Skip to main content

Szülői feladatunk

Hadd ajánljak három gondolatot, amely a gyermekkor végső szakaszában szülői feladatunk irányadója lehet. Az első egyszerűen így hangzik: „Öleljünk kitárt karokkal". Ebben benne van érdeklődésünk a felnőttkor küszöbére ért gyermekeink sorsa iránt, de nem kapaszkodunk beléjük túl szorosan. Ölelésünk egyszersmind legyen elengedő. Imádkozzunk értük, szeressük őket, és adjunk tanácsot is, amikor kérik. A személyes döntések meghozatalával járó felelősséget azonban a következő generációnak kell hordoznia, és választásaik következményeit is viselniük kell.

A második tanács, amely hasonló koncepciót hordoz, így hangzik: „Elengedve tartsd közel őket magadhoz". Ebbe az öt szóba szinte az egész könyvem témája belefér. A szülőknek aktívan részt kell venniük gyermekeik életében, szeretetet, védelmet és tekintélyt biztosítva számukra. De amikor a gyermekek húsz éves korukhoz közelednek, sőt túl is lépik azt, akkor ki kell tárni a kalitka ajtaját a kinti világ felé. Ez a szülői pályafutás legijesztőbb időszaka, különösen hívő keresztyén anyák és apák számára, akiknek annyira fontos családjuk lelki élete. Mennyi szorongással jár megtudni a választ a kérdésre: „Vajon helyesen tanítottam és neveltem-e őket?" Hajlamosak vagyunk továbbra is felügyeletet gyakorolni csak azért, hogy ne kelljen szembesülnünk a válasszal erre a nagyon fontos kérdésre. Fiaink és leányaink mégis könnyebben fognak helyes döntéseket hozni, ha nem kell erős befolyásunk ellenére tenniük.

A harmadik gondolat akár Salamon király Példabeszédeiben is szerepelhetne, bár a Biblia nem említi. Így szól: „Ha igazán szereted, engedd szabadon. Ha visszatér, akkor a tied, ha nem, akkor sohasem volt a tiéd igazán." Sok bölcsesség van ebben a rövid gondolatmenetben.

Ezzel azt akarom hangsúlyozni, hogy a szeretet szabadsággal jár. Ez nemcsak az ember és állat barátságára érvényes, hanem az emberek egymás közötti viszonyára is. Férj és feleség között például semmi sem rombolja le gyorsabban és biztosabban a szerelmet, mint amikor az egyik vasketrecbe zárja a másikat. Nők százait láttam, amint sikertelenül követeltek szeretetet és hűséget a férjüktől. Nem megy. Gondoljunk vissza egy-egy ismerkedési kísérletre házasságunk előtt. Emlékszünk olyan esetre, amikor minden romantikus érzés megszakadt, mert valamelyikünk féltékeny volt, naponta hatszor is telefonált, fa mögé bújva leskelődött, hogy megtudja, ki verseng szerelmének kegyeiért. A féltékenység napok alatt megsemmisíti a nagyon jói induló szerelmi kapcsolatot is. Ismétlem: a szeretetnek szabadságra van szüksége.

Vajon mi másért adott volna nekünk Isten választási lehetőséget, hogy őt szolgáljuk vagy visszautasítsuk társaságát? Miért adta Ádámnak és Évának a tiltott gyümölcs fogyasztásának lehetőségét ahelyett, hogy engedelmességre kényszerítette volna őket? Miért nem tette a férfiakat és nőket rabszolgáivá, akiket beprogramozott volna arra, hogy Őt imádják? Ezekre a kérdésekre a válasz a szeretet jelentésében található. Isten akarata a szabad akaratunkból választott szeretet, az értékes igazán az Ő szemében. Ezt a gyümölcsöt maga a Mindenható is tiszteletben tartja. Csak akkor élvezünk igazi közösséget vele, ha igényeljük a társaságát. Ez a Példabeszédek 8:17 jelentése, ahol ez áll: Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek. Ez a szeretet csak szabadságból fakadhat. Nem alapulhat követelésen, kényszeren, elváráson vagy akaratunk elleni program parancsán. Csupán a szabad választás gyümölcse lehet, amelyet maga a Mindenható is tiszteletben tart.

(részlet Az akaratos gyerek c. könyvből)