Zsoltárok 16,1-11
OSZTÁLYRÉSZEM
Ebben a zsoltárban Dávid Isten gondviselésére bízza magát, minden jó egyetlen forrására, amit tapasztal. Örül, hogy Isten népe között lakik az országban. Azt mondja, hogy bármilyen kísérlet, hogy hamis istenektől kapjon valaki segítséget, bűn, és végül fájdalomba vezet. Ő egyedül Istenhez tartozik.
Az Úr ismerete hasonló valamilyen gazdag örökség élvezéséhez. Ezt mondja: "URam, te vagy osztályrészem és poharam," 5. v. Isten olyan megelégedettséget ad neki, mint az olyan emberé, akinek a föld kiválasztott részét osztották ki, hogy megművelje. Gazdag, mert Istene van.
A 7. versben elkezd felsorolni különböző módokat, ahogyan meg van áldva mint Isten imádója. Kap tanácsot és vezetést Istentől, irányítást szívének helyes vizsgálatához éjszakai elmélkedéseiben. Életét Isten közelségének és támogatásának tudatában éli. Az eredmény lelkének boldogsága, és teste is biztonságban nyugodhat - ez látszik a 9. vers fő mondanivalójának.
Ez a nyugodt bizalom túlmegy a jelenlegi jólét érzésén. A bálványimádás és lázadás útja fájdalomban végződik. A hit ösvényén bizalom van, hogy a halál után a győzelem nem "az utolsó ellenségé" lesz, a 10-11. vers pedig magában foglalja a feltámadást és az örök mennyei boldogságot.
Az Apostolok Cselekedetei 2. fejezetének 25-28. verseiben Péter ennek a zsoltárnak a 8-11. verseit magyarázza, az Úr Jézus Krisztus feltámadására utalva. Dávid kétségtelenül bízott Istenben, hite túlvezetett a halálon, az örökkévaló mennyei boldogságba. Ihletett szavai azonban világosan vonatkoznak Dávid nagyobb Fiára.
Krisztus lelke nem maradt a Seolban. Mint Isten Szentje, feltámadt anélkül, hogy teste rothadást látott volna, bár Dávid testével természetesen ez történt. Krisztus mint elsőszülött a halottak közül, megtapasztalta "az élet útját" a feltámadásban. Dávid még mindig a feltámadás reggelére várakozik. De Dávid és Fia gyönyörködhet az öröm teljességében Isten jelenlétében, az Ő jobbján lévő örök gyönyörűségekben.
Ez azoknak a vége, akiknek Isten az örökrésze. Legyünk megelégedettek sorsunkkal, elutasítva azt, ami hamis és megtévesztő.
Zsolt. 16.1-11 Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem. A szentekben, akik a földön élnek, és a dicsőségesekben telik minden kedvem. Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra. Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. Osztályrészem kies helyre esett, örökségem nagyon tetszik nekem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van. Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.