Skip to main content

18. zsoltár – Győzelmi ének

Szeretlek, Uram, hálám szívemből fakad! Mikor gyötör a kétség, és vergődik a szívem, kérlek, ne hagyj magamra, akkor is biztass, ne engedj csüggedni. Bárhonnan leselkedik rám veszély, óvj meg karoddal, mert hűséged az én menedékem. Hogyha elhagy a remény, nyomorúságomban Hozzád kiáltok: Te vagy az én szabadítóm, Te vagy a kősziklám! Küzdelmeimben támaszom vagy, s ha érzem, hogy bátorítasz, nem ismerek lehetetlent, a halálos végzettel is szembeszállok. Ki Veled harcol, az győz.


Bajban vagyunk, Uram! Közeleg a vég, de senki sem hallgat az intő szóra. Félek, nincs menekvés, és ahogyan megjövendölték, természeti csapások söpörnek végig a földön. Kérlek, nyisd fel szemünket, hogy értsünk a jelekből! Megváltásodra várunk.


Gyermeked vagyok, s tudom, hogy szeretsz, hiszen Te ugyanúgy gyönyörködsz teremtményeidben, ahogyan én egyetlen fiamban. Ugye, figyelsz rám most is, és sohasem engeded el a kezem!? Gyújts fényt a lelkemben, kérlek, hadd lássam tökéletességed, s nyisd meg füleimet, hogy meghalljam igaz szavad. Taníts meg járni, hogy ne botladozzak sötétségben, s örökké bízni tudjak abban: sohasem hagysz egyedül. Igazságos vagy, s hiszem, hogy az idők végezetéig érdemeink szerint bánsz velünk: engedelmességre áldást adsz feleletül, nem kedveled a bűnt. Tőled kapunk mindent, amivel sajátunkként rendelkezünk. Köszönöm, hogy felruházol gyorsasággal, erővel, bátorsággal és minden olyan testi-lelki adottsággal, amely reménytelen helyzetekben is győzelemre visz.


Hálát adok, Istenem, hogy ma is szólt szavad, s hogy megmutattad nekem: élsz és mellettem állsz.


„A karmesternek: Dávidé, az Úr szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az Úrnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az Úr. Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt. Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán suhant. A sötétséget tette rejtekévé maga körül, mint egy sátrat, a sötét vizeket, a gomolygó fellegeket. Az előtte levő fényözönből előtörtek fellegei jégesővel és tüzes parázzsal. Dörgött az Úr az égben, mennydörgött a Felséges jégesővel és tüzes parázzsal. Kilőtte nyilait, és szétszórta, tömérdek villámot röpített ki. Láthatóvá váltak a vizek medrei, és feltárultak a világ alapjai dorgálásodtól, Uram, haragod szelének fúvásától. Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam. Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent. Minden törvényére ügyeltem, és rendelkezéseitől nem tértem el. Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől. Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, kezem tisztasága szerint, amit jól lát. A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen. A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz. A nyomorult népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod. Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben. Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom. Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek. Van-e Isten az Úron kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül? Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat. Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem. Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám. Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim. Üldözöm, és utolérem ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük. Szétzúzom őket, nem tudnak fölkelni, lábam elé hullanak. Fölruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat. Megfutamítottad ellenségeimet, és gyűlölőimet elpusztíthattam. Kiáltoznak, de nincs szabadító, az Úrhoz kiáltanak, de nem válaszol. Összezúzom őket, mint a szélhordta port, széttaposom, mint az utca sarát. Megmentesz engem a lázadó néptől, népek fejévé teszel engem. Olyan nép szolgál nekem, amelyhez nem volt közöm. Engedelmesen hallgatnak rám, idegenek hízelegnek nekem, mert elepedtek az idegenek, és reszketve jönnek elő rejtekükből. Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék szabadító Istenem! Bosszút áll értem az Isten, és népeket rendel alám. Megmentesz ellenségeimtől, sőt támadóim fölé emelsz, és megszabadítasz az erőszakoskodóktól. Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek. Nagy győzelmet ad ő királyának, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké. " (Zsolt. 18.1-51)