Skip to main content

Tündérország

Tündérország

(Gondolatok a Teljesen idegen című filmhez, 2009. október 6.)

Mások rég elfeledték gyermekkori álmaikat, én még mindig várok rájuk. Ma is hiszek a mesékben. Hiszem, hogy a csoda velem is megtörténhet.
Kislánykoromban sokáig az élet vizét kerestem, vissza akartam hozni az életbe az anyukámat. Úgy képzeltem el, ahogy Petőfi megírta a János vitézben:

„Beveti a rózsát a tónak habjába 
 ...
De csodák csodája, mit látott, mit látott,
Látta Iluskává válni a virágot."

A halott szerelmesének sírjáról szakasztott rózsa, mely Iluska porából nőtt, megelevenedett. Így teljesedett be János vitéz égi boldogsága. Mert Tündérország - az én fogalmaim szerint - maga a mennyország, ahol örök életünket töltjük.

Ez a film átrendezte elméletemet. Varázsütésként értek Jézus szavai:
„A mennybe csak halálunk után juthatunk, de örök életünk most azonnal lehet."

 - Most, azonnal, itt a Földön? - csodálkoztam. Vissza kellett tekernem a számlálót, mert nem hittem a szemeimnek. Talán valamit rosszul olvastam?
De ő így folytatta:

„Az örök élet akkor kezdődik, amikor elkezdünk bízni Istenben."

 Ez oly varázslatosan szép, mint a mesékben.
Lehet, hogy egész életemben ezt kerestem?