Skip to main content

A szavak hatalma - Efézusi levél 40

Schlingloff Sanyi

Nekem minden péntek reggel különleges. Azt hiszem, hogy ez a dolog természetfeletti mivolta miatt van. Péntek reggelente itt tényleg történik velünk valami, ami sokkal közelebb van az igazi élethez, mint bármi más. Erre az igazi életre annyira áhítozunk. Néha nem is tudjuk pontosan, hogy mi hiányzik.

Annyi minden van körülöttünk, ami hiányzik. A világ hiánygondolkodásra tanít minket. Minden nap tízszer, százszor, ezerszer felhívják a figyelmünket arra, hogy mink nincs. Tudatában vagyunk annak, hogy mink nincs. Hiányban élünk. Én szomjazom. Annyi mindent tudok felsorolni, amim nincs, hogy néha összezavarodok efelől a legmélyebb sóvárgás felől is, ami tényleg valós és tényleg szükséges. A többit valószínűleg csak hazudják nekünk. A többire valószínűleg nincs szükségem. Lehet, hogy jó lenne élni vele, lehet, hogy okozna örömet; lehet, hogy kényelmesebb lenne az élet, ha meglenne ez, ha meglenne az, ha csinálhatnám így, csinálhatnám úgy; de igazán létszükséglet szintjén nem kell. Viszont valami ott belül igen.

Azt hiszem, hogy amikor ezekre a találkozókra eljövünk péntek reggel, amikor eljössz istentiszteletre szerdán este, vasárnap reggel vagy délután, akkor ez a legbelső sóvárgásunk elégül meg. Úgy emlékszem, P. Schaller mondta azt, hogy nem igaz az, amit mondanak, hogy a pokol már a földön elkezdődött. Ez nem igaz. A földön az ember úgy él, hogy a lába a pokolban van, de a hívő feje már a mennyben. Amikor a hétköznapokat éljük, akkor néha alámerülünk a földi pokolba, és annyira vágyunk rá, hogy újra levegőt vehessünk.

Kérlek, ha valamiben harcolni akarsz, ha valamiben ki akarsz tartani, akkor tarts ki abban, hogy megmaradsz azon a helyen, ahol Istent tanítják, ahol Istennel vannak emberek közösségben; ahol a Bibliát, Isten üzenetét, Isten kijelentését magasra emelik; ahol tanítják, ahol közel kerülhetsz Hozzá, ahol az élet lényegéről beszélnek a sok részlet mellett, helyett. Örülök, hogy itt vagytok; örülök, hogy én itt lehetek.

Efézusiakhoz írt levél. Előzőleg a beszédről volt szó.

Eféz 4:29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.

Eljutottunk az Efézusi levél azon részéhez, ahol intést kapunk. Pál itt elkezd arról beszélni, hogy mit tegyél, és mit ne. Elkezdi megszólítani az akaratodat, az értelmedet, a döntéseidet. Elkezd kihívni arra, hogy ha mindaz igaz, amiről eddig beszéltünk - ha tényleg mi vagyunk Isten örökösei, ha mi vagyunk azok az áldottak, azok a szerencsések, azok a piszkos mázlisták, akik arra vannak elhívva, hogy az egész örökkévalóságban Isten rajtunk mutassa meg a kegyelmét, az ajándékozó képességét, a jóságát, hogy ezzel megmutassa a dicsőségét az egész örökkévalóságnak -, akkor ennek kell, hogy legyen következménye az életünkben. Akkor te nem vagy akárki, te nem vagy egy átlagember, te nem vagy egy messziről jött senki, aki csak élhet bele a világba, mintha csak senki volna. Nem!

Te Isten örököse vagy, a fia / a lánya. Valaki, akiből nemcsak az egész világtörténelemben, hanem az örökkévalóságban csak egy van - páratlan -, és aki Istennek végtelen módon fontos. Nagyon kell vigyáznod, hogy mivel azonosítod magad. Az, ahogyan önmagad felől gondolkozol, meghatározza az egész életedet. Az, ahogyan önmagad felől gondolkozol, meghatározza a viszonyulásodat mindenhez. Ez szörnyű, mert szabad vagy bármit gondolni. Észrevetted? Szabad vagy bármit gondolni magadról.

Az énképről beszélek, de értsd meg, hogy ez nem egy másodrangú, nem egy harmadrangú téma. Mert annak a fényében, hogy te kinek és minek látod magad, fogod látni a körülményeidet, a lehetőségeidet, az akadályaidat, az embereket. Mindent egy szűrőn keresztül fogsz nézni. „Ha én egy kis senki vagyok, méltatlan, aki sose viszi semmire, aki nem fontos se Istennek, se embernek, akkor mit csinálok?" Akkor a szerencsétlen kisember életét élem, nem mintha nem volnánk azok valamilyen szinten. Akkor csak annak az életét élem, aki úgysem értékes, aki minek erőlködjön, hogy valami értékeset csináljon? Akinek úgysem számít, hogy most hogy beszél. „Persze, tudom, hogy szükséges az építés, vannak olyan szavak, amelyektől a virágok kinyílnak, emberek szíve felbátorodik, amitől minden színesebb lesz, de én nem lehetek az, aki szólom ezeket a szavakat. Én csak egy kicsi ember vagyok, egy senki." Vigyázz, mivel azonosítod magad!

Bármilyen mérce, ami a teljesítményeden alapul, becsap téged. Érezted-e magad az életed során úgy, hogy sikeres vagy? Valamikor, valaha érezted-e azt, hogy sikered volt? Biztos volt ilyen. Jó érzés volt? Mámorosító. „Én is vagyok valaki. Én is képes vagyok. Sikeres vagyok." Ez volt életed legsötétebb pillanata. Ez a pillanat hazudta a legnagyobbat neked az életedben, mert rávett arra, hogy elhiggyed, hogy csak annyi vagy, amennyi az eredmény, a siker, amire épp néztél és örülsz neki. Érted, hogy mekkora hazugság ez?

