természeti valóság, amit a tudomány vizsgál. Isten nem vár az ember gyakorlati kutatására; ő személyes lény, aki a szeretetben jelentette ki magát, és személyes válaszadásban ismerhető meg.
A hit nem káros a valóság érzékelésére. Valójában maga a tudomány olyan előfeltételezéseken nyugszik, melyeket hitből kell elfogadni, még mielőtt bárminemű kutatás elkezdődne. Az egyik ilyen feltételezés, hogy a világegyetem szabályos, megismerhető törvény szerint működik, és viselkedése ezért előre kiszámítható.
Meg kell itt jegyeznünk, hogy a ma ismert tudományos módszer a tizenhatodik században kezdődött olyan emberek között, akik keresztyének voltak. Szakítva a görög sokistenhívő fogalmakkal, melyek szerint a világegyetem szeszélyes és szabálytalan, és ezért alkalmatlan a rendszeres tanulmányozásra, azt állították, hogy a világmindenség szabályos, és érdemes kutatni, mert értelmes Teremtő műve. Meg voltak győződve róla, hogy a tudományos kutatások folytatásával Isten után ők is Isten gondolatait gondolják.
Egy másik bizonyíthatatlan feltételezés, melyet hitből kell elfogadni: érzéki észleléseink megbízhatósága. El kell hinni, hogy érzékeink elég megbízhatóak ahhoz, hogy hű képet kapjunk a világegyetemről, és képessé tesznek bennünket arra, hogy megértsük azt a szabályosságot, melyet megfigyelünk.
A keresztyének ezen túlmenően hiszik azt, hogy a tudomány a fizikai dolgokra érvényes igazság felfedezéséhez vezető egyik út, de vannak más, nem anyagi valóságok, és más eszközök az igazság megtalálásához. A keresztyén gyakorolja a hitet, és megvannak az előfeltételezései éppen úgy, mint a tudósnak, és a hit nem lát semmi összeegyeztethetetlent az ésszel és értelemmel. Nem tartják magukat értelmi tudathasadásban szenvedőknek, hanem olyanoknak, mint akik a modern tudomány keresztyén megalapozóinak nyomdokában járnak.
Továbbá el kell ismerni, hogy a tudomány képtelen arra, hogy értékítéleteket alkosson az általa mért dolgokról. A tudomány területén foglalatoskodók sokan rájönnek, hogy semmi olyan nem rejlik a tudományban, ami kiigazítja őket felfedezéseik alkalmazásában. A tudományban magában nincs semmi, ami meghatározza, hogy a nukleáris energiát városok lerombolására vagy a rák megszüntetésére fogják-e felhasználni. Ez olyan döntés, amit a tudományos módszeren kívül hoznak meg.
Továbbá a tudomány meg tudja mondani azt, hogy hogyan működik valami, de hogy miért úgy, azt nem. Hogy vajon van-e valami cél a világegyetemben, azt a tudomány soha nem tudja nekünk megmondani. Az egyik író megfogalmazásában: „A tudomány meg tudja mondani a »hogyan«-t, de nem tudja megmondani a »miért«-et."
Sokféle ismeret tekintetében a kinyilatkoztatásra szorulunk, melynek hiányában meglehetősen tökéletlen képet nyerünk. A Bibliának nem az a szándéka, hogy sok dolog hogyan-ját elárulja, de világosan megmondja a miért-eket.
Ez nem azt jelenti, hogy amikor az Írás tudományos vagy történelmi dolgokra utal, akkor pontatlan, hanem inkább azt, hogy figyelme gyújtópontjában más van.
Ezért az alázat a tudós értékes erénye.
Némelyek tévesen úgy gondolták, hogy Istenre azért van szükség, hogy megmagyarázza az élet és a létezés olyan területeit, melyekre pillanatnyilag nincs más magyarázat. A hitetlen tudósok ezt az elképzelést ragadják meg, amikor azt hirdetik, hogy ezek a rések szűkülnek. „Adjatok elég időt" - mondják -, „és az ember képes lesz megmagyarázni, hogy hogyan működik minden a világegyetemben."
Akik ezt a nézetet vallják, elfelejtik, hogy Isten nemcsak teremtő, de fenntartó is. „Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn" (Kol 1,17). A világegyetem szétesne az Ő fenntartó hatalma nélkül. Még ha az ember megért és megmagyaráz is mindent, akkor is szüksége lesz Istenre. Azt tudni, hogy a világegyetem hogy tartatik fenn, nem egyenlő azzal, mint fenn is tartani azt.
Például sokat beszélnek ma a tudósoknak arról a lehetőségéről, hogy lombikban életet hozzanak létre. (Megjegyzendő, hogy valakinek az életről alkotott fogalma összeköttetésben van azzal, hogy mennyire közelinek gondolja azt, hogy az ilyen élet létrehozásának küszöbén áll.) Egyesek félnek, hogy ha ez a hihetetlen esemény megtörténik, akkor Istent valamiképpen letaszították trónjáról. De mi történne valójában? Mit bizonyít ez? Csak azt, hogy az élet nem vak véletlen folytán keletkezett, hanem értelmes gondolat által. A legegyszerűbb gondolkodású ember előtt is nyilvánvalóvá lesz, hogy ez az új „élet" nem az anyag véletlen találkozása és kölcsönhatása révén keletkezett, hanem a legszigorúbban ellenőrzött feltételek közötti hatalmas gondolat és munka eredményeképpen. Egyértelműen az Isten-hit mellett szólna. Még magyarázatot kell adnunk az élet létrehozásához felhasznált elemekről. Ezek honnan vannak? A leglogikusabb magyarázat, hogy Istentől. Ha az ember valóban képes Isten gondolatait követni, akkor nem hihetetlen, hogy képes életet előhívni lombikban - ezáltal azonban még nem lett Istenné az ember.
(részlet a Tudd, hogy miért hiszel c. könyvből)
Comments