Skip to main content

Micsoda élet. Csakhogy!

P. Kende

Az ateisták azt mondják, hogy nincs Isten, de olyasvalamiről beszélnek, amiről nyilvánvalóan nem tudnak semmit. A teisták azt mondják, hogy van Isten, csak nem törődik veled. A humanisták azt mondják, hogy te vagy Isten. Van egy jó hírem, egyik sem igaz. Isten él, Isten igaz, Isten hű hozzánk, személyes, szeret bennünket. Benne akar lenni az életünkben, és cselekszik az életünkben. Van hitünk? Láttuk, hogy Isten tett bármit? Igen! Isten megújította a szívemet, és láttuk az Ő csodáit.

4Mózes 13 Ez a történet Izrael honfoglalásáról szól. Mielőtt Izrael bement volna az Ígéret földjére, azelőtt beküldtek tizenkét kémet. Azok az emberek végigkémlelték az egészet.

4Mózes 13:26-27 26És visszatérének a föld megkémleléséből negyven nap mulva. 27És menének, és jutának Mózeshez és Áronhoz, és Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, Párán pusztájába, Kádesbe; és hírt vivének nékik és az egész gyülekezetnek, és megmutaták nékik a földnek gyümölcsét. 

4Mózes 13:28 Így beszélének néki, és ezt mondák: Elmentünk vala arra a földre, a melyre küldöttél vala minket, és bizonyára tejjel és mézzel folyó az, és ez annak gyümölcse! 

A jó hír, amit mondtak, az csak bevezető volt.  A valódi üzenetük, az a 'csakhogy' volt. Jó a föld, gazdag a föld, tejjel és mézzel folyik, nagyszerű a föld - ez a gyümölcs - gyönyörű gyümölcsöt terem, csakhogy! Csakhogy az úton sok minden van! Csakhogy sok minden áll az utunkban.

Ezek az emberek bementek és nem hittek. Bementek és látták, hogy milyen jó a hely. Egyfolytában az volt a szívükben: csakhogy! Látták a gyümölcsöt: „Ááá, de jól néz ki! Csakhogy!" Látták a föld szélességét, a tengerpartokat, folyókat, a legelőket, a vetnivaló földeket. Csakhogy! Mindig ott volt a szívükben: csakhogy! Ezzel kezdődik a mondanivalójuk: Csakhogy! (4Mózes 13:29) Ez a mód, ahogy könnyen természetileg nézhetem az életet, ami Isten szánt nekem Krisztussal. Könnyen gondolhatom így.

Krisztust megismertem. Amikor újjászülettem, akkor

-          megnyílt a szemem egy új országra,

-          megnyílt a szemem egy új valóságra,

-          megnyílt a szemem egy új jövőre,

-          megnyílt a szemem arra, hogy ki vagyok Isten jelenlétében,

-          megnyílt a szemem arra, hogy mit tehet Isten az életemben.

Csakhogy! Könnyen ott lehet ez a szívemben elejétől fogva, és megállíthat a járásomban. Egy darabig közösségben vagyok, és egy idő után a 'csakhogy' erősebbé válik. A frissessége ennek a kapcsolatnak elmúlik, de a 'csakhogy' ottmarad az életemben. A 'csakhogy' erős lesz. Isten azt mondja: Ne gondolkodj így, ne ez legyen az életed! „Uram, a régi bűnös természetem! Látom a Pásztor életét, milyen csoda ez! Képes Isten használni egy ember életét, aki nagyon messziről jött. Képes Isten pásztorrá tenni egy embert, aki a 'nyócker'-ben született és nevelkedett. Mennyire hihetetlen dolog ez, és milyen csodálatos. Csakhogy! Én vagyok ő. Csakhogy Isten velem biztos nem fogja ezt csinálni. Csakhogy! Isten nem fogja megfordítani az életem."

Bejövök a hitbe, látok másokat a hitben, látok hívő-házasságot, és azt mondom: „Ilyen létezik? Ezek őszinték egymással?! Ők nem engedik, hogy a haragukon lenyugodjon a nap? Ilyen létezik tényleg? Ez csodálatos! Csakhogy! Velem ez nem fog megtörténni. Az én feleségemet nem tudja Isten megváltoztatni;  vagy az én szívemet nem tudja megváltoztatni" -, ha őszintébb vagyok egy kicsit. Min múlott ez a dolog?

