Skip to main content

Az igaz király

A karácsonyi történet egy tapintatból elhallgatott, kétkedéssel fogadott, ámde nagyon is fontos részéről lesz szó. Az apostolok közül ugyan csak Máté írta meg, de hiszem, megáll Isten igéjének minden szava, színtiszta igazságként:

„A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:

Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. „ (Mt. 2:1-2)

Érdemes itt megállni, és a történelmi perspektívát megszemlélni. Adott szereplőként egy darab „Nagy" Heródes, aki minden volt, csak nem „nagyszerű" ember („Herod the Great" még inkább félrevezető jelzőjét tekintve, tehát értsük jól, hogy ő volt az Id. Heródes, szemben a Krisztust megvizsgáló ifjabbal). Emlékszem, hogy gyermekként József szerepében hogy féltem azon tényleg „nagy darab" fiútól, ki Heródest játszotta. Ráillett a szerep, megjelenését tekintve, bár ő egyébként bárányszelídségű ember volt, szemben a véreskezű történelmi személlyel. De haladjunk tovább...

„Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem." (Mt. 2:3)

Rövid pauza. Ki miért „háborodott" meg? Nos, Heródes ekkorra már ténylegesen megháborodott, elméjében úrrá lett a paranoia, s családjának jó részét már megölette változatos módokon. Még  a rómaiak, -kiket bábkirályként hűségesen kiszolgált- is úgy tartották, jobb disznajának lenni mint édes fiának, elvégre a disznót csak akkor ölik le, ha tényleg szükséges, míg ő bárkit megöletett, kiről beteg elméje elhitte, veszélyes lehet trónjára. Jut eszembe a disznóról, nem is zsidó származású volt, tehát Jeruzselemben ha híre ment a különös keleti vendégek érkezésének, igen vegyes fogadtatása lehetett a történteknek. Egyesek talán azt méregették, miképp lehetséges, hogy királyi sarjat keresnek, elvégre Heródesnek épp hogy nem születtek gyermekei, hanem haltak meg sorra a testőrei kezétől. Mások talán reménykedtek, király támad saját népük véréből, ki lerázza az idegenek hatalmát, rómaiak igáját. S ha nagyot merünk álmodni, tán azt is felfesthetjük, hogy volt, ki felismerte, bizony a próféciák és jelek a Messiás jövetelét hirdetik... De lássuk, mit mondtak a hozzáértők!

„És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt." (Mt. 2:4-6)

E helyt ismét érdekes leletre bukkanunk, elvégre a Krisztusról kérdeznek és felelnek a szereplőink. Emlékezzünk, mit is jelent a szó, melynek héber megfelelője a „Messiás": olajjal felkent. Király, főpap és bíra, próféta... csupa oly méltóság, kiket az Úr beavat hatalmába és szentséges titkaiba. De félreértés ne essék, nem akármelyik felkentről szól a prófécia, hanem a legnagyobbról! „...a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van." (Mik. 5:2/b) Hoppá, kérem tisztelettel, ez csak egy valakire igaz, még pedig arra, kit hívunk Jézus a Krisztusnak, ember megváltójának! Kétlem, hogy az írástudók ne tudták volna, de mert retteghettek a királytól joggal, meg is feleltek neki legjobb tudásukkal...  

„Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki." (Mt. 2:7-8)

Ecce homo, íme az ember (nem épp Krisztus, de épp ellentéte, az anti-)! Heródes a nagy machinátor akcióban! Zseniális terv, ügyes színészi játék, csak egy a hiba: nem számítja bele az egyenletbe Istent, kit nehéz átverni. Nem meglepő mondjuk; ki nem hiszi létét s hatalmát, nem féli igazságát, az cselekszik így, magát emelve istenként egocentrikus világképének középpontjába. Oh, hogy csalatkoznak az ily balgák! De nézzük tovább, meglátjuk magunk is mindjárt...

„Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát." (Mt. 2:9-11)

Hódolat az igaz királynak, arannyal, tömjén a főpapnak és mirha a gyógyító erővel megáldott prófétának - egyértelmű jelképek arról, ki egy személyben testesíti meg a felkentség szerepköreit. Senki nem azt nézi, hogy jászolban fekszik, hanem hogy mi lesz belőle, ha felnövekszik...

„És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba."  (Mt. 2.12)

Lőn tehát, hogy dugába dőlt a zsarnok terve, s a bölcsek a kisgyermekes párnak értékes napokat nyertek. Láthatjuk azt is, miként működnek az álmok, tudatalattinkban forgatván gyötrelmeinket, s kiadván eredményként sok esetben a bölcs megoldást, mint ezen esetben is. Isten így is tud sugalmazni, nem csak látható angyalokkal, de belső képekkel is, hogy mi találjuk meg a helyes utat. Elvégre három bölcsről beszélünk, kik nyilván felmérték a helyzetet, hogy Heródes rossz szándékot leplez el álságos mosollyal. Nem is tértek hozzá vissza, mentek egyenest haza.

„Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, a melyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől." (Mt. 2.16)

Eljutottunk a betlehemi gyermekgyilkosság rettenetes történetéhez, mit sokan tagadnak, mert nem találják nyomát feljegyzésekben. Josephus Flavusra mutogatnak, hogy ő sem írta meg. Nem fogok kardoskodni, Máté apostolnak százszor inkább hiszek, mint egy köpönyegforgatónak. Mindazonáltal nehéz nem elhinni, hogy képes volt egy hatalom ittas diktátor ilyen szörnyűségre, mikor emberéletek előtte semmit sem jelentettek - mely eléggé általános eme szerepkörben. De ha már valaki kételkedik, akkor kételkedhet a három bölcs létében és szerepében is, mert az bizonyos, hogy ha keresték a zsidók új királyát a messziről érkezettek, akkor azt Jeruzsálemben kezdték. És onnan már tiszta az események sora, miként is történhetett mindez...

Adott három felséges ezen korszakban: Augustus császár, „Nagy" Heródes és Jézus Krisztus. Egyik adóösszeírást tart birodalmában, mert hát kell a bevétel, annyi légiót fent is kell valamiből tartani, meg a hivatali gépezetet. A Pax Romana ugyanis nagyon drága. Krisztus nem véletlenül mondja, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré (lásd. Lk. 20:25), igazán nagylelkű ezen a téren is. Neki nem kell semmi, a maga királyságát igen kis költségen fenntartja, a mennyei seregek ingyen is dolgoznak neki, bár ő meg egyszer sem kéri intervenciójukat. Pedig gúnyolódnak rajta eleink rettenetesen, de ő csak függ békével a kereszten. Bezzeg „Nagy" Heródes, ki legyőzte a párthusokat, kik betyár egy legények voltak, koruk borzasztó lovas barbárai! Kis szépséghiba, hogy először megfutott előlük Egyiptomon át Rómába, s onnan tért vissza segédcsapatokkal, római légiókkal. Úgy mondjuk könnyű... És ezzel megint visszatértünk történetünk néma, még épp csak gügyögő főszereplőjéhez, a testté lett Megváltóhoz. Menekültek vele, szintén Egyiptomba, de nem gyávaságból, hanem jogos elővigyázatosságból, földi szülei. S míg Betlehemben szégyenné lett egy beteg elme véres torzszüleménye, beteltek újfent a próféciák. Heródes napjai azonban hamar leteltek, s szörnyű kínok között kiszenvedett. Mert senki nem ússza meg az Úr ítéletét, senki...

Krisztus pedig földi útja végén legyőzte bűn s halál hatalmát, szamárháton vonult be Jeruzsálembe, győzedelmesen, nem is harci ménen. Őt nem lehetett meggyilkolni, helyette magát adta oltárra áldozati bárányként az ellene torzsalkodóknak, tökéletes engesztelő ajándékként, hogy soha többé ne kelljen örök halálra menni, ki hisz ő benne. Ennél nagyobb tettet egy király sem cselekedett, sem előtte, sem utána, s az ítélet napjáig bezáróan nem is fog, soha.  

Végszó következik. Josephus Flavus ugyan Hirkanosz főpap megöletése kapcsán írt így, de a Jézus elleni ténykedésre is ráillik eme néhány sor: ti. hogy nem azért akart valakit elveszejteni Heródes (eredetileg tehát Hirkanoszt) „mintha csakugyan a királyságra tört volna, hanem azért, mert a korona jog szerint őt illette meg." Ez a lényeg! Mert még a bűnös, eltorzul emberi lélek is felismeri, ki az igaz örökös, az igaz király, kitől ő elbitorolja az országot, és a hatalmat, és a dicsőséget. Krisztus pedig hányunk szemét szúrja, két ezredév óta, hogy nem vágyott soha uralomra, példát mutatott alázatos szolgálatból, értünk tett mindent, s mégis őt illeti a mindenség királyi széke, hervadhatatlan mennyei királyság trónusa.

Az Úr legyen érte áldott, s éljen soká az igaz Király, örök időkig! Minő végtelen kegyelem, hogy őt örömmel szolgálhatjuk, s bár tékozlók vagyunk, ő visszahelyez minket örökségünkbe, mit nékünk fogadott testvéreinek, eleve elkészített! Nem lehetünk ezért eléggé hálásak, tényleg...

 

Ennek a történelmet megrázó,

Ennek a történelmet megrázó, a világ teremtése óta legnagyszerűbb eseménynek minden feszültségét, drámaiságát átéreztem a fenti írás által. Magával ragadott. Visszavitt az időben, és segített megvilágítani, megérteni Jézus történetét. Köszönöm írójának. Áldott legyen érte.

A szavaidat használva :-Minő

A szavaidat használva :-Minő végtelen kegyelem, hogy őt örömmel szolgálhatjuk, s bár tékozlók vagyunk, ő visszahelyez minket örökségünkbe, mit nékünk fogadott testvéreinek, eleve elkészített! Nem lehetünk ezért eléggé hálásak, tényleg...

Neked is hálásak vagyunk, hogy megosztottad velünk gondolataidat