Félelmetes hazugság, amikor ugyanezt a módszer elfogadod, mint alapelvet. „Az vagyok, amit meg tudok csinálni. Az vagyok, amit teljesítek." A lányok nem akarnak teljesíteni, ők csak szépek akarnak lenni, de az is egy teljesítmény, csak 70 kg helyett 47 kg-osak szeretnének lenni. Az is egy teljesítmény. És amikor ezt a teljesítményt sikerült egyszer nyújtani - megdicsértek, hogy milyen csinos vagyok, milyen szép vagyok, hurrá, az életem értékes -, elfogadom a módszert, a teljesítményrendszert arra, hogy értékeljem magam. Abban a pillanatban csapdában vagyok, mert ugyanezt a módszert fél óra múlva megfordítom. „Hogy nézel ki? Neked milyen szerencsétlen alakod van! Tudtál te ennél többet is! Rendben, ebben az évben megdupláztad a vállalkozásod teljesítményét, de mások megháromszorozták, megnégyszerezték." Ebben a pillanatban ugyanaz a módszer, ami az előbb az egekig emelt, most a földbe tapos. Mindkét pillanat hazudik. Semmi köze nincs a te valós értékedhez. Ahhoz, ami te most vagy.

Az örökkévalóságban senki nem fogja látni a vállalkozásodat, a csinos alakodat, és az ég adta világon semmit abból, ami itt a földön volt, kivéve, ami hitben történt; kivéve, ami Istentől jött, úgy fogant meg benned, és Hozzá ment vissza. Az örökkévalóság az, amire élünk. Az örökkévalóság elvei működnek itt is. Jobban működnek, mint a világ elvei, de állandóan itt van ez a harc. Neked választanod kell. A világi bölcsességet, a világ tanítását. Ennek az elvakult, bezárt, dobozban élő, kicsinyes valóságnak az elveit fogadod el, és alkalmazod magadra, vagy hajlandó vagy-e fölülemelkedni? Te nem vagy akárki!

Isten fia vagy. Kit érdekel, hogy ügyesen csináltad-e, vagy sem? Az egy vicc!

Azzal akarod kiszúrni a szemem, hogy elmagyarázod, hogy milyen ügyesen tudsz homoksüteményeket gyártani? Kedvenc példám. Ott ülünk a homokozóban. Én vagyok az apuka, a feleségem mellettem, és te vagy a gyerek. A gyerekünk vagy, szeretünk. Nem az az értéked, hogy milyen homoksüteményt csinálsz. Van, akinek mindig szétesik. Ha száraz homokot használ, és nem tömködöd meg eléggé, csak megtöltöd, leveszed, rögtön széthullik. „Haza sem viszünk! Ha mégis, akkor innentől három étkezés helyett csak kettő, és kis izének fogunk szólítani fiam / lányom helyett.

Logikus. Tanulj meg rendes homoksüteményeket csinálni. Majd ha jól csinálod, akkor megbecsülünk." Valahol ezt hisszük. Rémképben élünk. Mi köze hozzá? Semmi! Az sem dobbantja meg a szívem, ha te csinálod a legszebb homoksüteményt, és halálosan hidegen hagy, ha képtelen leszel valaha az életedben homoksüteményt csinálni.

Nem az vagy, amit teljesítesz, hanem az vagy, aminek születtél. Királynak / királynőnek születtél újjá. Krisztus meghalt, hogy te élhess egy másik életet. Fogadd el, maradj meg Benne! Ez az egyik legnagyobb kihívásod. Ha tudod, hogy ki vagy, másképp fogsz nézni az életre, a körülményekre, mindenre. Tudnod kell, hogy ki vagy!

Ha így van, ha te nem vagy akárki, akkor kérlek, semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szádon. Nem méltó hozzád. Az nem te vagy, aki panaszkodik, aki pletykál, aki negatívan beszél, aki kritizál, akinek a szemében benne van a kritika. „Rád nézek, és rögtön kiszúrom, hogy mi van rosszul rajtad. Erre vagyok beállítva. Hibakereső üzemmódban vagyok. Kis piros hullámos aláhúzások vannak mindenhol az életemben. Dupla aláhúzás, áthúzás, hullámos aláhúzás pirossal." Beteges, és mivel így gondolkozom, ez van a szívem legmélyén, így beszélek magamhoz kritikusan, így beszélek Istennel kritikusan, aztán így fogok beszélni veled is kritikusan. Úgy foglak szeretni - mert sehogy másképp nem tudlak szeretni -, mint magamat.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szádon, hanem csak akkor szólj ... Úgyhogy a csend az a jó. Nekem vannak napjaim, hogy nem állok szóba magammal. Felkelek, fél óráig küzdök ezzel az állattal, és rájövök, hogy ez ma reménytelen, és megszakítom a kapcsolatot. Szoktál-e ilyet csinálni? Vannak olyan napok, amikor ha egész nap beszélnék magammal, akkor a nap végére biztosan depressziós lennék. Úgyhogy megszakítom a kapcsolatot. „Ezzel a palival ma nem beszélek!" Aztán valamikor a nap folyamán jön egy pillanat, amikor az a pali, akivel nem beszéltem, eltűnik, és újra ott vagyok én, az új ember.

A csend jó. Ha jól meg akarod mondani - „most odavágok, mert igazam van" -, hallgass, ez nem jó tanácsadó. Kit érdekel, hogy kinek van igaza? Az a nagy kérdés, hogy amit mondasz, az építeni fog-e. Az igazság ezen a szinten öl. Gyilkol. Senkit nem érdekel. Nagyon ritkán segít, kivéve, ha építő szavak szólják.

Építő szavak csak akkor szólalnak meg, ha a szeretet motiválja őket. Amikor oda akarsz vágni, mert mennyire igazad van, akkor te nem szeretetben vagy. Akkor te épp harcolsz. Ketrecharcos vagy. Olyan igazi, mogorva arcú, aki széttépi a másikat, ha csak a közelébe is megy. Ott vannak az érvei. „Nekem van igazam. Képes leszek rá, megmondom neked." A hallgatás csoda, maradj csendben! Nem vagy lúzer, amikor csendben maradsz, hanem te vagy a bölcs. Te vagy az, aki méltóan éli az életét. Hallgass! Fogd be a szád!

