Skip to main content

Gyerekhatárok - felelősségvállalás

Az érett ember egyik jellemzője, hogy felelősséget vállal az életéért, vágyaiért és problémáiért. Nem hivatkozik a közlekedésre, ha késve érkezik a munkahelyére. Továbbtanul, ha előre akar jutni a szakmai karrierjében. Ha dühbe gurul, képes kezelni a haragját, és nem mástól várja, hogy lecsillapítsa háborgó érzelmeit. Az érett felnőttek megol­dást keresnek a problémáikra, ahelyett hogy keresnének valakit, akit hibáztathatnak, vagy aki majd megoldja helyettük a gondjukat.

Az éretlen emberek ezzel szemben áldozatként élik az életüket, és állandóan mások nyakába próbálják varrni a gondjaikat. Mással akar­ják kifizettetni a tartozásukat, ami egyben a függőség egyik jellemzője. Márpedig a Biblia arra tanít minket, hogy „mindenki a maga terhét hordozza" (Gal 6,5).

A gyermekeknek idővel meg kell tanulniuk, hogy felelősséget vál­laljanak önmagukért. Első életévük során ennek éppen az ellenkezőjét tanulják, vagyis azt, hogy másokra kell támaszkodniuk, és külső segít­ségre szorulnak. Ekkor tanulnak meg bízni anyjukban, és elfogadni a tőle kapott szeretetet és vigasztalást. Életük teljes mértékben mások kezében van, kellő figyelem és törődés hiányában nem maradnának életben. Ám a gyermek már ekkor is képes felelősséget vállalni sa­ját szükségletei betöltéséért. Sírással adja anyja tudtára, hogy valami nincs rendjén. Kezét nyújtja felé, ha azt szeretné, hogy felvegye, és eltolja magától, ha le szeretne szállni az öléből. Isten belénk helyezte azt a képességet, hogy a magunk terhét hordozzuk.

A határok tanítása tehát nagyrészt azt jelenti, hogy gyermekünket megtanítjuk fokozatosan felelősséget vállalni a saját problémáiért. A gyermek terheit, melyeket kezdetben a szülő hordoz, végül teljes egészé­ben neki kell átvennie.

Sokak számára keményen hangzanak ezek a szavak, különösen azoknak a felnőtteknek, akiket gyermekkorukban érzelmi sérülés ért. Talán nem kaptak meg valamit, amire szükségük lett volna, például törődést, biztonságot vagy útmutatást. Vagy olyasmit kaptak, amire a legkevésbé sem volt szükségük, például haragot, elutasítást vagy túl­zott kritikát. Mindezek után úgy érezhetik, hogy nem igazságos, ha nekik kell rendbe hozniuk azt a problémát, amelyet valaki más oko­zott.

Csakhogy a bűnbeesés óta a dolgok általában nem igazságosan alakulnak az életben. Bizony jó emberekkel is történhetnek rossz dol­gok, ám ha azoktól várjuk a jóvátételt, akik ártottak nekünk, akkor az életünk az ő irányításuk alá kerül. Sokkal jobban járunk, ha az igaz­ságtalan helyzetek fájdalmától eljutunk a megbocsátásig, és képesek vagyunk fejlődni és növekedni rajtuk keresztül. Ne feledjük, Isten szá­mára olyan fontosak vagyunk, hogy magára vállalta a kereszt „igazság­talanságát": „Krisztus értünk, istentelenekért [halt meg]" (Róm 5,6).