Skip to main content

A felhő és a dűne

 

A felhő és dűne

Egy igencsak fiatal felhőcske (de hát mindenki nagyon jól tudja, hogy a felhők élete rövid és mozgalmas) először nyargalászott fenn a magasban, néhány igen nagyra dagadt és bizarr felhő társaságában.
Midőn a nagy Szahara sivatag fölött haladtak, társai, akik már tapasztaltabbak voltak, egyre biztatták:

 - Szaladj csak, szaladj! Ha megállsz, elvesztél.

A felhőcske azonban nagyon kíváncsi volt, mint a fiatalok általában, és lesiklott a vágtató bivalycsordához hasonló gomolygó felhők alá.

-  Mit művelsz? Hová mész? - vicsorgott vissza rá a szél.

A felhőcskének azonban igen megtetszettek az aranyló homokdűnék: valóban elragadó látványt nyújtottak. Lassan-lassan föléjük ereszkedett. Úgy tűnt, hogy megannyi széltől cirógatott aranyfelhőre talált bennük.
Egyikük rámosolygott. - Szia - mondta neki. Nagyon bájos dűne volt. Épp akkor formálta a szél, aranyló fürtjeivel játszadozva.

- Szia. Az én nevem Felhő - mutatkozott be a felhő.

- Az enyém meg Dűne - hangzott a válasz.

- Hogy megy a dolgod ott lenn?

- Mendegél... Nap és szél. Néha túl meleg van, de azért minden rendben. És a tied?

- Nap és szél... nagy vágták az égen.

- Az én életem igen rövid. Ha megjön a nagy szél, lehet, hogy el is tűnök.

- Sajnálod?

- Egy kicsit. Olyan, mintha semmire se kellenék.

- Azt hiszem, rövidesen én is esővé változom és leesem. Ez az én sorsom.
A dűne habozott egy pillanatig, aztán azt mondta: - Tudsz róla, hogy mi úgy hívjuk az esőt: mennyország?

- Nem is tudtam, hogy ilyen fontos vagyok - mosolygott a felhő.

- Egy-két idősebb dűne elbeszéléséből tudom, mennyire jótékony az eső. Akkor csodálatos dolgok borítanak be minket, amiket úgy hívunk, hogy ...fű... és ...virágok...

- Ó, igen, ismerem őket.

- Valószínűleg, én nem fogom megismerni őket soha - fejezte be szavait a dűne.
A felhő gondolkodott egy darabig, aztán megszólalt: - Tulajdonképpen én is rád hullajtanám az esőmet...

- De akkor meghalsz...

- Te pedig kivirulsz - szólt a felhő és lassan kezdett átváltozni jótékony esővé.
Másnap a kis dűne csupa virág volt.

Az általam ismert legszebb imák egyike így szól: "Uram, tégy engem lámpássá. Elégek ugyan, de világítok másoknak!"