A házasságban fogd be szád! Hallgass! „Micsoda világ ez?!" Bölcs világ. Mert van benned egy állat, akinek a szavai ölnek. Van benned valaki, akinek a szavait ha kimondod, szégyenben élsz utána. Van benned valaki, akinek a szavai nem méltóak arra, hogy elhagyják a te ajkaidat. Hallgass! Nem megy, tudom! Tudom, semmi baj! Persze, hogy nem megy! Ezzel kezdtük legutóbb, de érts vele egyet, hogy így helyes! Állj erre az oldalra! Valld meg, ha nem sikerül! 1Ján 1:9 Ha megvalljuk bűneinket ... Szóltam, és olyat mondtam, amit bűn volt kimondani. Hiba. Céltévesztés. Rombolt. Csak megvallom.

1Ján 1:9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

Megvallom, Ő megbocsájtja, és megtisztít. Megtisztít minden gonoszságtól, minden istentelenségtől. Dolgozik rajtam. Mint egy darab agyag. Lehet-e belőlem inni? Nem, még csak egy alaktalan gombóc vagyok. Megformálja és a végén gyönyörű bögre lesz belőle, de most csak formátlan agyag. Valld meg, Ő megbocsájtja. A kapcsolat helyreáll, és dolgozik rajtad. Megtisztít.

Viszont érts egyet! A legtöbben ezt a hibát követjük el, hogy igazoljuk önmagunkat. „Kinek van igaza? Mindenki szenved körülöttem. Hegyes nyelvem van. Mondom. Valahogy ezt legalizálni kell. Úgy legalizálom, hogy nekem van igazam. Ha igazam van, akkor az igazság jogán szólhatok." 1) Kit érdekel az igazság? 2) Nincs igazad. Viszont ezt használjuk eszköznek arra, hogy legalizáljuk a bűnös életünket, és hogy azt, ami görbe, kiegyenesítsük, és azt, ami egyenes, elgörbítsük, és ilyen módon álljunk egyenesen Isten előtt. Akkor nem állsz egyenesen Isten előtt, hanem meghazudtolod Őt.

Ő azt mondta, hogy ne szólj, ha nem épít. Hányszor követem el ezt a hibát? Szinte mindig, amikor megszólalok, bántok valakit. Mit csinálok? Nem tagadom, hanem azt mondom: bocsáss meg, Uram! És Ő már meg is bocsájtott. Feddhetetlen vagyok. Abban a pillanatban egyenesen állok és Ő dolgozik rajtam, és megtisztít, és gyúr rajtam, és fél év múlva már nem mondok annyi rosszat. Egy év múlva még kevesebbet. „20 év múlva fél úton vagyok. Negyven év múlva közel vagyok a célhoz. A halálos ágyamon az Úr azt mondja: elvégeztem a jó munkát, gyere haza, fiam!" Hazamegyek és kész vagyok.  Ahhoz az úton haladnom kellett, és a haladás az, hogy egyetértek.

Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre! Az építés szükséges. Már nem is emlékszünk rá, hogy az milyen. Olyan keveset történik, olyan ritkán történik. Már nem is emlékszem rá, hogy milyen. Emlékszel-e arra, amikor utoljára hallottál építő szavakat; amikor valaki odaállt eléd és azt mondta, hogy szeretlek; amikor azt mondta, hogy gondolkoztam rajtad, és arra jutottam, hogy egy nagy ajándék, hogy ismerlek? Mikor mondta utoljára valaki azt, hogy észrevette egy erényedet? „Tudtad-e, hogy te egy türelmes ember vagy? Nagyon hálás vagyok a türelmedért." Mikor mondta neked utoljára valaki, hogy van egy jövőd, amit senki nem vehet el tőled. Mikor építettek utoljára úgy, hogy egy sötét nap színessé vált attól a néhány szótól? Persze, van hízelgés, van pozitív beszéd, de az egész üres. Sokszor üres, de az is jobb a kritikánál, a beszólásnál.

Az igazi építés szükséges. Úgyhogy ne a csendbe vonulj! Ne a csend legyen a végső megoldásod, hanem az, hogy elkezdesz a csendben gondolkozni azon, hogy mindazt, amit ki kellett volna mondani az előbb - úgy érezted -, azt tényleg ki kell-e mondani? Mit kell belőle kimondani? Miért kell kimondani? - ez a legfontosabb. Hogyan lehetne úgy mondani, hogy építsen? Sok mindent nem kell kimondani. Sok mindent ki lehet mondani szépen, ha a szeretet motiválja.

Szeretet motiváljon. Amikor konstruktív kritikára igyekszel, akkor még nem vagy szeretetben. A konstruktív kritika arról szól, hogy nyakon akarlak vágni, de megpróbálom úgy csinálni, hogy ne kapj rajta. Ugyanaz a szív. Amikor már szeretetben beszélsz, akkor már nem harcolsz. Akkor már nem kell kimondanod. Akkor már nincs benne győzelem, hogy kimondtad. Akkor már csak az van, hogy megláttam valamit Isten dicsőségéből.

Megláttam valamit, ami tényleg igaz egy magasabb szinten, és ami méltó arra, hogy kimondjuk. Dicsőséges lesz. Előreviszi az életünket. Építeni fog. Megszabadít. Kimondhatom. Gondolkozom rajta, hogy ez hogyan hangozhat el szeretetben. Ha szeretetben hangzik el, akkor nem az én érdekemről szól, hanem elsősorban Istenről, a másik érdekéről, aztán abban az enyémről is, persze. Én is benne vagyok a képletben, de a dolog megfordul addigra. Addigra elengedhetem. Addigra az van, hogyha soha nem beszélnék róla, nekem az is rendben lenne. Nincs már ott a kényszer, hacsak nem az a szeretet, ami szorít, és ami kívánkozik rá, hogy az építés mégis megtörténjen.

Tudom, hogy ilyen módon sokat leszünk csendben. Azért, mert nem tanultunk meg így beszélni. Mert a másikat ismerjük. Mert nem állunk meg. Mert az időnk többségét azzal töltjük, hogy azt a tüzet próbáljuk eloltani, amit a meggondolatlan szavaink ejtettek. A vibráló levegőben töltjük a napjainkat, amit a szavaink okoztak, és ez felemészti az időnket, energiánkat. Ha abbahagynánk, egyszer csak lenne némi béke, némi csend, ahol gondolkozhatnál helyesen.

