Skip to main content

12.31 Nem leszünk idegenek a mennyben

"Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz" (Zsolt 73,24).

 Napról napra, évről évre hittel megbíztam Isten bölcsességében és szeretetében, és tudom, hogy nem hiába. Soha nem tagadott meg tőlem semmi jó dolgot, amit megígért, és biztos vagyok benne, hogy egyetlen szava sem volt hiába elhangzott szó.

 Vezetésére hagyatkozom a jövőben is, mert magamtól nem tudom, melyik úton járjak: válassza az Úr ki számomra a nekem rendelt utat. Tanácsra és segítségre van szükségem, mivel kötelességeim sokszor túl nehezek, vagy ütköznek egymással, és gyakran igen bonyolult helyzetekbe is kerülök. Ezért az Urat keresem mint Főpapomat, és az Ő világosságára és igazságára (úrimjára és tummimjára) nézek. A csalhatatlan és tévedhetetlen Isten akaratát a magam elgondolása és barátaim tanácsa fölé helyezem.

 Dicső Uram, kérlek, Te vezess továbbra is! Nemsokára jön a vég: még néhány esztendő, és el kell mennem ebből a világból, de az Atyához megyek. Az én Uram ott lesz halálos ágyamnál. Ő fog várni a menny kapujánál: Ő vezet be a dicsőség honába. Nem leszek idegen a mennyben: Istenem és Atyám befogad engem a végtelen mennyei boldogságba.

 Dicsőség legyen neked, Uram, aki vezérelsz engem, odaát pedig dicsőségedbe fogadsz. Ámen!