EGYEDÜLÁLLÓAN EMBERSÉGES gondolkodásmód van a Mózes 5. könyvében hirdetett törvényekben. A törvények tanulmányozása bőséges bizonyítékot fog erről szolgáltatni. Ez a fejezet nyilvánvaló biztonsági intézkedéseket ír elő az elnyomás ellen. Ámósz korában, amikor a nemzet eltévelyedett, ezek voltak azok a törvények, amelyeket megszegtek. Ítéletének vádja az igazságtalanság és elnyomás volt, Ámósz 1,6-7; 5,12; 8,4-6.
A rabszolga-felszabadítással kapcsolatos törvény két életbevágóan fontos szándékot mutat, amely szerint Isten a népe érdekében cselekedett. Az első a szabadság volt, 5Móz 15,15. Emlékezzenek az egyiptomi szolgaságra és az Isten hatalma által végbement drámai szabadulásra. Ők az Úr szabad népe voltak! A második szándék a bőség volt, 6. v., a gazdagság nagy lehetőségei, amelyeket az Úr áldása foglalt magában. Azt lehet mondani, hogy ha Izráel helyesen járt volna Istennel, akkor nem lett volna szegény ember az országban, 5-6. v.
A felszabadítási évnek, a hetedik esztendőnek a törvénye életbevágóan fontos volt, mint a kapcsolatok kiegyenlítésének eszköze az emberek között. Ez a rendbehozatal éve volt. Az Úr felszabadításának nevezték. Ez az egész nép érdekét szolgálta, nem csupán kevés kiváltságosét. Azzal szemben, hogy „nem is lesz közötted szegény", 4. v., áll az, hogy „ha mégis szegénnyé lesz valaki", 7. v. A szándékok és a valós viszonyok nem egyeztek. Így a felszabadulási év súlyos hiányt elégített ki a nemzet életében. Emlékeztetett arra, hogy Isten bőkezű adományozó volt, akinek szíve nagylelkű, füle pedig kész arra, hogy meghallja az elnyomott kiáltását. Istent a 2Kor 8-9 ugyanilyen bőkezű adakozónak mutatja be, és Ő szereti a jókedvű adakozót. Népe reagálása is feleljen meg ennek, ne legyen egyenlőtlenség azok között, akik Őérte élnek.
Az önkéntes rabszolgával kapcsolatos tennivalók jelentősek, 5Móz 15,12-18. Szabaddá válhatott, elhagyhatta urát és minden gondoskodás megtörtént jóléte érdekében. Mégis, ura iránti szeretete többet jelent, mint a szabadság kilátása. 16. v. Így az örök szolgálat jelét helyezték el fülén - már örökre az uráé volt!, 17. v. A kötelességet elnyelte az odaadás. Pál úgy írta le magát, mint aki „Jézus Krisztus rabszolgája", ő igazán szerette Urát, és az ilyen rabszolgaságban találta meg a szabadság legmagasztosabb lehetőségét. „A szeretetért" ez az igazi indíték a szolgálatra, Filem 9.
Ám.1. 6 Így szól az ÚR: Gáza három, sőt négy bűne miatt nem változtatok szándékomon. Mivel az összes foglyot rabságba vitték, és az edómiaknak adták át őket, 7 tüzet küldök Gáza kőfalára, és megemészti palotáit.
Ám.5. 12 Mert tudom, hogy sok a bűnötök, és nagyok a vétkeitek! Az igazak nyomorgatói és váltságdíjszedők vagytok, és elnyomjátok a szegényt a kapuban!
Ám.8. 4 Halljátok meg ezt ti, akik a szegényre törtök és e föld nyomorultjainak kipusztítására. 5 Azt mondjátok: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? És a szombat, hogy a gabonával kereskedhessünk, hogy kisebbíthessük a vékát, növelhessük az árát, és hamis mérleggel csalhassunk: 6 hogy megvegyük a szegényeket pénzen, a szűkölködőt egy pár saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát?
Filem.1. 9 a szeretetért azonban inkább csak kérlek – ilyen vagyok én, az öreg Pál, most pedig még Krisztus Jézus foglya is.