Maradj csendben! A csendben gondolkozz azon, hogy hol van az építés szüksége. Kérlek, ne kövesd el megint a hibát! Nehogy azon kezdj el gondolkozni, hogy a másik miért nem épít téged. Ez az első, ilyenkor rögtön erre gondolunk. „Az én feleségem nem épít engem!" Pedig ez lenne a legnagyobb ereje.

Egy asszony azzal tud királyt faragni a mamlasz férjéből, hogy építi. Elmondja: uram, olyan hálás vagyok érted! „Nekem öröm és boldogság, csak hogy melletted lehetek. Annyira büszke vagyok rá, hogy olyan sokat dolgozol, és gondoskodni akarsz rólunk! Olyan hálás vagyok azért, hogy önmagad vagy, hogy őszinte vagy, hogy nem bujkálsz! Nem rejted el a gyengeségeidet. Hálás vagyok érted és bízom benned. Hiszek benned. Tudom, hogy egy nap sokra viszed. Tudom, hogy te leszel egyike azoknak, aki az Úrral ülnek az Ő trónján. Hálás vagyok, hogy itt lehetek melletted." Ez a hétköznapi beszélgetés köztetek? Egy férfit ez királlyá tesz. Mamlaszból felemeli oda, ahol magát sose látta, de az lesz belőle.

„Az én feleségem nem épít engem! Hallania (olvasnia) kellett volna ezt az üzenetet! Ő mulasztásban él felém!" Hol itt a hiba? A hiba ott van, hogy mi közöm a feleségemhez? Az az ő dolga. Mi közöd a másik emberhez?! Nincs hatalmad fölötte! Isten nem adott jogot neked a másik ember felett. Az az ő dolga. Tudod-e, hol van jogod? Tudod-e, hol van hatalmad? Tudod-e, hol van felelősséged? Ha hallottál valami jót, akkor azt te hallottad. Ha hallottál valami jót, az neked szólt. A kérdés az, hogy te mit fogsz csinálni holnap? Te fogod-e építeni a feleségedet? Te fogsz-e a következő feszültségben hallgatni és megkeresni azokat a szavakat, amik a másikat építhetik? A többi nem a te dolgod.

Az nem a te dolgod. Az a pillanat, amikor elkezdesz a másikkal foglalkozni, az elmebaj első pillanata. Elmebeteg vagy. (Lehet, azért szerettek idejönni, mert senki nem mer így beszélni veletek!) Ez a helyzet. Az a pillanat, ahol a saját felelősségedet elkezded tagadni azért, mert a másikban találtál hibát, az egy olyan ördögi körhöz vezet, amiből nincs kiút. Egy negatív spirálba kerülsz.

Szükséges az építés. Ha te kapsz majd ilyet, az egy csoda lesz. Dicsőség Istennek! Ha fognak téged építeni, abban a pillanatban, amikor hallod, adj hálát! Mondd azt: „Köszönöm, Uram, ez egy csoda volt! Igazi építő szavakat hallottam. Ez egy csoda volt, köszönöm, Uram!" Alapvetően mégis arra gondolj, hogy te fogsz-e építeni. Ha mégsem épít téged senki, egy valakit ismerek, aki téged épít.

Egy valakit ismerek, akinek minden szava felemel. Egy valakit ismerek, aki királynak lát téged. A Biblia Istene. Vele beszélsz minden nap. Vele kezded, az Ő gondolataival foglalkozol, Vele töltekezel be. Egészséges szívvel élsz, mert Ő épít téged. Azután a dolgod az, hogy te mit teszel, mit adsz, hogyan nézel kifelé. Ha ez alól kibújsz, akkor feladod életed egyik legnagyobb erejét.

A szavak, amiket kimondasz - kimondasz magadnak, kimondasz Istennek és a szellemi világnak, kimondasz másoknak -, határozzák meg legmélyebben az életedet. Félelmetes hatalom van a szavakban, amikkel megszűntünk élni, amiket gondatlanul kezelünk. Félelmetes hatalom van a szavakban. Az ördög tudja. Isten tudja. A létünk lényegéről egy dolog:

Ján 1:1  Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.

Kezdetben, mindenekelőtt volt az Ige. A görögben logosz, ami a teljes definíciót jelenti. A pontos leírása valaminek, a hozzá kapcsolódó érzelmekkel, atmoszférával, a teljességgel együtt. Kezdetben volt a definíció, a logosz, az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Isten Magát úgy azonosítja, mint a logosz. Valami, ami egy definíció a maga hangulatával, a maga szellemiségével, a maga irányultságával, amely szavak által lép át az örökkévalóságból a mi három (négy) dimenziós világunkba.

Szavak, amiket hittel, logosszal, definícióval, érzelmekkel, és egy szellemiséggel mondasz ki, hatalommal bírnak. Azok a szavak, a Bibliának a szavai a Biblia Istenét képviselik, az Ő hatalmával szólnak a szavak. Szólnak, ha magadnak mondod; szólnak a szellemvilágnak, ha mondod; és szólnak az embereknek, ha mondod.

Szavak. Példabeszédekben megnéztük előző alkalommal, hogy amit szájjal mond, annak a gyümölcsével fog jóllakni a teste. Élet és halál van a nyelv hatalmában. Ki melyiket szereti, ki melyikkel szeret élni, annak a gyümölcsét eszi. Nem rombolsz, csendben maradsz, és gondolkozol azon, hogyan lehetne építeni. A menekülésed ebből az egészből a csend. A csendben van lehetőséged megfontoltnak lenni, türelmet gyakorolni, és a csendben érzed magad néha a legnagyobb vesztesnek.

Ján 1:14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Az Ige lett testté. Jézus Krisztus. Aztán mondhatjuk, hogy az Ige lejegyzésre került. A végső valóság, Isten lett testté, és lett a Bibliává. Ha ez a gondolat kissé merésznek tűnik neked, akkor az apologetikát ajánlom. www.istenletezik.hu: Apologetika teljes félévi anyag. Bizonyítékok tömege, hogy ez nem vicc.

