Skip to main content

10. zsoltár – Isten az elnyomottak reménysége

Uram, hamarosan eljön az a nap, amikor mindnyájunknak színt kell vallanunk, kinek az oldalán állunk. Én a közeledben szeretnék élni. Kérlek, segíts, hogy a megpróbáltatások ellenére is mindig melletted döntsek.
Napjainkban egyre veszélyesebb a világ. Gonosztevők megalázzák és meggyalázzák követőidet.
Törd meg a bűnösök büszkeségét, akik üldözik a nyomorultakat, mert annyira elbizakodottak, hogy azt gondolják, őket nem is éri utol büntetésed, őket nem érheti baj.
A gazdag és dölyfös emberek lesben állnak s csak az alkalomra várnak, hogy megöljék és kifosszák a gyámoltalanokat! Emeld föl kezed, Istenem! Fékezd meg a nyerészkedők mohóságát, hiúsítsd meg ravasz mesterkedéseiket, törd meg gonosz fölényüket! Ne higgyék, hogy szemedet eltakartad, nem látod meg a bűnt, s így számonkérésre sem kell számítaniuk.
Uram, Te látod a vészt és a bánatot. Tudom, hogy törődsz az igazakkal, s meghallgatod híveid panaszát.
Tekints reánk! Erősítsd meg szívünket abban a hitben, hogy támogatod a gyengéket, segíted a rászorulókat, véded az elnyomottak ügyét, hogy a földön soha többé ne hatalmaskodhassanak egyszerű halandók.
Vezess minket szeretett Fiadhoz!

„Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket. Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat. Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit. Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj. Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz. Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli. Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat. Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak. Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha! Állj elő, Uram, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról! Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?! Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon! Király lesz az Úr mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön. " (Zsolt. 10.1-18)