„Élt egyszer egy csodagyermek, aki már zsenge korában ismerte az egész világot. A szülői ház falai között mindenről tájékozott volt, s messziről jöttek hozzá az emberek, hogy hallhassák és tanácsot kérjenek tőle. Kiválóan tudott beszélni, a legnehezebb kérdésekre a legmegfelelőbb, sőt néha a leghosszabb válaszokat adta. Senki sem tudta, honnét ez a nagy bölcsessége, egyszerűen a nyelvén volt mindig a legodaillőbb szó. Híre elterjedt a világon, s nemsokára mindenütt hasznot akartak hajtani a tudásából.
Így hát vándorútra kerekedett és eltökélte, hogy bejárja az egész világot, amiről eddig folyton csak beszélt. Ám alig egy órányira otthonától útkereszteződéshez ért, ahol kénytelen volt három lehetőség közül választani, hisz még egy csodagyermek sem tud egyszerre három különböző irányba menni. Egyenesen folytatta útját, tőle balra is, jobbra is egy-egy völgy terült el, melyeket nem nézhetett meg. Világa így egy darabkával kisebb lett. A következő elágazásnál ismét lehetőségektől esett el, éppúgy a harmadik és negyedik elágazásnál. Minden választott út, minden egyes döntés egyre szűkebb ösvényre terelte. S amikor a falvak főterén beszélt, mondatai egyre rövidebbek lettek. Már nem úgy áradt belőle a szó, mint régen, amikor kilépett a világba. Az a terület, amelyet még nem járt be, de amelyet már végérvényesen maga mögött hagyott, bizonytalansággal töltötte el.
Így mendegélt, miközben egyre idősebb lett, s már egyáltalán nem számított csodagyereknek. Utak százait szalasztotta el, ezer és ezer lehetőségről kellett lemondania. Egyre kevesebbet szólt, s alig jöttek már hozzá az emberek, hogy meghallgassák. Ekkor végre leült egy mérföldkőre, és csak úgy magában mondogatta: 'Folyton csak vesztettem: földet, tudást, álmokat. Életem során egyre kisebb lettem. Minden egyes megtett lépés távolabbra vitt valamitől. Jobb lett volna, ha otthon maradok, ahol még mindent tudtam és mindenem megvolt. Akkor nem kellett volna soha döntenem, és még most is meglenne minden lehetőségem.'
Bár fáradt volt, mégis a megkezdett út végére akart érni, hisz már csak egy rövid szakasz volt hátra. Itt nem volt már több elágazás, csak egy irány, s minden tudományból és beszédből egyetlen egy szóra futotta csak a lélegzete. Senki sem hallotta, amint ezt az utolsó szót kimondta. Ekkor körülnézett és csodálkozva vette észre, hogy egy hegycsúcson áll. Az elvesztettnek vélt föld teraszokban terült el lábainál. Tekintetét végighordozta az egész világon, a be nem járt völgyeken is, s ekkor úgy tűnt, hogy miközben egyre kisebbé lett és rövidebbé váltak szavai, folyton-folyvást csak felfelé ment." (
A csodagyermek, aki az előbbi történet szerint mindenre választ tudott adni, egy dologban meglehetősen tapasztalatlan volt: mindaddig, amíg odahaza élt, hiányzott kapcsolata a valósággal. Elméletben kitűnően ismerte az életet, mit sem tudott azonban az élettel együtt járó fájdalomról és arról a gyötrődésről, amely benne rejlik minden döntésben.
A választás e gyötrelmét csak akkor ismeri meg, amikor maga is útra kerekedik. Akár akarja, akár nem, az élet őt is rákényszeríti egy bizonyos vágányra, látszólag határtalan tudásának fájdalmas korlátozására. Még neki is, a csodagyereknek, választania kell, ha növekedni akar az életben.
(részlet az Útkresés-ből)
Comments