Skip to main content

  Ez a történet egy amerikai katonáról szól, aki végre hazafelé tartott, miután Vietnámban harcolt. San Franciscóból felhívta szüleit:
- Anya és apa, megyek haza, de szeretnék kérni tőletek egy szívességet. Szeretném hazavinni magammal egy barátomat.
- Természetesen! - jött a válasz. - Örülünk, hogy megismerhetjük.
- De van valami, amit tudnotok kell - folytatta a fiú. -A háborúban súlyosan megsebesült. Aknára lépett, és elveszítette egyik karját és egyik lábát. Nincs senkije, akihez mehetne, és szeretném, ha velünk lakhatna.
- Sajnáljuk, hogy ezt kell hallanunk, fiam. Talán segíthetünk neki egy helyet találni, ahol lakhat.
- Nem, apa és anya, én azt szeretném, ha velünk lakna!
- Fiam, - válaszolt az apa, - nem tudod, mit kérsz. Egy ilyen nyomorék ember szörnyű teher lenne számunkra. Nekünk megvan a saját életünk, és nem hagyhatjuk, hogy ilyesmi beleszóljon. Úgy gondolom, jobb lenne, ha hazajönnél, és elfelejtenéd ezt a fickót. Majd csak elboldogul ő is valahogy.
  Alighogy ez elhangzott, a fiú letette a kagylót. A szülők nem hallottak semmi egyebet.
  Pár nap múlva a San Francisco-i rendőrség hívta fel a szülőket. Értesítették őket, hogy fiuk meghalt, miután lezuhant egy épület tetejéről. A rendőrség öngyilkosságot feltételez.
  A gyásztól lesújtott szülők San Franciscóba utaztak, hogy a hullaházban azonosítsák gyermekük holttestét. Felismerték, hogy ő az, de nagy megdöbbenésükre valami mást is felfedeztek, amiről nem tudtak - fiuknak csak egy karja és egy lába volt.


A történetbeli szülők sokunkhoz hasonlítanak. Nem esik nehezünkre azokat szeretni, akik jól néznek ki, vagy akiknek élvezetes a társaságuk. Azokat viszont, akik kényelmetlen helyzetbe hoznak, vagy akiknek zavar a jelenléte, nem szeretjük. Legszívesebben távol tartjuk magunkat azoktól, akik kevésbé egészségesek, szépek vagy okosak, mint mi.
Szerencsénkre Isten nem így bánik velünk. Isten olyan feltétel nélküli szeretettel szeret, hogy befogad bennünket az Ő örökkévaló családjába, tekintet nélkül arra, hogy milyen nyomorultak vagyunk. Mivel Ő ennyire szeret minket, nekünk is ugyanígy kell másokhoz viszonyulnunk.