Mi volt a különbség? Voltak, akik kijöttek onnan - a tizenkét kém közül volt kettő:

 4Mózes 13:31 És jóllehet Káleb csendesíté a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal;

Józsué és Káleb - két kém a tizenkettőből - azt mondták: kétség nélkül bevehetjük, az a miénk. Isten nekünk akarja adni azt. Az a mi helyünk. Mi oda tartozunk. Mi nem ebbe a nyavalyás pusztába tartozunk! Isten valami jobbat szánt nekünk. Isten valami csodálatosat akar adni nekünk! Mi nem ide tartozunk. Nem kell itt leragadnunk! Nem kell, hogy ez legyen az életünk. Mi oda tartozunk. - Ez egy fontos üzenet, amit hallanom kell.

Mi a különbség? 2Krón 12:14 azt mondja Roboám királyról, hogy nem készítette fel a szívét, hogy kövesse az Urat. Az a szó azt jelenti: nem alapozta meg a szívét, nem javította ki a szívét, nem állította a megfelelő irányba a szívét és nem rendezte a szívét. Nem fordította a szívét Isten felé. Ezért, amikor meg lett volna a lehetősége, akkor nem követte Istent.

Az a tíz kém bement az Ígéret földjére - amit Isten nekik szánt - így: Jól van, megnézzük. Megnézzük, hogy be tudjuk-e venni. Azok ketten úgy mentek be: „Igen, be tudjuk venni, kétség nélkül! Nézzük meg, hogy mink lesz! Nézzük meg, mi a miénk! Ez hozzánk tartozik. Ehhez jogunk van. Ez a miénk." Ezzel a szívvel mentek be. Kétség nélkül. Így gondolkodtak. „Ezt Isten már nekünk adta. Még nem ott élünk, de az már a miénk." Az a tíz azt mondja: vagy-vagy. Vagy bevesszük, vagy nem vesszük be. Ám ez a kettő: „Ó, ez a miénk már! Kétség nélkül!"

Ahogy megyünk előre Istennel, ahogy tanulunk Vele, ahogy Isten vezet minket az ő Igéjében - nagyon nyilvánvalóan vezet minket az Ő Igéjében -, ahogy megyünk előre a szolgálatunkban, ahogy megyünk előre a magánéletünkben, legyen ez a gondolkodásunk, készítsük fel a szívünket! Alapozzuk meg Isten szeretetében! Engedjük, hogy Isten kijavítsa a szívünknek a hibáit a tanon keresztül. Állítsuk irányba a szívünket! „Uram, tart valahová az életem?" Isten azt mondja: „Járj Velem! Igen, tart valahová az életed." Döntsd el ma, hogy növekedni fogsz az Ige ismeretében! Döntsd el ma, hogy bátorítasz egy testvért! Aztán majd kiderül, hogy szüksége volt-e rá. Valószínűleg igen.

Döntsd el ma! Isten azt mondja: Járj Velem! Állítsd irányba a szívedet! A mai nap merd kimondani: Igen, Isten nekem adta azt a helyet. Isten adott nekem helyet az Ő akaratában. Lehet, hogy még nem látom, milyen az. Lehet, hogy már láttam; lehet, hogy ránéztem valakinek a szolgálatára, és azt mondtam: ó, ha egyszer úgy szolgálhatnék! Lehet, hogy valaki bátorított engem és azt mondtam: ó, ha egyszer én is így bátoríthatnék! Lehet, hogy hallottam egy választ egy kérdésemre, és azt mondtam: ó, bárcsak egyszer ilyen bölcsességem lehetne, és így beszélhetnék! Szükségünk van arra, hogy felkészítsük a szívünket.

Bejövünk a gyülekezetbe Jer 4:3-ban felszántani a szívemet, hogy ne a tövisek közé vessük a magot, hanem felkészítem a szívemet, és azt mondom: Uram, beszélj hozzám! Leteszem a napi őrületet, és azt mondom: Uram, beszélj hozzám! Kérlek Téged, Te beszélj hozzám!

Ők ketten úgy mentek be, készen volt a szívük, és azt mondták: Uram, mutasd meg nekünk! Ők látták a gyümölcsöket, és tudták, milyen jó lesz. Látták a földeket, és azt mondták: de jó, melyik lesz az enyém? Ők látták a tengerpartot és már elképzelték a nyári nyaralást. Így nézték az egészet. „Ide fogom hozni a feleségem, a gyerekeimet. Itt fogunk strandröplabdázni. Mennyire jó lesz!" Teljesen más módon nézték.

Nézhetem az életem úgy, mint a tíz. „Az én régi bűnös természetem, hogy utálom a mocskot, milyen nagy az életemben." Ez a nagy 'csakhogy', aminek semmi köze nincs hozzám. Ezek körülmények. A gondjaim miatt azt mondom: lehetetlen. Ez semmi más, csak a hitetlenségem, ami beszél hozzám. Nincs valósága.