Áldás. Jót mondani. Áldást kapni azt jelenti, hogy jót kapni. Jót mondanak, jót gondolnak felőled. Ha Isten mond valamit, az meglesz. Ha Ő jót mond rólad, akkor a valóságod változik meg. Ez így van. A világot Isten így teremtette. Szólt és lett. Apologetika.

Féléves tantárgy, lehetne két és fél éven keresztül tanítani, és akkor sem jutnánk a végére a bizonyítékoknak. Ha zavarba hoz téged, hogy miért hivatkozunk ilyen bátran a Bibliára, akkor kérlek, nézz utána. Van egy kétórás előadás, az összefoglal mindent. Fel fogja borítani az életedet. Aztán ott van egy féléves tananyag, 15-ször másfél óra, ami mélyebben belemegy, de így is csak érinteni tudja.

Amikor szólsz, mert az jó a szükséges építésre, akkor az áldást hoz arra, aki hallgatja. Jót mondasz a másik felől. Ennek az intésnek a legelején az volt, hogy ne hazudjatok. Úgyhogy annak a jónak igaznak kellene lennie. A végső vonatkoztatási rendszerben kéne igaznak lennie, nem a te önigazságod szintjén. „Én ezt tartom igaznak, tehát ez az igaz." - ez túl kicsi rendszer. A nagy rendszerben kell igazat beszélned. Viszont a nagy rendszerben rengeteg alapod van arra, hogy jót mondj, mert az egész Biblia egy jó hír. Az evangélium ezt jelenti: jó hír. Az egész üzenet egy jó hír. Ha ebben a rendszerben gondolkozol, akkor nincs az az ember, akinek ne szólhatnál bátorító szavakat.

Erről a hármasról beszéljünk kicsit többet:

1)      szólsz magadhoz,

2)      szólsz a szellemi világ felé,

3)      szólsz az emberek felé.

Ennek a hármasnak, ha valamelyikét figyelmen kívül hagyod, az veszteséget jelenthet neked az életedben.

Szólsz magadhoz. A nagy parancsolat így szól:

Márk 12:30 szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.

Teljes lényünkkel. Nem félszívűen. Nem kicsit itt, kicsit ott. Nem vívódom, hogy valóban jó csónakba szálltam-e? A vívódás rendben van, de oda tartasz, hogy teljes szívedből szereted.

Márk 12:31a A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

Erre utaltam az előbb. Ha szeretni akarod Istent, és szeretni akarod a felebarátodat, akkor szeretned kell magadat. Itt kell kezdeni. Tudom, hogy te jól ismered magad, és ilyen módon számtalan bizonyítékod van arra, hogy te szerethetetlen vagy. Ez a pech. „Ha azt mondod nekem, hogy szeressem magamat, akkor elég nehéz feladatot adtál, mert annyi bizonyítékom van magam ellen, annyit láttam már a gyengéimet. Másrészt van egy furcsa énképem, ami a legtöbbünknél túl alacsonyan gondol rád." Néhányunknál túl magasan, de az sem szeretet. Ha túl magasan gondolok magamra, akkor esetleg büszkeséggel nézek magamra, de még mindig nem szeretettel. Még mindig nem azzal a megengedéssel, amivel 1Kor 13 gondolkozik.

Az első kérdés az, hogyan szerethetnéd magadat, mert ha nem szereted magad, nem fogsz szépen beszélni magaddal. Volt-e már olyan, hogy valakit tényleg szerettél érdek nélkül? - Ritka. Ha most gondolkozol, jól teszed. A feleséged / férjed valószínűleg nem ez a kategória. Tőle rengeteg elvárásod van. A gyerekeid, amíg egészen picik, vagy amikor még totyogósak. - És tényleg bántónak érezted, ha valamit mondtál neki, ami nem építő. Szülőknél ez előfordul. Én látom a fiamat, hogy milyen makacs és engedetlen, a feleségem pedig látja, hogy milyen tündéri, aranyos. Én keményen beszélek a fiammal, ő pedig azt mondja, hogy ne beszéljek vele így. Miért mondja ezt? Mert szereti.

A szeretet vigyáz a nyelvére. A szeretet nem nyúl hozzá a szeretet alanyához csak úgy, mint valami közönségeshez. A szeretet tudja, hogy valami borzasztó értékessel van dolga. Nem érinti könnyen, nem tekinti közönségesnek. Szent dologról van szó, amivel óvatosan bánok. Szeretem.

Magadat többnyire nem szereted. Ezért, amit megteszel magaddal az az, hogy olyan szavakat használsz magaddal. És a szavak az már csak egy következmény. Az első egy szív. Van egy hozzáállásod, van egy legbelső motivációd magad felé, ami aztán kiemel dolgokat, másokat meg elhomályosít. Elhomályosítja az erényeket, kiemeli a hibákat legtöbbször.

Aztán van az a készség, hogy „Te mamlasz, már megint mit csináltál. Miért szomorítod meg a napjaimat? Hogy lehetsz ilyen hülye?! Megint mekkora marhaságot csináltál?! Én milyen hülye vagyok! ..." Ha kihangosítanánk a belső monológunkat, azt gondolom, hogy amíg ez a kihangosítás érvényben van, nem mennénk közösségbe. Legalábbis nagyon kéne magyarázkodni, hogy miért hangzott ez el. Ennek kellene véget vetni, mert amilyen módon nézel magadra, amilyen mércével méred magad, amilyen szavakat szólsz magadhoz a nap 24 órájában egyfolytában - a belső párbeszéd, a belső környezeted, ebből van a legtöbb, ez határozza meg leginkább az irányt -, mert mindaz, ami benn van a szívben, az jön ki a szájon. Ezt tanítja nekünk Jézus később. Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem az, ami kijön, mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, és ezek a gonosz gondolatok azok, amik aztán kimondva átlépnek a többi ember valóságába is.

