Skip to main content

Bátorító szavak

A bátorít szó azt jelenti, „merszet önt valakibe". Nekünk is ezt kell tennünk gyermekünkkel, hogy merjen egyre többre vállalkozni. A kicsikre szinte minden tapasztalat az újdonság erejével hat. Bátorságra van szükségük ahhoz, hogy megtanuljanak járni, beszélni, biciklizni. Szavainkkal ösztönözzük vagy elbizonytalanítjuk vállalkozó kedvüket.

A logopédusok szerint a gyermek úgy tanul meg beszélni, hogy utánozza a felnőtteket. A folyamatot azonban serkenti, ha a szavakat nemcsak tisztán ejtjük ki, hanem bátorítjuk is igyekezetét. Így biztathatjuk: „Majdnem jó, igen, ez az, nagyszerű!" A bátorítás nemcsak abban segíti, hogy az éppen felmerült szót sikeresen megtanulja, hanem hosszú távon is ösztönzi szókincse gyarapítására.

Ugyanez vonatkozik az emberi kapcsolatokban szerepet játszó készségek elsajátítására is. „Örültem, hogy megfelezted a gyurmádat Maryvel. Mindenkinek jobb, ha megosztjuk egymással, amink van." Ez belső ösztönzést adhat a gyermeknek, hogy ellenálljon a kapzsiság vele született vágyának. Vagy figyeljük meg a következő megjegyzést, amit egy apa mondott hatodikos fiának: „Jason, ma a meccs után láttam, hogy milyen figyelmesen hallgattad végig Scottot. Büszke voltam rád, hogy még akkor is ráfigyeltél, amikor a többiek vállon veregettek, ahogy elmentek melletted. Az érdeklődés az egyik legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk." Ezzel arra bátorítjuk gyermekünket, hogy odafigyeljen másokra, ami az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb kötőanyaga. Bátorító szavainknak sokkal maradandóbb hatása van, mint gondolnánk.

Könnyebben tud másokat bátorítani az, akiben bátorság van. Ennek egyik feltétele a jó fizikai közérzet. A túláradó örömhöz és életkedvhez energiára van szükségünk; ezért nekünk, szülőknek a lehető legjobb testi, lelki, szellemi és érzelmi egészségre kell törekednünk. Fontos, hogy a házastársak biztassák egymást; az egyedülálló szülőknek pedig olyan barátokra vagy rokonokra van szükségük, akik erőt és vidámságot öntenek beléjük.

A gyermek ösztönzésének legnagyobb ellensége a szülő haragja. Minél dühösebb, annál többet fog ebből az érzésből gyermekére zúdítani, ami ellenállást, sőt lázadást vált ki a gyermekből nemcsak szüleivel, hanem minden tekintéllyel szemben. A szülőknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy kordában tartsák indulataikat, s képesek legyenek higgadtan és érett módon kezelni haragjukat.

Valódi bölcsesség szól Salamon példabeszédeiből: „A higgadt válasz elhárítja az indulatot." (Példabeszédek könyve 15,1) A szülő hangereje nagyban meghatározza gyermeke reakcióját. A higgadt beszéd gyakorlást igényel, bárki kipróbálhatja. Mindenki meg tudja tanulni, hogy akkor is barátságos maradjon, amikor feszültség van benne. Célravezetőbb kérni és kérdő mondatban fogalmazni, amikor csak lehet, mint parancsokat osztogatni. A következő két felszólítás közül például melyiknek tesz szívesebben eleget a gyermek, különösen a kamasz? „Vidd ki a szemetet, de rögtön!" vagy inkább „Megtennéd nekem, hogy kiviszed a szemetet?" Az indulatok lecsillapítása és a barátságos hangnem többszörösen is meghozza gyümölcsét. Ha bátorítóan kérjük meg gyermekünket valamire, sokkal valószínűbb, hogy készségesen reagál, mint elutasítóan.

Néhány évvel ezelőtt a Reader's Digest közzé tette egy középiskolai matematika tanárnő figyelemreméltó történetét.

Egy péntek délután megkérte diákjait, hogy vegyenek elő egy-egy lapot, írják rá az összes osztálytársuk nevét, és sorolják fel azokat a tulajdonságokat, amelyeket a nevek gazdáiban a legrokonszenvesebbnek tartanak. Óra végén a tanárnő beszedte a listákat, és hétvégén minden diáknak egy-egy személyre szóló papírra összesítette a rá vonatkozó jellemvonásokat, a következő héten pedig mindenkinek kiosztotta „dicsérőlevelét".

A diákok nem győztek csodálkozni listájuk olvastán: „Soha nem gondoltam volna, hogy ez bárkinek is jelent valamit!", „Nem is tudtam, hogy ilyen népszerű vagyok!" - mondták. Többet nem beszéltek erről, de a tanárnő tudta, hogy elérte a célját, mert diákjait pozitív érzések töltötték el saját magukkal kapcsolatban.

Néhány évvel később az egyik diák, Mark Eklund, meghalt Vietnamban. Testét hazaszállították Minnesotába, és majdnem minden osztálytársa részt vett a temetésén. A temetés után a fiatalember édesapja odament a tanárnőhöz, és ezt mondta:

- Szeretnék mutatni önnek valamit - azzal kivett egy tárcát a zsebéből. - Ezt találták Mark belső zsebében. Talán emlékszik rá. - Levéltárcájából egy megrongyolódott és agyonragasztgatott papírlap került elő. Mark dicsérőlevele volt az.

-  Köszönjük - mondta az édesanya. - Amint látja, Marknak nagyon sokat jelentett.

Ezután az osztálytársak sorra bevallották, hogy még mindig őrizgetik, és időnként újraolvassák dicsérőlevelüket. Néhányan a levéltárcájukban hordozták; valaki az esküvői fotóalbumába tette.

 

(részlet a Gyerekekre hangolva c.könyvből)