Ők tizenketten bementek, visszajöttek, és ketten látták az Ígéret földjét. Mi olyan emberek vagyunk, akik ha járunk Istennel, látjuk az Ígéret földjét. Mi olyanok vagyunk, mint az a két kém, és azt mondjuk: az Ígéret földje.

Miről szól ez? Egyiptom a világ jelképe. A Vörös-tenger annak a jelképe, hogy meghaltunk Krisztussal és újra élünk, a megtérésünkről szól. Azt gondolhatnánk: megtértem, hívő vagyok, azt mondtam Jézusnak: ments meg engem, és Ő újjá tett engem és itt vége. Nem! Isten tovább vezet minket és utána jönne a Jordán és az Ígéret földje. Jordán: Gal 2:20 a kereszt életének a képe. Az Ígéret földje a hitbeli nyugalom helye, a győzelmes keresztény élet helye. Hívőként lehetek olyan, aki megtértem, mégsem látom az Ígéret földjét. Megtértem, de nem tudom azt mondani: milyen nagyszerű!

Zsolt 89:16 Boldog nép az, a mely megérti a kürt szavát; a te orczádnak világosságánál jár ez, oh Uram!

Áldott az a nép, amely érti a kürt szavát! A kürt szava lehet hadikürt a menetparancsra. Másrészt a kürtzengés lehet az ünnep jele; annak a jele, hogy itt az idő ünnepelni Isten előtt; annak a jele, hogy ünnepeljek Istennel. Áldott az a nép, amely érti a kürt szavát! Áldott az a nép, aki tudja, milyen örvendezni a testvéremmel. Áldott az a nép, aki ismeri az ima hatalmát. Áldott az a nép, aki tudja, milyen, amikor Isten szól hozzám és megszabadít. Áldott az a nép, aki tudja, mi az a gyülekezet, aki tudja, miről szól az.

Megfordíthatnánk. Milyen szánalmas az a nép, aki nem ismeri a kürt szavát. A kürt csak recseg, amikor megfújják, és azt mondják: milyen tökéletlen kürt. Mondhatnánk: neked fogalmad sincs, miről szól ez! Elképzelni sem tudod. Hallja a kürt szavát és azt mondja: „Már megint?! Már megint egy konferencia, már megint egy Istentisztelet, megint egy üzenet, már megint menni kell szolgálni." Milyen nyomorult az a nép, aki nem érti, miről szól ez. Ha nem látjuk, ha nem tudjuk azt mondani: Istenem, köszönöm! Te szent vagy! A jelenlétedre vágyom! Istenem, köszönöm neked! Veled akarok járni! Ezen a nyáron, a következő évben. Ezen a napon, ebben a percben Veled akarok járni! A következőben újra kérlek, hadd járjak Veled! Milyen nyomorult lennék, ha nem lenne öröm a szívemben.

Emlékszem, gyerekkoromban, amikor bevezették, hogy minden második szombat szabadnap volt. Ah, de jó! Értettük miről szól, nem úgy: „Már megint egy szabad szombat :-(, pedig én mennyire szeretnék még valamit csinálni!" Nem! Örültünk.

Ne engedjük, hogy egy 'csakhogy' elvegye az örömöt, ha ismerem az Ő jelenlétét. Józsué és Káleb voltak az Ígéret földjén, és amikor visszajöttek és mindenki nyavalygott és mindenki sírt és mindenki dühöngött, és mindenki elégedetlen volt, és mindenki lázadozott, akkor azt mondták: Mi láttuk azt a földet, és mi így beszélünk ebben a világban.

Voltam Isten jelenlétében, és azt tudom mondani, van jobb föld ennél, nem kell itt élnünk a pusztában, nem kell itt nyavalyognunk, nem kell itt meghalnunk. Az emberek azt mondják: „Na persze, majd Isten beszélni fog hozzánk?!" Jer 23:33 „El fogja mondani megint, hogy mit csináltunk rosszul. Miért lennék kíváncsi rá?" Ha a szívünk felkavarodik az Ő jelenlétében, akkor tudunk továbbmenni, akkor azt tudjuk mondani, igen megkóstoltam azt a gyümölcsöt, lehet, hogy ma nem érzem az ízét ...

Józsué és Káleb a következő negyven évet a pusztában töltötték. Az ő céljuk az Ígéret földje volt. Végül valóban bementek oda és éltek ott. Isten azt akarta, hogy ott legyenek még egy darabig a pusztában. „Micsoda?" Azért, mert Isten használni akarta őket azon a helyen azokkal a lázadókkal, azokkal a negatív népekkel. Végig kellett nézniük, hogy meghal egy nemzedék. Isten ott tartotta őket arra a 40 évre. Izrael azt mondta, nem tudunk bemenni, és Isten azt mondta: Ámen, nem tudtok bemenni és nem is fogtok bemenni. Zsid 4 figyelmeztet erre minket: járjunk hitben, nézzük úgy az életet, mint az a kettő. Felkészített szívvel. Ne engedjük, hogy a 'csakhogy' beálljon az útba!