Amit magadnak mondasz a nap 24 órájában, az a legnagyobb kérdés. Viszont te csak az a senki vagy, akivel együtt élsz 20, 30, 40, 50 éve. Már megszoktad, és azt mondasz neki, amit akarsz. Megfontolatlan gondolatok, szavak hangoznak el. Hogy lehetne ezen változtatni? Az első az, hogy felismered: te nem vagy akárki. Ezzel kezdtük. Aztán felismered, hogy te nem vagy a magadé. Az Úr azt mondja, hogy áron vétettetek meg, nem vagytok már a magatokéi.

2Kor 5:14-15 14Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

A szeretet szorongat minket, és fel kell, hogy ismerjük, már nem vagyunk a magunkéi. Hanem áron megvásároltak minket, mint egy rabszolgát, aki ott senyvedett a rabszolgapiacon. Várta a sorsát, és jött egy nagyon gazdag ember, aki megvásárolta. Ahogy megvásárolta, levette róla a bilincseket és szabadon engedte. Szabad vagy. Ez a szabadság ennek a gazdag embernek a valóságában szabadság, aki szeret téged. Mint egy feleség, akit a férje szeret. Az nem egy bilincs, hanem az a szabadság, amire vágyakozunk. Mint egy kutya, aki szereti a gazdáját. Elengeded, szaladgál, és két perc múlva ott van a lábad mellett.

Nem vagy a magadé. Áron vétettél meg. Aki élsz, már nem önmagadnak, hanem Azért, aki érted meghalt és feltámadt. Mit jelent ez? Amikor megszólítod magadat, akkor Isten lányát / fiát szólítod meg, aki mögött ott áll Isten, esetleg szúrós szemekkel. „Hogy te megint milyen hülye vagy!" „Hmmm!" - hallatszik a mennyből. :-) Ott van rögtön egy ilyen: „Ácsi! Az az ember, akihez te most beszéltél, az Én fiam." „Hát ez én vagyok!" „Erről beszélek. Te elsősorban nem a magadé vagy, hanem az Enyém. Nem az vagy, aminek te gondolod magad, hanem aminek Én teremtettelek, és Én megváltottalak. Én árat fizettem érted. Ne merészelj szembeszállni Velem. Ha Én azt mondom, hogy te egy különleges ember vagy, akivel nem beszélhetsz akárhogy, akkor tessék ezt tiszteletben tartani. Az eljövendő korok egyik uralkodójával beszélsz. A Király fiával. Azzal, aki élet és halál fölött fog dönteni egy nap Isten akaratában. A király az, akivel beszélsz, csak még gyermek. Még fiatal. Még a kiképzés évei tartanak, de ő akkor is a király / a királynő. Vigyázz, hogyan beszélsz vele! Hozzá ne érj, mint valami közönségeshez! Bánj vele tisztelettel! Isten tulajdonával élsz! Isten teremtményével élsz! Önmagaddal. El ne kezdj nekem arról beszélni, hogy kiborítottad a kávét, és ezért vagy hülye. Viccelsz?!"

Ilyeneket szoktunk csinálni. Kiborítod a kávét, és: én milyen hülye vagyok! Normális vagy? Hogy jön ez a kettő össze? Beteg értékmérővel mérsz. Mit számít, hogy a király mit borít ki és mit nem? Ő a végső tekintély. Ő a valóság meghatározója. Istenről beszélek, de te Istenben vagy, és Ő azzá nevel fel téged, amivé eldöntött. A sorsunk ez. Az Ő felesége leszünk, az Ő teste leszünk. Az eljövendő korok uralkodó osztálya. Még nem vagy az, tudom. József sem volt az, amikor eladták rabszolgának. Egy beképzelt kis tizenéves volt, akit jól megvertek a testvérei, és meg akarták ölni, mert olyan tenyérbe mászó volt a feje. Messze volt ő a királytól, de el volt hívva a királyságra. Tizenegynéhány rázós év után ő volt Egyiptom második embere, valójában az első, mert a fáraó már nyugdíjba ment akkor, örült neki, hogy végre más viszi az országot, és ez volt József.

Amikor megszólítod magadat, Isten fiát / lányát szólítod meg. A királyt érintik szavaid. Vigyázz, hogy beszélsz! A félelem nagyon helyénvaló. A félelem jó szó. Félj, hogyan beszélsz magaddal. Tisztelet. Ez lenne a másik szó, csak azt nem érted. Olyan nagyra értékelés, az értékelésnek egy olyan tudata önmagaddal szemben, hogy nem mered csak úgy, egyszerűen megszólítani. El tudod képzelni?

Elmegyünk vendégségbe egy arab országba. Ott vannak nagyon gazdag emberek. Az országnak van egy uralkodója, aki ebben az országban azt csinál, amit akar. Őt nem érdekli az ENSZ, a magyar büntetőtörvény, a magyar jogaid, ... Bemész a palotába, tüsszentesz, amikor nem kellene, és soha többet nem lát a civilizált világ. Élet és halál ura. A király. Félelmetes gazdagság. Félelmetes hatalom a maga országában, és a fél világnak kellene összefognia ahhoz, hogy benézzenek oda, és még akkor is lenne kis hajcihő.

Vendégségben vagy nála. Megérkezel, bemész. „Ez a kastély?" „Nem, ez az előszoba." Bemész egy következő óriásiba. „Ez a kastély?" „Nem, ez melósok lakrésze." Utána végtelen hosszú folyosó, kupolák a háttérben, minden gyönyörűen megmunkálva, kert ... Közeledsz, fél óráig tart, csak míg odaérsz. A tekintély és a hatalom képei egymás után. Aztán beérsz. Örök, csend, fegyelem. Kinyílik az ajtó, felkészítenek. Jön négy-öt olyan ember, hogy előttük is leborulnál, de ők is csak szolgák. Mondják, hogyan kell viselkedni az uralkodó jelenlétében. Kiképeznek, és figyelmeztetnek néhány nagyon komoly dologra, amit nem szabad csinálni. Kinyílik az ajtó, beengednek, néma csend. Őrök sora végig. Lépegetsz, és ott ül a távolban. Mit mondasz neki? „Te milyen hülye vagy!" Mondasz ilyet?

