Nem azon kell dolgoznod, hogy kimássz a kakiból, hanem azon, hogy elhidd hogy már minden rendben van, sínen vagy.
Eféz 4:1-7 Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az ùrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, melylyel elhívattatok, 2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútûréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, 3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében. 4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is; 5 Egy az ùr, egy a hit, egy a keresztség; 6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik. 7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
Egy a test. Melyik test? A Krisztus teste egy. A Krisztus teste jelenti Krisztus fizikai testét. Isten a testet használja modellként, hogy megmutassa hogyan működik a gyülekezet a hívők közössége. Te Krisztus teste tagja vagy. De van úgy jelentése, hogy te közel vagy Istenhez, aki a fej. Krisztus a feje a testnek. Mennyire vagy közel Istenhez? Mint amennyire a miniszterelnökhöz? Rossz kép. Akkor mint a feleségemhez? Majdnem. Annyira vagyok közel stenhez, mint amennyire közel van a jobb és bal kezem hozzám.
Egy a test. EZ alapvető üzenet. Van jelentősége? Ha Istenre nézel, akkor látod, hogy Ő már magába foglalt. Végleg összekötötte a létét veled. Szabad akarattal. Férj és feleség egyek, de az én feleségem azt csinál amit akar, de akkor is egy vele. AZ életünket összekötöttük. Isten szellem az amely mindent áthat, mindenütt jelen van, amely végrehajt.
Egy a szelleme mindanniyunknak. A Sz.Sz. ott van minden hívőben. A te szellemedben ott van Isten szelleme. Mintha sziámi ikrek volnánk. A vállunknál összenőttünk.
Egy reménységre kaptunk elhívást. Mindannyiunknak, ugyanaz a jövője. Garantált. Ez a jövő, az örök közösség a mindenható Istennel, mint az Ő örököse, felesége, teste. Mint az Ő örököse: én vagyok a király, itt van a fiam és van egy lázadó herceg valahol és a fiamat küldöm, hogy rakjon rendet. Joga van eljárni teljes jogkörrel. Mintha a király jött volna el. EZ vagy te. Ennél több is vagy. Isten felesége is vagy. Merthogy az leszel. Ott van a király és mellette a királynő. Kevés a különbség. Csak a szerepek.
A király leteszi az életét a feleségéért. A döntéseit úgy hozza meg, hogy a szeretet köti össze. Ennél még több. Nem a király felesége megy el, hanem a király a saját kezével nyúl oda. Ez felemelő. Rossz az énképed, ha nem így gondolkozol. Nem tudod, hogy ki vagy, ha ezt nem látod.
Egy az Úr egy a hit, egy a keresztség. Jézus Krisztus az Ura mindannyiunknak. Gyakorold, hogy Uradnak szólítod Jézust. Jó helyre tesz téged. A nagyság az alázatban van. Ha lázadó vagy, nem vagy a helyeden. Mi a te helyed Isten országában? A te helyed az a szolga helye bizonyos szempontból. A fiú, az örökös, a test szolga, feleség szolga, nagyon közeli szolga, de szolga. Tudod mondani, hogy Uram, parancsolóm? „Szólj és engedelmeskedek. Egyetértek." Uram. Amikor azt mondod, hogy Uram: meghajtod a fejed és letérdelsz. És azt látod, hogy a világ tetején vagy. Amikor felállsz akkor azt látod, hogy a béka feneke alatt vagy. Legyél a helyeden és Isten olyan helyre tesz ahova magad soha nem jutottál volna. Az Uram szót töltsd meg azzal, hogy a királyod előtt állsz. Ugyanazokban a háborúkban harcoltál, vállvetve küzdöttetek életért és halálért. Sokszor megmentette az életed, barátod, de a királyod. Ő vezeti az országot, Ő hozza a döntéseket. Ő vitte előrébb a családod, barátaid életét. Amikor találkozol vele nincs félelem, rettegés, hanem hatalmas tisztelet.
Szólítsd Uramnak Istent. Tanuld meg. Gyakorold addig amíg a lelked át nem formálódik. A modern ember nem tisztel senkit és semmit. „Ha itt valaki Úr, akkor az én vagyok, előttem kellene fejet hajtani." Ez a veszted. A középszerűséged zálóga. Ha Isten előtt nem tanulsz meg megalázkodni, mindig lemaradsz a lényegről. A lázadót Isten nem tudja előléptetni. Nem tudja beavatni a titkaiba. Nem engedheti közelebb magához, mert nem tudja mit kell csinálni, pusztító és illetlen.
