Skip to main content

04.28 Kölcsönös érdek

"Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek"  (2Kor 6,16).

Íme, a kölcsönös érdek. A kölcsönös összetartozás. Isten az Ő népe osztályrésze, a választott nép pedig az ő Istenének osztályrésze. A hívők fő gazdagsága Istenben van, Ő pedig drága kincsének tartja népét. A vigasztalás valóságos kincsesbányája ez minden hívő számára.

A kölcsönös összetartozás boldog állapot; kölcsönös figyelemben nyilvánul meg. Isten szüntelenül gondol népére, és népe is szüntelenül megemlékezik róla. Isten a mai napon is mindent a javamra cselekszik, mit tehetek hát én Őérte? Gondolataim irányuljanak feléje, hiszen Ő is gondol rám! Bár így lenne ez valójában, és ne érném be azzal, hogy - ennek így kell lennie!

A kölcsönös összetartozás a közösségben is kifejezésre jut. Isten köztünk lakozik, mi pedig Őbenne élünk. Ő velünk jár, és mi Istennel. Milyen boldog közösség ez.

Bárcsak valóban úgy élnék, mint akinek az Úr az Istene: úgy bíznék benne, úgy szolgálnék neki, ahogyan az Őt megilleti! Bárcsak szellemben és valóságban tudnám szeretni és imádni Őt, és tudnék engedelmeskedni neki! Szívemnek ez a legfőbb vágya! Ha ez megvalósul az életemben, akkor megtaláltam a mennyet.

Uram, segíts ehben! Segíts, hogy megismerjelek téged mint Istenemet, és Krisztus érdeméért Uramnak nevezhesselek!

3Móz 26. 12 És közöttetek járok, és Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.