Skip to main content

08.13 Mielőtt és mialatt kiáltasz

„Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom" (Ézs 65,24).

 Milyen gyorsan cselekszik az Úr! Meghallgat, mielőtt még kiáltanánk, és gyakran ugyanilyen gyorsan válaszol is. Mivel előre ismeri szükségleteinket és imádságainkat, úgy intézi körülményeinket, hogy mielőtt még a szükség ténylegesen felmerül, Isten már gondoskodik a segítségről, a próbatétel előtt pedig már jó előre felfegyverez annak elviselésére. Ez a mindenható Úr pontossága, amelyet gyakran megtapasztalhattunk már. Még nem is sejtjük a bekövetkező nyomorúságot, de már megérkezett a komoly vigasztalás, amely majd megtart a nyomorúságban. Mennyire meghallgatja Istenünk az imádságokat!

A mondat második részének olvasása közben a telefonra kell gondolnunk. Noha Isten a mennyben van, mi pedig a földön, szavunk gyorsan elérkezik Hozzá, az Övé pedig hozzánk. Mikor őszinte szívvel imádkozunk, mintha Isten fülébe mondanánk imánkat. Kegyelmes Megváltónk azonnal továbbítja kérésünket, Atyánk pedig meghallgatja és örömét leli imáinkban. Milyen jó ebben a tudatban imádkozni! Kit ne indítana buzgó imádságra az a tudat, hogy a Királyok Királya figyel rá? E mai napon is buzgón akarok könyörögni, és nemcsak azt hinni, hogy Isten meg fog hallgatni, hanem hogy már meg is hallgatott, nemcsak azt hinni, hogy egyszer majd felelni fog, hanem hogy válasza már itt is van. A Szent Szellem lesz ebben segítségemre!