Ez vagy te. Hogy beszélsz magaddal? Ha úgy beszélsz magaddal, ahogy ezzel az uralkodóval beszélnél, akkor az nagyon közel állna a helyeshez, a jogoshoz, a méltányoshoz. Rendben? Emlékszel-e Efézusi levél elejére? Ez a király, akit az előbb leírtam, az egy bohóc, egy senki hozzád képest. Ő ennek a világnak - amely elenyészik - az egyik uralkodója. Ha nem ismeri az Urat, ha a neve nincs felírva az Élet könyvében, ha nem járt hitben egész életében, akkor egyrészt ott sem lesz a túlvilágon - legalábbis nem abban az állapotában, ahogy szerette volna -, vagy ha ott lesz, akkor lehet, ő lesz a mennyei „utcaseprő", aki azon tűnődik, hogy került ide, és ki az a sok nagy ember körülötte.

Te Isten fia vagy. A legmagasabb földi hatalom is csak egy vicc, ahhoz képest, ami te vagy. Tudom, hogy ez nem látszik. Ez a lényege az egésznek. Hogyan lehetne jellemet nevelni beléd? Hogyan lehetne igazi szívet nevelni beléd? Ha már most élnéd azt a gazdagságot, amire nem vagy felkészülve. Kicsi emberként, szolgaként lehet kiformálódni, lehet jellemet tanulni, lehet hitben járni, de a gondolkodásodat már most el kell kezdeni formálni. Hatalom nélkül élni a hatalmasok életét. Anélkül élni tisztelettel, hogy látnád a tisztelet okát.

Hogyan beszélsz magaddal? Vigyázz, hogyan beszélsz magaddal!

A második kép az, hogy amikor odaérsz az uralkodóhoz, épp tesz-vesz ott valakivel, megfordul, és örömmel, ismerősként üdvözöl. „Vártalak már!" Kiderül, hogy teljesen közvetlen, hihetetlenül jó fej, nagyon laza személy, akivel barátok lesztek. El tudod ezt képzelni? Jó barátok, igazi barátok lesztek. A kettő egyszerre igaz. Ő továbbra is élet és halál ura. Ő továbbra is az a félelmetes személy, de közben egy szerető személy. Igazságos szerető személy. Ő az, akivel beszélsz. Nincs benne rettegéssel járó félelem, de van benne óriási tisztelet. Szinte félelem. Így beszélsz Istennel, aztán így beszélsz az Isten képére teremtette emberrel - akit Ő az élete árán vásárolt meg, hogy aztán a teste, a gyermeke és a felesége legyen -, veled. Elfelejtettünk így beszélni.

Elfelejtettük már, hogy mi az a tisztelet. Ez a világ már nem bír értékekkel. Ennek a világnak a legnagyobb értéke az, hogy megvan-e a legújabb divat szerinti nadrágod. Elfelejtettük az igazi értékeket. Azt, ami igazán számít, már semminek tartjuk. A kapcsolatokat, a személyeket, az ő örökkévaló sorsukat, és amit ez jelent. Újra meg kell tanulnunk értéket hordozni ebben a világban.

Vigyázz, hogyan beszélsz magaddal! A többiről nincs értelme beszélni, amíg ez nincs a helyén. Azért, mert nem vagy képes senkit jobban szeretni annál, mint ahogy magadat szereted. Senkit se tudsz másképp szeretni, mint ahogy magadat szereted. Nem vagy képes következetes képmutatásra. Magadat ócsárolod, rugdosod egész nap egy teljesítménykényszerben, kis féregnek nézed magad, aztán kívül a hozzád hasonló másik embert pedig megpróbálod úgy kezelni, mint egy királyt? Dehogyis. „Ő is csak egy féreg." Olyan, mint te. Csak a kultúránk tiltja, hogy kimondjuk.

Ha a kultúránk nem tiltaná, jól megmondanád neki. „Rajta is látom ugyanazt a hibát, mint amit magamon is látok. Ő is ugyanolyan béna, mint amilyen béna én vagyok. Ő is ugyanúgy viselkedik, mint amit magamban is utálok. Ennyit érünk, ennyik vagyunk. Kész." Kilóg a lóláb. Udvariasan mosolyogsz, de látszik azon a merev mosolyon, hogy közben elküldenéd a zizibe, ha elég nagy hibát követ el. Nem vagy képes a következetes képmutatásra. Nem vagy képes a következetes színjátékra.

Csináld igazán! Szeresd magadat. döntsd el, hogy ki vagy! Döntsd el, hogy te vagy az, akinek Isten mond! Beszélj magaddal úgy! Változtasd meg ezt a belső valóságot! Vesd alá Istennek, és semmi gondod nem lesz a többi emberrel. Meg fogsz hajolni előttük egy picit mindig, mert tudod, hogy egy királlyal beszélsz. A meghajlás csak akkor működik, ha tudod, hogy te is király vagy.

Mindig a nagyobb áldja meg a kisebbet. Mindig föntről jön a jó lefelé. Ahhoz, hogy te áldhass, neked nagynak kell lenned. Ahhoz, hogy gyógyíthass, egészségesnek kell lenned. Ahhoz, hogy segíthess valakinek a szeméből kivenni a szálkát, ki kell venni a gerendát a tiédből. A gerenda a beteg énkép, a beteg világkép, a beteg értékrend, amiben élünk. A mód, amely megengedi, hogy úgy beszélj magaddal, ahogy néha szoktál.

A világi pszichológia, a menedzserképzők tanítják ezt, csak a tanításuk erőtlen. Azt mondják, hogy gondolkozz pozitívan, építsd az embereket. Szeresd magadat. Ugyanezt mondják, de milyen alapon? „Te nem éltél velem együtt x évet, de én igen. Ha láttad volna azt az x évet, akkor nem szeretnél. Akkor nem mondanál ilyen hülyeséget, hogy szeressem magam. Tudod, hány hibát követtem el? Tudod, hány dolgot rontottam el visszafordíthatatlanul? Tudod, hány bűntől - ami tényleg gáz, elszúrtam és nem lehet visszacsinálni - terhes a lelkem?"

