Skip to main content

A hó fogságában


Egy ember, aki az alaszkai Chugach hegységben túrázott, remélte, hogy még a halálos hófúvás előtt eljut a táborhelyre. De már túl késő volt. A hófúvás olyan dühvel tört rá, hogy egy méternyit sem látott előre. Miközben igyekezett megtalálni a helyes útirányt, a szélfútta hó és jég leverte lábáról. Bár tudta, hogy nagyon közel van a tábor, elveszítette tájékozódó képességét, és nem tudta eldönteni, merre menjen.
Végül az éj sötétjében - csuromvizesen, átfagyva és teljesen kimerülten - leroskadt egy hókupacra. Nem bírt továbbmenni. Beletörődött, hogy itt kell meghalnia.
Ahogy ott feküdt a hóban, úgy tűnt, mintha valamit hallott volna - valamiféle halk sírást, mintha egy kutyakölyök szűkölne. Szólongatni kezdte, és megpróbálta a hang irányába vonszolni magát. Hát persze, hogy egy kutya volt az, ami szintén eltévedt a hófúvásban. A kiskutya valahogy elkeveredett az anyjától, és most halálra fagyva nyüszített a hóban. A férfi gyorsan elkezdte dörzsölni a kis testet, hogy a vérkeringés beinduljon, és így életben maradhasson. Leheletével is melengette a kutyust, és egész éjszaka azon fáradozott, hogy életben tartsa.
Másnap falusi járőrök megtalálták a férfit és a kutyát, mindkettőt élve. Kiderült, hogy amíg az éjszaka folyamán azon fáradozott, hogy életben tartsa a kutyust, önmagát is életben tartotta.


Amikor másoknak szolgálunk, sok jót teszünk nekik. De talán ennél is fontosabb, hogy mi magunk is megváltozunk. Javunkra válik. Növekszünk. Mindinkább Krisztushoz kezdünk hasonlítani. Ha lelkileg üresnek érzed magad, talán arra van szükséged, hogy most már ne önmagad körül forgolódj, hanem kezdj el másoknak szolgálni. A lelki egészség kulcsa az, hogy feladod önmagadat.