11.26 János Márk (2)
Az első missziós útjukon Barnabás és Saul korai munkálkodása Ciprus egész szigetén folytatódott. Ez volt Barnabás hazája, és lehetséges, hogy János Márknak, unokaöccsének is ismerős volt a terület.
Az első missziós útjukon Barnabás és Saul korai munkálkodása Ciprus egész szigetén folytatódott. Ez volt Barnabás hazája, és lehetséges, hogy János Márknak, unokaöccsének is ismerős volt a terület.
János Márk első említése édesanyjával, Máriával van kapcsolatban. Otthona Jeruzsálemben volt, és házában sokan összegyűltek imádkozva, amikor Péter kiszabadult a börtönből. Így János Márk jó szellemi körülmények között nőtt fel. Édesanyja Barnabás nővére volt, tehát Lévi törzséből származott. Úgy tűnik, hogy nagy házban élt, és legalább egy szolgálólánya volt. Otthona nyitva állt a testvérek előtt.
MÁRK a feltámadásról írt beszámolóját a következő kifejezéssel kezdi: „Mikor pedig elmúlt a szombat". A szombatok eljöttek és elmúltak, de az a szombat, amíg az Úr teste a sírban feküdt, az utolsó volt, mert Ő már nem volt ott. A feltámadás elhozta a törvény szolgálatának a végét, és helyébe az igazság szolgálata lépett (lásd 2Kor 3,9). Valóban új nap kelt fel, a kegyelem napja. Az asszonyok kapták meg a boldogító híreket a mennyei látogatótól, az üzenettel együtt, amelyet át kellett adniuk az Úr tanítványainak.
BÁR a zsidók már elítélték az Úr Jézust, hogy „méltó a halálra", a bírósági paródia folytatódott a római igazságszolgáltatás szerint. Ez a zsidó kihallgatásokhoz hasonlóan ugyancsak három fázisból állt. Márk feljegyzi a két megjelenést Pilátus előtt; Heródes részvétele az 5. és 6. vers között történik. A vád más volt. Az istenkáromlásnak nem lett volna hatása Pilátusra, de meg kellett hallgatnia a politikai vádat, és ez volt az az út, amelyet a zsidók követtek.
GECSEMÁNÉ! A kert, ahol feltárult az Úr személyes érzéseinek és tapasztalatainak mélysége (32-42. v.). Azok a kifejezések, hogy „kezdett rettegni és gyötrődni", „szomorú az én lelkem", eléggé ékesszólóak, hogy szükségtelenné tegyék a magyarázatot annak odaadó tanulmányozásában, ahogyan ment előre, a földre esett és imádkozott. Háromszor imádkozott. Márk feljegyzi a szavait: „Abba, Atyám!" (36. v.). Nincs feljegyezve más alkalom, hogy Jézus ezt a megszólítást használta volna, és a Szentírásban is csak két másik esetben fordul elő (lásd: Róm 8,15; Gal 4,6).
MÍG az 1-2. vers a főpapoknak és az írástudóknak a határozatáról beszél, hogy mit tehetnének Jézussal, a 3-9. vers azt mondja el, hogy Mária mit tett érte Betániában. Abban a tettében, hogy megkente Őt nagyon drága olajjal, szeretetének milyensége látható, amely semmit sem tekintett túl drágának Őérette. Eltörte a szelencét, és a tartalmát Jézus fejére öntötte. Ez a cselekedet az Úr szájából két megállapításhoz vezetett: az első: „jó dolgot cselekedett énvelem" (6. v.); a második: „Ő ami tőle telt, azt tette" (8. v.).
AZ ÚR prófétai kijelentései arra a két kérdésre válaszoltak, amelyet négy tanítványa tett fel a templom pusztulásával kapcsolatos megjegyzése után (1-4. v.). Bevezetve azokkal a körülményekkel, amelyek közvetlenül az Ő közülük való távozása után következnek be a földön, feltárta azoknak az eseményeknek a sorrendjét, amelyek abban az időszakban csúcsosodnak ki, amely olyan súlyos lesz a 19-20. vers szerint, amilyen soha azelőtt nem volt és soha nem is lesz azután. Az Úr ezt „nagy nyomorúságnak" nevezte (Mt 24,21). Lásd még a Jel 7,14-et is.
AZ ÚR, kritikusainak elhallgattatása után elmondott nekik egy példázatot, amelynek hatása a 12. versből világos. A helyszín egy szőlőskert. Ismerhették Isten énekét a szőlőskertről Izráellel, valamint kiváltságaival és felelősségével kapcsolatban (Ézs 5,1-7). A szőlő ültetője Isten. A gyepű az elkülönítés válaszfala zsidó és pogány között (Ef 2,14). A munkások maguk a zsidó vezetők; a szolgák a próféták, és a szeretett fiú magáról az Úrról beszél. A kő is az Úrról beszél, és ezt más evangéliumok is megerősítik (Mt 21,42-44; Lk 20,17-18).
EZ a fejezet olyan eseményeket tartalmaz, amelyek három egymást követő napon történtek azon a rendkívül fontos héten, amely megnyílik előttünk. Az Úr bevonulását Jeruzsálembe minden evangélium feljegyezte (11. v.; Mt 21,1-11; Lk 19,29-44; Jn 15). A prófétai toll is megírta ezt (Zak 9.9). Ő, Aki beszélt tanítványainak az őt érő elutasításáról, rövid időre elnyerte az emberek üdvrivalgását.
A FEJEZET ismerős kifejezéssel kezdődik, azzal, hogy „tanította őket". A farizeusok azonban, akik eljöttek, nem akarták, hogy tanítsa őket, hanem inkább próbára akarták tenni az elválás kérdésével. Az Úr először Mózesre hivatkozott nekik, aztán pedig a teremtésre, és megismételte az Isten örök szándékában lévő házassági elveket (2-9. v.). Később az Úr a házasságtörés helyzetéről beszélt a tanítványoknak, amelybe az emberek kerülnek, ha megsértik ezeket az elveket. Az Úr szavai sohasem lettek hatályon kívül helyezve.