Skip to main content

A világ legügyesebb ütőjátékosa

Valaki hallott egy kisfiút magában beszélni, miközben peckesen járkált a hátsóudvarban, fején baseballsapkával, kezében ütővel és labdával. „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" - jelentette ki. Feldobta a labdát, meglóbálta az ütőt, és melléütött.

- Első ütés! - kiáltotta.

Rendíthetetlen nyugalommal felvette a labdát, és újból azt mondta: „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" Azzal feldobta a labdát. Amikor lefelé esett, újból felé csapott, és elszúrta. - Második ütés! - kiáltotta.

Ezután rövid szünetet tartott, hogy gondosan megvizsgálja az ütőjét és a labdáját.

Köpött egyet a markába, majd összedörzsölte kezeit. Megigazította a sapkáját, és még egyszer azt mondta: „Én vagyok a világ legügyesebb ütőjátékosa!" Azzal ismét feldobta a labdát, és felé ütött. Elvétette. „Harmadik ütés! Hűha!" - kiáltotta. „Én vagyok a világ legügyesebb adogatójátékosa!"


A hozzáállásod határozza meg, hogy milyen hatással vannak az életedre a körülmények. A kisfiú körülményei nem változtak, de optimista beállítottsága arra késztette, hogy bizakodóan értelmezze a történteket.

Milyen nehézségeken mész most keresztül? Tudsz-e valamit tenni annak érdekében, hogy megváltoztasd a körülményeket? Ha igen, ne várj egy napot sem - tedd meg a szükséges lépéseket! Ha azonban nem tudsz változtatni a helyzeten, változtass a hozzáállásodon - meg fogod látni, hogy nem a körülményeké lesz az utolsó szó.