Ézsaiás 25,4; Máté 8,23-27; Márk 4,35-41; Lukács 8,22-25
MENEDÉK A VIHARBAN
Kevesen vannak, akik könnyűnek találják, hogy örvendezzenek, amikor az emberek gyűlölik és gyalázzák őket "az Emberfiáért", Mt 5,11-12; Lk 6,22-23. A legtöbben inkább elkerülnék a nem szívesen látott "zajongó bitorlókat". Ézsaiás úgy írja le támadásukat, mint téli vihar szélrohamát egy fal ellen. Micsoda megpróbáltatás a gyengék számára a fal mögött menedéket keresni! Micsoda próbája ez a falnak!
A "vihar" főnevet helyesebb "áradásnak" fordítani; ebben az esetben Ézsaiás esetleg korábbi leírását idézi fel, amikor az asszírok elözönlötték Immánuel földjét, mint a folyó, amely átlépte a gátakat, 8,7-8. Milyen fal tudott megállni ilyen tomboló vízár előtt, amely mindent elsepert maga előtt? A 28. fejezetben egyesíteni fogja a vihar és áradás gondolatát, amikor azokat fenyíti, akik szövetséget kötöttek a halállal: "Jégeső söpri el az oltalmazó hazugságot, és víz árasztja el a rejtekhelyet." 17. v. A hitetlen ember számára nincsen erősebb menedék, csak egy kunyhó, vagyis ideiglenes menedékhely, amelyet a gyümölcstermelő emelt a földjén; a viharnak csak egy széllökése kell, és csak a romhalmaz beszél a hamis biztonság történetéről, 24,20. Az ő "düledező faluk" és bedőlt kerítésük mögött nincsen menedékhely, Zsolt 62,3.
Van azonban menedék azok számára, akiknek háza kősziklára épült, Mt 7,24-25. Amikor esik az eső, jönnek az áradások és fújnak a szelek, a falak mozdulatlanul és elmozdíthatatlanul állnak. Nem számít, mennyire volt kitéve a "zajongó bitorlóknak", a fal nem fog összeomlani a viharban.
A viharok a megpróbáltatás idői, ahogyan a tanítványok is megtanulták, amikor nem egy alkalommal átkeltek a Galileai-tengeren. A megpróbáltatásban voltak olyan idők, amikor nem tudták, hogy az Úr törődik-e velük egyáltalán, Mk 4,38. Könnyű énekeim, hogy "Krisztussal a hajóban kinevethetjük a vihart" de gyakran nem különbözünk a "kicsiny hitű" tanítványoktól, Mt 8,26. Legyünk bizonyosak abban, hogy az Úr még mindig képes lecsendesíteni a vihart, ha ez az akarata. Még mindig képes a védőfalunk lenni, menedékünk a viharban, ha az Ő tökéletesen bölcs útjaiban megengedi azt dühöngeni. Őhozzá, a menedékünkhöz futhatunk, amikor gyülekeznek a viharfelhők, és "a zajongó bitorlók" azt tervezik, hogy elnyelnek bennünket. Ilyen órában halljuk Őt megszólalni: "bízzatok; én legyőztem a világot", Jn 16,33.
Ézs. 25.4 „Mert erőssége vagy a nincstelennek, erőssége a szegénynek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben, mert a hatalmaskodók dühe olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar.”
Mt. 8.26 „De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett.”
Mk. 4.39 „Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.”
Lk. 8.24 „Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: „Mester, Mester, elveszünk!” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. 25 Aztán ezt kérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?” Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: „Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?””