Tanulj meg a helyeden lenni.
Egy az Úr: ugyanaz az Urunk. Ki vagyok, hogy beleszólok az életedbe? Hacsak az Úr nem adott ilyen hivatalt, nem tehetem. Az Urad előtt állsz vagy buksz és neki van hatalma, hogy megtartson.
Egy hit: meggyőződés a valóságról. Hányan élünk ugyanabban a valóságban? A legtöbb ember egy másik világban él. Aszerint hogy mi a meggyőződésed Istenről, az ígéretekről, kicsit más világban élsz. Nem az objektív valóság változik, hanem amit gondolsz róla. Az élményed változik ettől.
Van egy objektív igazság, amely szerint vagy van vagy nincs egy fenyegető vírus. Attól függően, hogy mit gondolsz róla fogsz félni, vagy nem fog érdekelni. Ilyen módon minden ember egy más világban él. De Isten azt mondja: egy a hit. A valóságról való meggyőződés rendszere egy. Isten a valóság és Őt kell megismerned. Nem kell mindenben egyet értened. Ne gondold, hogy van egy felsőbbrendű ismereted. Kell egy alázat amivel közeledsz a valóság felé, ami Isten. A megértésünk mértéke különbözhez, de mindannyian ugyanabban a valóságban élünk.
Egy a hit.
Egy a keresztség. Ugyanazon a módon menekültünk meg. A régi emberem meghalt, és az Új Krisztussal feltámadt. Hittem Jézusban mint a megváltóban és belekeresztelkedtem a halálába és feltámadásába. Ez az örök élet, és ezt élem. Csak így lehet a mennybe jutni. A jóságod nem juttat a mennybe. Mindannyian ugyanazon az alapon vagyunk ott. Hogy kerül ez a pribék ide, mondjuk a mennyben. Ugyanúgy ahogy te. Egy a keresztség.
Senkinek nincs dicsekedni valója, csak az Úrral. Királyok királya a királyod. Te ki vagy? Király.
Egy az Istene és Atyja mindeneknek. Gondolkoztál már ezen? Egy az Istene . Istene. AZ embereknek a dolgoknak van Istene. A mai filozófiában ez nincs ott. Nincs a végső ok keresése. Mi elhisszük, hogy a semmiből jöttünk, hogy a véletlen. Nem gondolkozunk tovább. A nagy durranás elég. De az honnan van? Ne zavarj össze. Hagyj élni a saját világképemben. Nem keressük a kielégítő végső okot.
De a Biblia igen. Egyszerű metafizika. Mindennek kell magyarázatának lennie. Különben a lét értelmetlen. A mai világ nem tanítja, mert reménytelen embereket akar akiket bábként kezelhet. A kritikus, önálló ember veszeélyes a világnak, mert nagy dolgokat tehet. Egy az Istene mindenkinek. HA hitetlenül elkezdel gondolkodni, akkor is odajutsz, hogy egy személyes teremtő áll minden mögött. Nézd meg az élet rejtélyének megfejtése című filmet. A modern világ gondolkodói odajutottak ,hogy az intelligens tervezés az egyetlen magyarázat. Az ördögnek is Isten az istene, bár nem ismeri el, lázad ellene.
Egy az Atyja mindenkinek. Őáltala van minden. Ő van mindenek felett. Transzcendens, természet feletit Isten, aki igazából ez a valóság nem érint. Ha nem akarná nem érintené. Felette van mindennek. „Szegény Isten, most bírkózik a világgal, az emberek kezdenek hitetlenek lenni." Nevetséges kép. Isten mindenek felett van. Ő az eleve létező, az öröktől fogva, örökké létező. Az alfa és az omega, kezdet és a vég. Senki nem adott nekem és senkinek nem is tartozom. A mi valóságunk ha megszünne Isten valósága nem változna semmit. HA nem szeretne minket. Ez az őrület, hogy Isten miközben ilyen szabad végletesen összekötötte magát veled. A házasság ilyen. Két szabad ember elköveti az „őrültséget", hogy összeházasodnak. Azután jönnek a gyerekek. Nem elég, hogy ketten egymás agyára mennek még kis vérszívókat is hoznak, akik szívják az életüket reggeltől estig.
De nem. Hatalmas nyereség, az élet a kapcsolatban van ott. De minden megváltozik. Semmi sincs ugyanúgy ahogy azelőtt volt. Isten valósága, természet feletti. Isten az életét adja neked és érted. Amikor találkozol a mindenhatóval a mennyben, ott lesznek a sebek rajta. Érted? Isten megváltozott miattad. Nem volt neki muszáj, de úgy akarta. Mint a házasság. A férfi és a nő odaadja magát, semmi nem lesz ugyanúgy. Aztán jönnek a gyerekek, akik követelik az életed. Isten azt mondta: ezt örökre akarom. De erős vagyok és belefér.
