Skip to main content

07.11 Soha el nem szakadni Istentől

„És aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?" (Jn 11,26).

   Igen Uram, hisszük, hogy nem lesz részünk az örök halálban. Lelkünk ugyan elszakad majd a hústestünktől, ez egyfajta halál lesz. Istentől azonban soha nem szakadunk el, mert ez az igazi halál lenne, a bűn büntetése a legrettenetesebb büntetés. Mi hisszük ezt, és biztosak vagyunk ebben, mert ugyan mi „választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban?" (Róm 8,39). Krisztus testének tagjai vagyunk; elveszíthetné Krisztus az ő testének tagjait? Krisztus jegyesei vagyunk; felbontaná velünk a jegyességet az Úr? Ez lehetetlen. Bennünk van az Élet, amely nem szakítható el Istentől. A Szent Szellem lakozik bennünk, hogyan is halhatnánk meg? Maga Krisztus az életünk, nem halhatunk meg, hiszen ő nem halhat meg még egyszer. Benne is meghaltunk a bűnnek, a halálbüntetés pedig nem hajtható végre kétszer! Most már élünk, és örökké élni fogunk. A megigazulás jutalma az örök élet, mi, akik megigazultunk Isten előtt, számíthatunk erre a legfőbb jutalomra.
   Élünk már és hiszünk. Biztosak vagyunk abban, hogy örök élet és örvendezés vár ránk. Ezért teljes bátorsággal haladunk előre életutunkon, míg majd örökké együtt lehetünk Krisztussal, akiben hiszünk.