Skip to main content

Blogok

Amiért a földön vagyunk

"Miért vagyunk ezen a földön, ha már egyszer megtértünk?". Hiszen, ha már az Úréi vagyunk, a legfontosabb dolgok rendeződtek, nyugodtan mehetnénk a mennybe, hiszen az Úr Jézus helyettünk már meghalt, az életét odaadta értünk, kifizette a váltságdíjat, az út kinyílt, a menny vár bennünket. Miért nem visz el akkor bennünket, miért maradunk még itt a földön?

A válasz három fontos részből állt össze: 

Kövek, kavicsok, homok és víz

A professzor fogott egy befőttes üveget, majd feltöltötte körülbelül 5 centiméter átmérőjű kövekkel, majd rákérdezett, hogy tele van-e az üveg?

- Igen. - volt a válasz.

Ezután elővett egy poharat, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni azokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

Ezután elővett egy poharat homokkal, és beletöltötte az üvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.

Istennek terve van veled

Soha ne felejtsd el, azt a kulcsfontosságú tényt, hogy az Örökkévaló Istennek, személyes TERVE VAN az életeddel!

Gondoltál az alábbiakra?
Az élő Isten kiválasztott téged. Személyesen téged. TE kellesz Neki. Életed az Ő tervéhez és céljához van kapcsolva. Nemcsak egy időszakra, hanem mindörökké. Az Ő akaratának megfelelően: a te életed egyáltalán nem értelmetlen. Nem pusztán véletlenek sorozata, hanem TART VALAMERRE. Iránya van. Célja.

Kiváltságos helyzetben

Kiváltságos helyzetben vagy! Figyelj! Nem tudom, gondoltál-e ezekre, de ezek tények:
A./ Tudtad, hogy amikor megtértél, a világmindenség LEGBÖLCSEBB, LEGBARÁTSÁGOSABB ÉS LEGBIZTONSÁGOSABB VEZETŐJE mellé kötelezted el magad? Ő olyan csodálatos, hogy az Ige teli van azzal, hogy az Őróla beszéljen. Az Ő személyéről, lényéről és szerepéről. Többet beszél erről, mint bármi másról…

A szeretethimnusz mai nyelven

Fabiny Tamás: A szeretethimnusz mai nyelven

„És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.”  1Kor 13:2

Olvasd a Bibliát!

2Kor 2:17 Mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem tisztán, mintegy Istenből szólunk Isten előtt, Krisztusban.

Jézus és Pilátus – a lelkiismeret szava

 Amikor rosszat követünk el, valami megszólal ott belül. Egy nyomasztó, rossz érzés, amely nem hagy nyugodni. Ha nem engedünk ennek a belső hangnak, újra és újra figyelmeztet. Amikor viszont hallgatunk rá, csodálatos megkönnyebbülést, felüdülést érzünk. Ez a hang nem más, mint a lelkiismeretünk szava. Isten ajándéka ez, amely figyelmeztet bűneinkre. Azonban nem árt tudnunk, hogy ha huzamosabb ideig ellenállunk ennek a késztetésnek, egyre halkabb lesz, míg végül teljesen elnémul. Pilátus történetében ennek a folyamatnak lehetünk tanúi.

Tanácsok - füvesembertől

ABC sorrendbe szedve az értékes információk Gyuri bácsitól, a bükki füvesembertől.
És egy kis ínyencség: Bakos Ferenc mátészalkai PARASZTORVOS VERSE AZ 50-ES ÉVEKBŐL.
A népi gyógyászoknak kívülről meg kell tanulni!
Akinek tetszik ossza meg ezt nagy kincset, hogy minél többen tudjunk róla! Fantasztikus!

SZABÓ GYÖRGY BÜKKSZENTKERESZTI FÜVESEMBER TANÁCSAI.
A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?

Van-e értelme?

 halász és menedzserA halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy p

A fogadás

Egy kocsmában többen üldögéltek és ittak. A hangulat emelkedett volt. Mindenféléről beszélgettek, végül az asszonyokra terelődött a szó, amiben egyik a másikat akarta felülmúlni. Csak az egyik férfi hallgatott. Ez feltűnt a többieknek.

- És te? - kérdezték. - Te semmit sem mondasz?

- Nem - válaszolta. - Én ebben nem vehetek részt. Nincs semmi okom panaszra a feleségem miatt. Nem szól egy rossz szót sem.

A többiek nevettek és így szóltak:

- Ilyen nincs.

Tartalom átvétel