Vannak keleti filozófiák amik azt mondják, hogy minden Isten. Gondold át. Egyszer beszéltem Laár Andrással. Nagyon aranyos ember. Igazságkereső, tényleg. De a világképünk erősen különbözik. Sokat beszélgettünk, ő próbálta megtalálni a közös nevezőt és próbáltam megmutatni neki a világosságot. Érezte és nem szerette. Volt ,hogy össze is szólalkoztunk. De hiszem, hogy ő is tisztel minket és én is őt. Ő egy szubjektív idealista buddhista alapon, sőt már laárista. Van egy saját filozófiája, ő bevallja. Az istenképe a buddhizmusból fejlődött. Azt mondja: Isten néz rád mindenből, Isten kiváncsi és sok fajta létezőn keresztül szemléli a létet. A bogáron keresztül, a gyermeken keresztül Isten néz. Minden Isten. De ez így nem igaz. Isten szuverén mindenek feleett álló. Brutálisan különbözik mindentől ami nem ő. De mindenütt jelen való. Tényleg ott van a bogárban, tudja miatt lát, ha akarja átéli a bogár élményét. És mindenen keresztül kifejezi magát. Isten nem a bogár, de Isten ott van benne és kifejezi magát . Isten dicsőségét hordozza és hirdeti minden teremtett dolog.
Amikor a feleségemmel van köztünk valami és nem jól vagy épp jól bánik velem, akkor Isten teszi, Isten ott van mögöttem. De nem a feleségem Isten. És Isten nem egyenlő a feleségemmel. Isten kifejezi magát. Mindenek által Ő van és Ő van mindenekben. Persze mert mindenütt jelenvaló. Van olyan hely ahol Isten nincs ott? A pokolban is ott van csak nem személyes jelenléttel. Hátatfordított. De mivel Istenben áll fenn a valóság, a pokolban is ott kell legyen.
Eféz 4:7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
Mekkora Istent láttok? Zsebben elfér? Nem. Táskában? Ott sem. A fészerben? Ott sem. Hatalmas Istenünk van. Mindenható, teremtő Isten. Isten mindig ilyen. Elmondta milyen nagy és elmondja hogy magamhoz emellek. Nagy kell, hogy legyen hogy magához tudjon emelni. „Ott lehetsz ahol én vagoyk." HA ezt Isten mondja, akkor ez jó.
Eféz 4:7 személyvalogatónak hangzik. Krisztus ajándéka mértéke szerint adatott a kegyelem. Annyit kapott mindenki amennyit Kr. akart ajándékozni. És már érted miért ilyen nyomorult az életed. Épp 48-ad annyit kaptál mint a többiek. Nem, nem. Ez nem igaz. Hogy kell ezt a verset helyen értelmezni? Mit jelent, hogy Krisztus ajándéka mértéke szerint? Krisztus volt az ajándék. A kegyelem az a meg nem érdemelt ajándék. Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott a kegyelem. Krisztus mértéke az ajándéknak. Mindenki ugyanakkorát kapott, amekkora Krisztus. Nincs rá szó, amivel meg tudod mérni. Most boldog kellene legyél? Isten saját magát adta. Mit lehetne többet? Isten óriási és mindenki aki hisz Istent kapta ajándékba és vele együtt mindent.
Róm 8:32 A ki az ô tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem ôt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
Istent kaptad meg elsőnek és vele együtt mindent. Ezután legyél depressziós. És képes vagy rá. Tudom, hogy hogy. Hogy elfelejted az életet. AZ élet, hogy Isten a tiéd és vele együtt minden. Ez az életet olyan magasságba emeli ami emberi elmével elképzelhetetlen. Vagy elfelejted vagy nem hiszed el. Szabad vagy nem elhinni. Ha úgy döntöd, hogy nem veszed számba attól még a tiéd, de a haszna csekély lesz. Tanulj meg hinni, hálát adni, uralkodni a gondolataidon, összhangban gondolkozni azzal amit Isten kijelentett. Ez az azonnali és instant gazdagsághoz vezető út. Hálát adhatsz azért a dolgokért amik körülvesznek. De kezd el számba venni a természet feletti ajándékaid is, örök életed van, Isten a tiéd minden a javadra van. Nem a hited hozza létre, hanem csak elfogadja.
Comments