Jób 35,1-16
TEREMTŐ ISTENEM
Ennek a fejezetnek a 2-3. versében Elihu körvonalazza, amit megért abból, hogy hogyan gondolkodik Jób Isten bánásmódjáról a szenvedéseiben. Néhány fordítás a 2. vers utolsó mondatát a következő szavakkal fordítja: "Isten tisztázni fog engem", nem pedig úgy, hogy "igazságom nagyobb, mint Istené" (Károli). Úgy látszik, a vers értelme az, hogy Jób az iránt érdeklődik, hogy mi az előnye a becsületességnek a bűnnel szemben. Elihu a fejezet hátralévő részében arra törekszik, hogy ilyen magatartásokat vizsgáljon az "Isten, az én teremtőm", 10. v. (Károli) nagyságával a háttérben.
A 4-8. versekben azzal érvel, hogy Isten, a Teremtő messze felette áll a pusztán emberi teremtményeknek. Őt nem tette kisebbé az ember bűne, és kárt sem okozott neki, és nem is lesz gazdagabb az ember jó cselekedeteivel. A halandóknak kárt okozhatnak, vagy javára válhatnak jó, illetve gonosz tettei, de Istennek nem.
Isten nem mindig szabadítja meg a szenvedőket, amikor azok fájdalmukban kiáltanak. Elihu úgy érvel a 9-13. versekben, hogy ez azért lehet, mert nem ismerik el Istent. Nem tudják azt a tényt, hogy hűséges Teremtőnk tud örömet adni a szenvedésben, ha ismerjük Őt. Meg tudja adni nekünk a képességet, hogy megértsük, hogy a szenvedést Isten megáldhatja. Nem vagyunk néma vadállatok, de a bűnös gőg visszatarthat bennünket attól, hogy Isten útjait megértsük. Ez lehet az oka, hogy az emberek nem veszik észre Isten közbelépését.
A 14-16. versekben Elihu ezt Jób siránkozására alkalmazza. Nem látja Jób Isten munkáját az ő érdekében? Azt hiszi, hogy ügye Isten előtt nincs figyelembe véve? Bosszankodik, miközben Istenre vár, hogy cselekedjen? A 14. vers utolsó mondatában a kérdés inkább a "várakozás", mint a "bizakodás". A 15. verset nagyon nehéz lefordítani. Úgy látszik, azzal vádolja Jóbot, hogy Istent lassúnak gondolja a bűn elleni cselekvésben, és hogy balgaság mentegetni Jób vad panaszáradatát.
Elihu lehet, hogy nem érintette Jób problémájának lényegét ebben a fejezetben, de lefektetett egy nagy alapelvet - vagyis, hogy Isten felfoghatatlanul nagy, és mindig következetes. Tökéletes igazságának és kegyelmének megfelelően cselekszik, éspedig a mi javunkra. Részünkről bölcsesség, ha ezt tudomásul vesszük, és várunk az Ő beavatkozására a mi javunkra, és olyan kimenetellel számolunk, amely majd megmagyarázza, miért maradtunk talán sokáig sötétségben és tájékoztatás nélkül. A könyv végén Isten megfeddi Jób első három barátját, de Elihut nem ítéli el.
Jób. 35.1-16 Tovább beszélt Elíhú, és ezt mondta: Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben? Ha így szólsz: Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem? - Én megadom rá neked a választ, neked is, meg a barátaidnak is. Tekints az égre és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene? Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap tőled? Csak a magadfajta embernek árt a bűnöd, és az ember fiának használ igazságod. A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt. De nem mondják: Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka, aki többre tanít minket, mind a föld állatait, és bölcsebbé tesz az égi madaraknál? Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol. Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható nem veszi tekintetbe. Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell. Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek, azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót tudatlanul.