A világnak nincs ereje rá, hogy ez a rendszer működjön. Istennek viszont van. Ő azt mondja: „Igen, elszúrtad! Tényleg lúzer vagy! Tényleg nem lehet téged szeretni! Én mégis szerettelek. Mert Én magam vagyok a szeretet. Mert csak egy Isten, egy végtelen teremtő, szerető lény képes rendbe hozni azt, ami te vagy, és Én rendbe hoztam. Szerettelek már akkor, amikor az ellenségem voltál. Ami a legfontosabb: rendbe hoztam a szerethetetlent. Úgy, hogy leválasztottam belőle azt, ami jó - aki te vagy, a személyedet, a legvégső énedet -, és beletettem egy újba. Ezt hívják újjászületésnek. Új ember születik.

Eféz 4:24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.

Hibátlan, tökéletes, mennyei. És közben ottmaradt a régi, az ó ember. Az már nem te vagy, csak amíg a földön élünk, addig elkísér, hogy legyen egy kis edzésre lehetőség dönteni, választani a kettő között, bajlódni vele. Hasznos. Isten itt hagyta nekünk. Nem az vagy. Van egy új ember, akit Isten szeretett már az örökkévaló múltban; akiért az életét adta; aki olyan, mint Ő; aki teljesen méltó a szeretetre. Az eljövendő korok egyik uralkodója: te. Ez az alapunk rá.

„Jó, de mi van az igazsággal? Mi van azokkal a hibákkal, amiket elkövettem? Azokat nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni!" Mire Isten azt mondja: „Igazad van. Azt mondod, hogy téged nem lehet szeretni, mert bűnös vagy. Bűnös vagy. Céltévesztő lény. Igazad van. Viszont ez az, amiért Krisztus meghalt. Ez az evangélium. Van egy bűn, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni, és nem is söpörtem oda. Eljöttem, emberré lettem, leéltem egy tökéletes életet, és meghaltam a te bűneidért. Valóságosan, ténylegesen egy végtelen fizetséggel kifizettem a bűnödet, és ezzel megsemmisítettem." Ha te számon kéred a saját bűnödet, akkor igazságtalanul cselekszel, mert már ki lett fizetve.

Amikor valaki kijön a börtönből, nem jöhetnek a rendőrök, hogy „Állj tolvaj, megvagy!" „Már leültem!" „Nem számít! Egyszer loptál, lecsukunk újra." Ezt nem lehet. Leülte a büntetését. Szabad az alól a bűn alól. Ki van fizetve. Ha adósságod van, és kifizeted, utána nem lehet rajtad mégegyszer számon kérni. Az Úr, Jézus Krisztus kifizette a bűneidet. Nem csak egy szeretetreméltó ember lettél, hanem egy szabad ember, bűntelen ember. Persze a régi természeted újra meg újra elköveti a bűnöket, de mind ki lett fizetni. Múlt, jelen, jövő, mind ki lett fizetve. Minden embernek? Minden embernek, de ahhoz hogy érvényes legyen rád, el kell fogadnod. Ezt hívják megtérésnek. Ez az evangélium.

Az evangélium az, hogy Isten rendbe hozott mindent. „Mit kell adni cserébe?" Semmit. Ő csinálta. Az Ő hatalmán, az Ő jogán, az Ő szeretete miatt, az Ő teremtése miatt. Megcsinálta, kész. „Hogy lesz az enyém?" Fogadd el! „Mit adjak érte?" Semmit. Fogadd el! Hol az apró betűs rész? Nincs. Fogadd el! „És ha nem fogadom el?" Akkor, bár ott volt előtted, nem lett a tiéd.

Emberek, akikért Krisztus meghalt, elkárhoznak, mert soha életükben nem fogadták el az ajándékot. A Karácsonyfa fel van díszítve, az ajándék ott van a fa alatt, és te nem csomagoltad ki. Te nem vetted át, nem lett a tiéd. Micsoda felelőtlenség. Ennyi kell összesen. Ahogy ezt megteszed - ahogy meghúzod a madzagot a csomagon, ahogy kibontod, ahogy átveszed, azt mondod: köszönöm; csak ennyi! -, abban a pillanatban egy új valóság jön létre. Te egy új emberré válsz. A régi meghalt, az új pedig tökéletes. A bűneid ki vannak fizetve és szerethető vagy.

Azt mondja Jézus:

Ján 15:9 Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.

Mennyire vagy szerethető? Teljesen. Ahogyan a tökéletes Atya Isten szerette a tökéletes Fiú Istent, úgy szeret a tökéletes Fiú Isten téged. Nem magyarázz arról, hogy téged nem lehet szeretni. A legcsúnyább fajta lázadás az, amikor nem szereted magad. A legcsúnyább viselkedés az, amikor rugdosod azt, akiért Ő meghalt, és akit Ő szeret.

Képzeld el, a családban ott van két testvér. Három és négy évesek. Tündériek, aranyosak. A te gyerekeid. Imádod őket, és az egyik öli a másikat. Csúnya dolog. Az milyen, ha önmagukat ölik? Mindkettő azt mondja magáról: én egy kis senki vagyok. Önpusztító, veri a fejét a falba, vagdossa magát, és azt mondja: „Én értéktelen vagyok. Engem nem lehet szeretni." Ettől destruktívvá válik, elkezdi bántani a másikat is, miközben szereted. Miközben mindent megadtál neki. Tévedésben él, rémképben. Őrületben. Sokszor mi ebben élünk.

Amikor beszélsz magadhoz, akkor menj be abba az országba, indulj el a palotában, beszélj a szolgákkal, lásd a dicsőséget, lásd a nagyságot, és csak akkor szólítsd meg magadat, a királyt, amikor végigmentél azon a folyosón és eszedbe jutott, emlékeztél rá, hogy kivel fogsz beszélni.

Nekem vannak napjaim, hogy csak egyszerűen nem állok szóba magammal, mert látom, hogy egy állattal beszélek, akiből nem jön most ki jó. Hogy csinálom? Egyszerűen teszem a dolgom anélkül, hogy megbeszélném magammal. Csak megyek tovább. Felismerem, hogy ez egy olyan nap, ami nem kell túl sokat filózni, csak meg kell várni, amíg elmúlik. Szoktak ilyen napjaid lenni? Ha nem filózod túl az ilyen napot, akkor elmúlik, lehet, a felénél elmegy az a szellem, és megint ott vagy te és a király, mint jó barátok. Ámen.