Skip to main content

kedvesség

05.14 Ittaj

OLVASNIVALÓ: 
2Sámuel 15,13-23; 18,1-5; 23,29

Ittaj gáti születésű volt, és főkapitányi rangig vitte Dávid hadseregében. Mély tiszteletet és szeretetet érzett Dávid és az Úr iránt, akit Dávid szolgált. Ez próba alá került Absolon lázadásának idején. Ittajnak, az idegennek nem volt kötelessége, hogy nélkülözést és üldöztetést szenvedjen, amellyel a lázadása fenyegette, és így alkalmat kapott arra, hogy visszatérjen Jeruzsálembe.

Teddy és Thompson kisasszony

Thompson kisasszony egy olyan tanítónő volt, aki minden tanévben elmondta a tanítványainak:

-     Fiúk és lányok, én egyformán szeretlek titeket. Nincsenek kedvenceim.

Természetesen ez nem volt teljesen igaz. A tanároknak igenis vannak kedvenceik, és ami még rosszabb, a legtöbb tanárnak vannak olyan diákjai, akiket egyszerűen nem szeretnek.

A remete ajándéka

Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.

Válaszd Máriát!


A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c. könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a levelet.
Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.

Tartalom átvétel