Skip to main content

Válaszd Máriát!


A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c. könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a levelet.
Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.
Sajnálatos módon ott volt azonban Owens kisasszony is, mint tanárhelyettes. Ő volt Jenkins tanár úr segítsége. Tudta azt, hogy bár okos és hihetetlenül kedves voltam, azért volt még egy-két dolog, amiben változnom kellett.
Az általános iskolában elvárt dolog volt, hogy táncolni tanuljunk. A szüleimnek talán voltak fenntartásaik kezdetben, mivel azonban négyes tánc volt, belenyugodtak.
Valahányszor táncórára mentünk, mindannyiszor megismétlődött ugyanaz a szörnyűség: a fiúk felsorakoztak az ajtóban, majd egymás után választottak egy-egy lányt táncpartnerül. A lányok ezalatt a padban ültek. Ahogy kiválasztották őket, felálltak, és csatlakoztak azokhoz a taknyos kölykökhöz, akik ebben a kegyben részesítették őket.
Hidd el nekem, a fiúk nem szerették ezt - legalábbis én nem. De képzeld csak magad a lányok helyébe! Gondolj bele, milyen arra várni, hogy kiválasszanak! Gondolj bele, milyen azt látni, hogy kit választanak előtted! Gondolj bele, milyen azon izgulni, nehogy olyan valaki válasszon, akit ki nem állhatsz! Gondolj bele, milyen attól rettegni, hogy egyáltalán kiválaszt-e valaki!
Képzeld magad Mária helyébe! Jobb oldalt ült, majdnem egészen elöl. Nem volt szép, sem túl okos. Szellemesnek sem volt mondható. Kedvesnek kedves volt, de akkoriban ez nem volt elég. Sportosnak meg egyáltalán nem volt nevezhető az alkata. Sőt, kiskorában gyermekbénulása vagy valami ilyesmi volt, és egyik karját esetlenül tartotta, egyik lábával valami baj volt, ráadásul még egy kicsit kövér is volt.
Na és hogy jön mindehhez Owens kisasszony? Egy napon félrehívott, és így szólt hozzám: „Dan, szeretném, ha a következő táncórán Máriát választanád!" Ez annyi volt, mintha azt kérte volna, hogy repüljek el a Marsra. Olyan új és hihetetlen ötlet volt számomra, hogy sehogy nem fért a fejembe.
„Még hogy én ne a legjobb, legcsinosabb, legnépszerűbb lányt válasszam, amikor rám kerül a sor?!" Ez olyan volt számomra, mintha egy törvényszerűséget rúgnék fel, vagy valami ahhoz hasonló.
Azután meg egy igazán undorító dolgot tett Owens kisasszony! Azt mondta, hogy egy keresztyénnek ezt kell tennie. Rögtön tudtam, hogy nekem végem van. Végem, mert tudtam, hogy igaza van. Jézus is pontosan ezt tette volna. Tulajdonképpen szinte meg voltam lepődve, hogy a vasárnapi iskolában nem láttam még a flaneltáblára kitéve, hogy „Jézus a sánta lányt választja a Jeshiva táncnál". Ennek feltétlenül benne kell lennie a Bibliában!
Gyötrődtem. Ha most Máriát választom, búcsút inthetek annak a vonzó képnek, amit magamról, mint vagány srácról kialakítottam.
Eljött a nap, amikor újból négyes tánc következett. Ha Isten szeret engem, - gondoltam magamban - akkor megadja, hogy én legyek az utolsó. Akkor nem kelt nagy feltűnést, ha Máriát választom. Azt fogom tenni, ami helyes, és semmibe sem kerül nekem.
Kitalálod-e, hová kerültem? Valamilyen oknál fogva Jenkins tanár úr a sor elejére állított. Ott álltam, a szívem hevesen kalapált - most már tudtam, hogyan érezheti magát némelyik lány.
A lányok tekintete felém fordult, néhányan mosolyogtak. Ránéztem Máriára, s azt láttam, hogy félig-meddig hátrafordult, és fejét lehajtva a padot nézte. Ekkor megszólalt Jenkins úr:
- Nos, Dan, válaszd ki a táncpartnered!
Emlékszem, úgy éreztem, mintha valahol nagyon messze lettem volna. Hallottam a saját hangomat megszólalni: „Máriát választom."
Vonakodó erény még soha nem részesült ilyen jutalomban. Még ma is élesen látom magam előtt az arcát. Felemelte a fejét, és arcán, amit egyszerre öntött el a pír az örömtől, a meglepetéstől és a zavartságtól, az öröm hamisítatlan kifejeződése, sőt, büszkeség volt látható - úgy, ahogy sem azelőtt, sem azóta nem láttam ilyesmit megnyilvánulni. Olyan tiszta volt mindez, hogy el kellett fordítanom a fejemet, mert tudtam, hogy nem érdemeltem meg.
Mária odajött, karon fogott, ahogyan tanítottak bennünket, és úgy jött mellettem a beteg lábával és egyéb hiányosságaival, akárcsak egy hercegnő.
Mária velem egyidős. Az után az iskolai év után soha többé nem láttam. Nem tudom, hogyan alakult az élete azóta, vagy mit csinál. De merem remélni, hogy legalább egy napról kellemes emléke maradt a hatodik osztályból. Tudom, hogy nekem igen.


Az evangélium jó híre számunkra az, hogy Isten kiválasztott bennünket. Te különleges vagy Isten szemében. Isten szétnézett az egész földön, és valamilyen őrült oknál fogva meglátott téged és engem, és azt mondta: Jenőt választom, Melindát választom,  ....... -t választom. Életed legnagyszerűbb napja volt az a nap, amikor Isten kiválasztott téged. Igen, neked megadatott az a lehetőség, hogy elfogadd Krisztust, mint Megváltódat, de csak azért lehet részed ebben a kiváltságban, mert előbb Ő választott ki téged. „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon" (Jn 15,16).