Skip to main content

Mi a hit? - A lélek érzékszerve

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid. 11:1)

 Mi a hit, mit jelent fogalma s annak kijelentése, hogy "hiszem"? Azt "hiszem", nem könnyű erre helyesen megfelelnünk, de nem is lehetetlen, ha Pál magyarázatát segítségként használjuk. Ez az igevers, mivel mondandómat mintegy mottóként kezdtem, kivételesen tömör s velős, szinte definícióként koncentrálja mindazt, amit tudnunk kell a hitről - minden más csak bővítménye, kifejtése avagy példázata Isten eme igazságának.

 A hit tehát egyfelől egy híd, mely a látható és nagyon is kézzelfogható világunkat összeköti az ember által bizonytalannak és kiismerhetetlennek gondolt, láthatatlan, az idő és tér dimenzióiban számunkra alig felfogható, s kevéssé érzékelhető valódi világmindenséggel. Az ember, bár öt érzékszervvel van ellátva, mindig is sejtette, hogy ennél több rejtezik percepciós arzenáljában, mint ahogyan azt is, hogy az otthonunkat képező sárlabdán és egyre bővülő tárgyi világunkon túl is van "valami", amit közel sem egyszerű érzékelni és birtokunkba venni. Két úton indult el az emberiség az ismeretlen felé: félelmet nem ismerő úttörőink előbb vitorlásokra, majd végül űrkompokra szállva hódítottak új világokat, míg kutató társaik inkább elvonulva, távcsöveik vagy mikroszkópjaik fölé hajolva próbáltak betekintést nyerni addig elleplezett mikro- avagy makrokozmoszokba; ez az elme útja, mely a tudomány és felfedezések kilométerköveivel van kirakva. A másik út az emberi léleké; ebben a "versenyszámban" spirituális pionírok álltak a rajtkőhöz, hol homlokukra képzelt harmadik szem, hol pedig valamiféle hatodik érzékben bízva, hogy kibővült eszköztárukkal majd sikerrel veszik egyéni és közösségi életútjaik akadályait. De térjünk vissza a mi versenyzői példaképünkhöz, Pál apostolhoz és mondandójához, aki futását a hit vezérletével tette s erre bíztatott minket is...

 A hit, azt hiszem nyugodtan nevezhetem annak, lelki érzékszerv avagy oly érzékelési folyamat, mely kibontja azt az űrt, azon sötét foltokat, melyet szemünkkel be nem láthatunk. Ha remélünk valamit, az még nincs előttünk, a jövőbe tekintünk bizalommal - ezt teszi valósággá, már a jelenben is borítékolható bizonyossággá a hit. Sőt, ezáltal a láthatatlan dolgok létéről is információt nyerhetünk, mely meggyőződéssé, életformáló erővé válik bennünk. Nem kevesebbről beszélünk tehát, mint hogy egyébként fel nem fogható szférák válnak számunkra valósággá, evidenciává, Igazsággá. Azt hiszem, megérkeztünk a lényeghez: Istent nem lehet máshogyan látni, csakis a hit által; más érzékszervünk erre nem alkalamas. A helyes sorrend tehát előbb hinni, s ezáltal látni, nem pedig fordítva, mint ahogyan ezt Tamásnak is kijelenti a feltámadott Jézus (Jn. 20:29): "...Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek." De kit is lehetne jobb példaként felhozni, mint a már sokat emlegetett Pált, egykori Saulust, aki kezdetben szemmel látott, de lélekben vak volt, majd megjelent előtte üldözöttje a damaszkuszi úton, sőt meg is vakult ideiglenesen, hogy hátralévő életében végre tisztán láthassa az élő Krisztust. Bizony, mi nékünk is le kell hogy essék az a "pikkely", lelki hályog a szemünkről, hogy megláthassuk Isten munkáját a világban, szeretetének folyton áradó éltető sugarait; ez máskülönben nem látható, műszerrel sem mérhető, csakis hit által felfogható, különös kegyelmi ajándékai a hivő embernek.

