Skip to main content

10.14 Soha ne szégyelljük Őt!

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek mennyei Atyám előtt" (Mt 10,32).

 Milyen kegyelmes ígéret ez! Nagy örömmel teszek vallást az én Uramról. Akármennyi hibám legyen is, Krisztust soha nem szégyellem, és a keresztről szóló tanítást bátran hirdetem. Uram, nem rejtem magamba a Te igazságodat.

 Nagyszerû dolgot helyez itt számomra kilátásba az Ige. Barátaim elhagyhatnak, ellenségeim ujjonghatnak, az Úr azonban nem tagadja meg szolgáját. Nincs kétségem afelől, hogy az Úr a magáénak tart, hiszen új meg új zálogát adja szeretetének. De eljön a nap, amikor meg kell majd állnom az Atya előtt. Milyen öröm tudnom, hogy Krisztus akkor majd vallást fog tenni rólam. Azt mondja majd: ez az ember bízott bennem és kész volt bántalmazást is szenvedni nevemért, ezért én is a magaménak vallom őt. Régen, ha valakit lovaggá ütöttek, a királynő gyémántos térdszalagot adott át neki. Nagy megtiszteltetés volt az összegyûlt sokaság előtt átvenni ezt a kitüntetést. Mi ez azonban ahhoz a tisztességhez képest, amikor majd Krisztus vall bennünket a magáénak a magasságos Isten trónusa előtt, a mennyben. Ezért soha ne szégyelljem, hogy az Úré vagyok. Soha ne hallgassak gyáván, se ne alkudjak meg félszívvel. Pirulnom kellene, mert azé vagyok, aki megígérte, hogy kezeskedik az életemért Isten előtt?