Skip to main content

A szörnyű felfordulás


Volt egyszer egy édesapa, akinek volt egy hároméves Brandon nevű kisfia.
Egy napon Brandon látja, hogy édesapja csokoládés kekszet eszik a nappaliban tejjel, és azt mondja magában:
„Apa szereti a csokoládés kekszet tejjel. Na, én most viszek neki egy pohár tejet."
Azzal kisiet az étkezőbe, és átvonszol egy széket a konyhába, végigkarcolva maga után a padlót.
A konyhában felmászik a székre, és felkapaszkodik a pultra, hogy ki tudja nyitni a szekrényajtót. Puff! Nekicsapódik a szomszédos szekrényajtónak, és egy mélyedés marad ott, ahol a fogantyú megütötte. Brandon egy pohárért nyúl, és a mozdulat hevében véletlenül leseper a polcról két másikat. Durr! Brandon azonban nem törődik vele. Csak arra gondol: „Viszek apának egy kis tejet!"
Ezalatt az édesapja figyeli mindezt, azon tűnődve, hogy közbelépjen-e, hogy megmentse a konyha még épen maradt részét. Úgy dönt, hogy egyelőre tovább figyeli, ahogy Brandon lemászik a székről, kikerüli az üvegszilánkokat, és a hűtő felé tart.
Nagy erővel megrántja a hűtő ajtaját, hátravágja - és természetesen sarkig tárva hagyja. A poharat a földre teszi - ahol feltehetően nem érheti semmi baj -, és megragadja a tejesdobozt, de véletlenül sem a kétliterest, amelyből már hiányzik is, hanem a nagy négyliterest, ami ráadásul színültig van. Feltépi a tetejét, aztán önti a pohár környékére, és még a pohárba is jut egy kicsi. A többi szétfolyik a padlón mindenfelé.
 
Amikor végre készen van ezzel a művelettel, Brandon leteszi a tejesdobozt a földre, és felkapja a poharat, ezt kiáltva:
- Apa, hoztam neked valamit!
Berohan a nappaliba, megbotlik, s a tej szerteszét fröccsen - a padlóra, a kanapéra, édesapjára.
Brandon feláll és körülnéz. Üvegszilánkot és tejet lát mindenütt, szekrények vannak nyitva, édesapja a szemöldökétől a lábujjáig csupa tej - erre elkezd sírni. Könnyein át olyan bánatos arckifejezéssel néz fel édesapjára, mintha azt kérdezné: „Most mit fogsz tenni velem?"
Édesapja csak mosolyog. Ő nem egy olyan gyereket lát, aki éppen most tette tönkre a házát, hanem egy szép kisfiút, akit nagyon szeret. Nem számít, hogy mit tett. Brandon édesapja kinyújtja a kezét kisfia felé, magához szorítja, és azt mondja: „Ez az én fiam!"


Amikor Istenről, mint Atyánkról beszélünk, akkor egy olyan édesapára gondolunk, mint amilyen Brandon édesapja. Isten olyan Atya, aki feltétel nélkül szeret bennünket; akkor is, ha jó nagy felfordulást csinálunk. Jézus egy hasonló történetet mondott el egy másik fiúról, aki elszúrta az életét. A történetet A tékozló fiú néven ismerjük, de akár úgy is hívhatnánk, hogy A szerető Atya példázata. Ugyanis Brandon apukájához hasonlóan a példázatbeli apa is átöleli a fiát, és azt mondja: „Ez az én fiam!" (Lásd Luk 15,11-32.)