 S bizony a Bibliában nincs hiány példázatokban arra, miként köti össze a hit a reménylett dolgokat a valósággal és a beteljesüléssel; talán az egyik legszebb rövid történet erről azé az öreg Simeoné, ki istenfélő emberként nem csak várta a Messiás eljövetelét, de a Lélek által vezérelve úgy is cselekedett, hogy megtalálhassa, felismerhesse a nyolcnapos Jézusban a Krisztust, sőt róla hitvallást és próféciát is tegyen:

"Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben: Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére." (Luk. 2:29-32)

 Mi ez, ha nem a hit gyümölcse, egyértelmű bizonyítéka? Mert bizony igaz minden egyes szó abból, hogy "minden népeknek szeme láttára" jött el a Messiás, nem lopva de nem is harsogva, szamáron ülve is királyi hatalommal felruházva, s mégsem ismerte benne fel az emberiség egyöntetűen a Megváltót. Ahhoz kevés lett volna talán még a korona s a harci mén, egy sereg angyallal egyetemben is, mert az ember születésétől fogva vak Isten országára: eredendő bűnünk szennye borítja hályogként szemünket. Hiába kiabálták elődeink helyettünk is, hogy "...ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!" (Mt. 27:40), ez is csak újabb ékes bizonyítéka az ember hibás világképének, miszerint "majd hiszem, ha látom!" Nem! Helyesen ezt kell mondanunk, legalább nekünk, Isten elhívott gyermekeiként: "Látom, mert hiszem!" Ez a konklúzió, ez a mértéke és sarokköve életünknek, így kell az Úr parancsolatait követnünk Krisztus katonáiként...

 Egy valós történettel fejezem be egyelőre a gondolatmenetet, -mit nekem sokakkal egyetemben maga a történet főszereplője mesélt el-; s mivel katonákról szól, talán jól illik ahhoz a gondolatmenethez, Krisztus katonájaként mit jelent feltétlen igazságnak és valóságnak elhinni a parancsolatokat és "felettesünk" szavait. A hitről persze sokat lehet és kell is még beszélnünk, elmélkednünk, mert ahogy reformátor eleink is kijelentették a "Sola fide" jelmondatában, egyedül hit által lehetséges a megigazulás (lásd: Róm. 3:28.), ki nem felejtve természetesen a Solus Christus-t és a Sola Gratia-t sem az egyenletből...

 Egy református, ma már nyugalmazott tábori püspökkel történt egyszer, hogy az akkor még Magyar Népköztársaság hadseregének tisztjeinek kellett hitéről, s egészen pontosan magáról a hit mibenlétéről is beszélnie. A kort ismerve talán nem meglepő, ha azt mondom, mi sem állt távolabb a hallgatóság tagjaitól, mint a keresztyéni élet, a Szentháromság Isten s Igéjének ismerete, így a nagytiszteletű úrnak ki kellett találnia valami egyszerű és könnyen megérthető szemléletes példát arra, mi is a hit. Így történt tehát, hogy egy bűvész példáját követve a közönség tagjaiból kért önként vállalkozót "trükkjéhez", mihez eszközként csupán egy székre volt szüksége. A bátor jelentkezőt arra kérte, csukja be szemeit, takarja el füleit kezeivel, miközben csendben mögé rakta a széket, ügyelve arra, hogy erről ne tudjon semmit, majd jelezte neki, a füleit ismét szabaddá teheti, de szemeit még ne nyissa ki. Valami ilyesféle mondatok hangzottak el ezután: "Egy széket tettem a háta mögé, ha hisz nekem és szavamnak, üljön le rá anélkül, hogy ennek tényéről és szavam igazságtartalmáról megbizonyosodna!" A tiszt összeszedve bátorságát és az emberi jószándékba vetett bizalmát, óvatosan hátrahelyezte testsúlyát, s guggolásba hajló mozdulatait szerencséjére nem egy szégyenteljes fenékreesés követte; biztonsággal "széket ért", pont úgy, ahogy a tábornoki rangú lelkész megígérte neki. A magyarázata pedig valahogy így hangozhatott: "Látja, így hiszünk mi keresztyének Isten minden szavában, mert ő sohasem rántja ki alólunk a széket, minden kijelentése mögött az Igazság valósága áll!"