Skip to main content

08.10 Megaláz, hogy felemelhessen

„Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, Ő aláz meg, és Ő magasztal fel" (1Sám 2,7).

 Életem minden változása az Úrtól van, aki nem változik. Ha gazdag volnék, az Ő kezét kell lássam abban is, és Őt kell érte dicsérnem, de ha szegénnyé tesz, lássam meg abban is kezének munkáját, és dicsérjem érte ugyanúgy teljes szívből. Ha a világ szemében egyre kevesebbet érünk, az az Úrtól van, és türelmesen kell hordoznunk. Ha emelkedünk a világ szemében, az is az Úrtól van, fogadjuk hálásan. Mindezt az Úr műveli, tehát így a jó számomra.

  Az Úr „munkamódszere", hogy megalázza azokat, akiket fel akar emelni, és levetkőzteti azokat, akiket fel akar öltöztetni. Ha pedig ez az Ő módszere, akkor nyilván ez a legjobb és a legbölcsebb módszer. Ezért ha most megaláztatást kell is hordoznom, örvendezhetek, mert már közeledik felemeltetésem napja. Minél jobban megaláz kegyelme, annál jobban felmagasztal majd az örökkévalóságban. Örömmel kell azért fogadnunk azt a fajta elszegényedést, amely végül gazdagságunkat szolgálja majd.

 Ó Uram, az utóbbi időben megaláztál, megláttattad velem, milyen tökéletlen és bűnös ember vagyok. Ez nem kellemes élmény; de kérlek, add, hogy hasznomra váljék. Tégy így alkalmassá arra, hogy örömmel viseljek nagyobb terheket, és hasznosabb legyen az életem! Nagyon szeretném ezt, ajándékozz meg ilyen lelkülettel, a Krisztusért kérlek. Ámen.