Ján 17:11-16 Jézus erről beszél. Azt mondja az Atyának és mi halljuk ezt: Atyám, amíg Én itt voltam, megőriztem őket, ők az Enyéim, ők a Tieid. Én küldöm őket a világba, ahogy Te küldtél engem. Itt vannak ebben a világban, de nem ebből a világból valók. Atyám, őrizd meg őket!

Józsué és Káleb bemehettek volna korábban? Nem, ha Istennel akartak járni. Isten ott akarta használni őket azon a helyen. Lehet, hogy ilyenek vagyunk. Lehet, azt mondjuk: Uram, miért vagyok ezen a helyen? Uram, miért vagyok ebben az országban? Miért vagyok ebben a városban? Rossz esetben: Uram, miért vagyok ebben a családban? Miért vagyok ebben a házasságban? Ha Isten ott tart téged, akkor azzal célja van, használni akar téged. Azt akarja, hogy azt mondd valakinek: Van egy másik föld. Ő azt mondja: „Miről beszélsz? Másik föld?! Dehogy van! Itt pusztulunk mindnyájan." Nem! Van egy másik föld, én oda tartok. „Dehogy tartasz oda! Tudnod kéne ezt. Te okos ember vagy! Nincs mennyország. Nincs Isten!" Dehogy nincs! Kóstoltam a gyümölcsét. Láttam a földet. Még nem élek ott, de hitben tudom, hogy miről beszélek. „Mi?! Tényleg? Biztos? Én azt hittem, te normális ember vagy." Amikor emberek ilyeneket mondanak, csak menj keresztül. Amikor nem mondják, csak így néznek rád, menj keresztül. „Ismersz engem, tudod, hogy nem vagyok hülye. Ez valós." Isten ezért tart bennünket itt.

Van egy jó hírem! Azok az emberek nem mehettek be az Ígéret földjére, az a nemzedék nem mehetett be az Ígéret földjére, de Isten ott volt velük. Isten nem hagyta ott őket a pusztában, hanem továbbra is betakarás volt nekik, mert Izraellel bánt és senki mással. Van egy jó hírem: Isten bánik velünk, akár topon vagyunk, akár nagyon-nagyon lenn. Velünk foglalkozik. Mi az Övéi vagyunk. Nem fog magunkra hagyni.

Egy apróság: valaki bejön az irodába, azt kérdezi: Pásztor! Isten akkor is szeretni fog, ha elválok? Pásztor, Isten akkor is szeretni fog, ha ...? Ha el akarod hagyni Isten akaratát és keresel valami jogalapot erre, akkor ne kérj tanácsot Pásztortól. Isten szeretni fog így is, úgy is. Ám miért élnél a pusztában Isten akaratán kívül, mikor élhetsz gazdagságban, békességben, hitbeli nyugalomban örömteli győzedelmes keresztényéletet is. Miért élnél Isten akaratán kívül? Miért mennénk úgy a mennybe, hogy elveszítettük minden jutalmunkat?

A pusztaság nem volt az otthonuk. Józsuénak és Kálebnek nem a pusztaság volt az otthona. Ha valaki negyven évig él valahol, könnyű lenne azt mondani: ez az otthonom, valószínűleg itt fogok meghalni. Józsué és Káleb nem így voltak. Biztos, hogy időnként bátorították egymást. 40 év után ők úgy mentek be az Ígéret földjére, mintha semmi nem változott volna. Amikor a 'csakhogy' be akart volna kúszni az életükbe, akkor bátorították egymást. Ez a hívők közössége, a szentek közössége, ezért jövünk össze. Ezért jövünk össze újra meg újra.

1Pét 2:11 Mint jövevények, mint vándorok, mint átutazók, úgy vagyunk itt. Ez nem az otthonunk. Nem próbálok otthont csinálni belőle. Könnyű lenne, mert az életünk megy, az évek múlnak, és az Úr még nem jött vissza.  Sose hittem volna, hogy egy nap leszek 20 éves keresztény.  Ám eljött ez a nap és el is múlt. Nem ez a világ az otthonom.  A z otthonunk odaát van és várjuk azt. Köszönöm, Uram!  Nem akarom elhagyni a szívemben. Egy nap ott leszek. Addig is azt mondom: az Ígéret földje Istennek a helye az életemben. Ez az, ahova érdemes tartani. Ámen.