Skip to main content

02.05 Döntőbíró

Dátum: 
2018.02.5

Jób 9,25-35

DÖNTŐBÍRÓ

Jób kiemelkedő férfiú volt. Isten így hivatkozik rá: "szolgám, Jób", hozzátéve, hogy "nincs hozzá hasonló". Istennel való közössége tükröződik a szegényekkel, felebarátaival és saját családjával való bánásmódjában. Aztán bekövetkezik a szerencsétlenség: elveszíti állatait, gyermekeit és egészségét. Hozzáállását mindehhez költői kérdése mutatja: "Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk-e el?" Jób 2,10.

Problémáit csak bonyolították jó szándékú barátainak tanácsai. Néhány dolog azok közül, amiket Istenről mondtak, igaz volt, néhány túlságosan egyszerű, az egész pedig nem helyénvaló. Jób tudta, hogy a vádak, amelyeket nekiszegeztek, igazságtalanok voltak. Felháborodott, és igyekezett megcáfolni vádjaikat. Nem állította, hogy bűntelenül tökéletes, csupán becsületességét bizonygatta.

Mégis ő maga is Istennek tulajdonította szenvedéseit. Ezzel a dilemmával került szembe: Hogyan állíthatja, hogy becsületes Isten előtt, ugyanakkor hogyan tudná megmagyarázni, hogy miért verte meg Isten olyan súlyosan? Hitte, hogy Isten igazságos és mindenható. De nem tudott módot találni, amelyen ügyét Isten elé tárhatta volna, aki végtelenül nagyobb Jóbnál. Istennek nem lett volna nehéz találnia dolgokat, hogy vádolhassa őt, még akkor is, ha ő jó lelkiismerettel élt.

A 9. fejezetnek ebben az utolsó tizenegy versében eléri a csúcspontot. Úgy látja önmagát, mint olyan teremtményt, akinek élete elsuhant és elszaladt. Bármilyen kísérlet arra, hogy vidám legyen a szenvedésben, elenyészik, mert bármely pillanatban még rosszabb szenvedés jöhet. Nem reménykedhet abban, hogy az Isten szemében tökéletes szentség szabályainak megfeleljen.

A 33. vers kiáltás valaki után, hogy álljon Jób és Isten közé, aki képes megfelelni Istennek szentségében és hatalmában, és Jóbnak is a maga gyengeségében és méltatlanságában - hogy kezét nyújthassa mindkettőjüknek. Ennek a döntőbírónak meg kell felelnie Istennek, ugyanakkor közel kell jönnie Jóbhoz anélkül, hogy megrettentené őt.

Végül a döntőbírónak isteninek, és egyben emberinek kell lennie. Azonnal eljutunk az egy közbenjáróhoz Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézushoz, 1Tim 2,5. A testté létel sem a teljes válasz, mert a következő versben Pál tovább megy: "Aki adta önmagát váltságul mindenkiért" - mert még a becsületes embereknek is szükségük van váltságra. Ez Pál ihletett válasza Jób lényegre törő felkiáltására.

Jób 9. 33 Nincs is köztünk döntőbíró, aki mindkettőnkre rátehetné kezét.
1Tim 2. 5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,