Skip to main content

Megtérésem története - Domján Ádám

1999 februárjában egy vendégségben bontakozott ki egy beszélgetés köztem és egy idegen, de szimpatikus fiatalember között, ami megváltoztatta az életemet.  Ki gondolta volna, hogy ez a találkozás számomra egy kaput nyit az örökkévalóságba? 
Ahogy a beszélgetés a láthatatlan dolgokra irányult, éreztem, hogy ez az ember megtalált valamit, amit nagyon régóta keresek.  Akkorra kiábrándultam minden vallásból, a hajdani hittanórák moralitásából, a lelki és szellemi önmegvalósítás minden formájából.  Csak 19 éves voltam, de már mindent kipróbáltam, amitől valaha az életemben maradandó boldogságot reméltem.  Mindig volt célom az életben, de azok megvalósítása után semmi se változott.  Megpróbáltam túllátni az anyagi valóságon, de a keresés eredménye egy kusza, relativisztikus filozófia lett, amibe gyakran magam is belegabalyodtam.  Az élet helyzetei folyamatosan kérdőjelezték meg a New Age szagú elméleteket, amikor állást kellett foglalnom valamiben.  De ez a beszélgetés valami merőben újra mutatott.  Ez nem egy cselekedetprogram volt, és ez volt a legmeglepőbb.  Az ember természetileg ahhoz van hozzászokva, hogy ha akar valamit, azt ki kell érdemelnie.  Minden vallás arról szól, hogyan nyerhetjük el az üdvösséget, csak a cselekedetek és a kulturális körítések különböznek.  A társadalmi rendszer, amiben nevelkedtünk, szintén teljesítményrendszer alapú.  De milyen Isten valójában?  Isten megismerése érzékszerveink feletti képességeket kívánna, de ezek híján egyetlen esélyünk van: ha Isten kijelenti magát.  Akkor értettem meg, hogy ez a kijelentés a Biblia.  Az üzenet pedig a következő: nem cselekedet, hanem hit; nem adni Istennek, hanem elfogadni tőle. Ez a gondolat nem is hagyott aludni. 
Másnap elmentem egy istentiszteletre, ahol a bennem kavargó kérdésekre megkaptam a választ, és egyben meg is hoztam a döntést Jézus bevégzett munkája mellett - újjászülettem.  A fiatalember, aki Krisztushoz vezetett, ma is példa számomra. Hálás vagyok, amiért úgy ment el abba a vendégségbe, hogy előtte egy tanítványért imádkozott az Úrhoz.

Domján Ádám

Domjan Adam