Skip to main content
Dátum: 
2018.03.10

Zsoltárok 144,1-15; Zsoltárok 18,2

VÁR

   Az 5. könyv, a Zsolt 107-150, hozzátétele a Zsoltárokhoz a babiloni fogság után, kérdéseket támaszt. Dávid néhány zsoltárát, amelyek századokkal azelőtt íródtak, miért nem vették a zsoltárok közé korábban? Ezek ihletettek voltak, de nem szerepeltek addig az énekeskönyvben, amíg Isten népe vissza nem tért az országába. Miért szólt hozzájuk akkor ez a zsoltár?
   A kulcsot az utolsó négy vers adja. A zsoltár első négy verse feljegyzi Dávid dicsőítését saját hatalmáért. Az Úr győzelmet adott neki ellenségei felett, és az ő uralma alatt egyesítette Izráelt. A királyság visszatérése volt a témája a bátorításnak, amit Zakariás intézett a maradékhoz. A következő négy versben Dávidnak győzelméért mondott imáját olvassuk. Isten, aki megjelentette magasztos fenségét a Sínain, le tudta győzni Dávid pogány ellenségeit. Mennyire vonzó volt ez a maradék számára! A további versekben Dávid érzékeli, hogy Izráel boldogul. Kívánta ezt a győzelmet a pogányok felett, mert lelki szemeivel látta, hogy ez bőséges áldást hoz népének. Ezek a kívánt körülmények veszik majd körül azt a népet, amelynek Istene az Úr. Egy napon valóság lesz számukra az egyesült birodalom, a végső győzelem a pogányok felett, valamint a bőséges áldások.
   Milyen fontos tehát az igazság ennek a zsoltárnak az elején! Az első két vers hét képet mutat be az Úrról. Ő a "kősziklám", olyan értelemben, hogy lehetővé teszi számára a képességet a háborúra. A "jótevőm" szerető hűséget sejtet egy egyszerű pásztorhoz. Stratégiai biztonságot fejez ki az "erősségem" jelentése, amely szó Izráel történelmi Masadájára utal. Ez a három Dávid felemelkedésére vonatkozik, az utolsó három a védelmére. A "megmentőm" tényleges megmenekülést sugall a veszedelemtől. A "pajzsom" biztos védelmet nyújt a veszedelemben. Az, "akihez menekülhetek", teljes menedéket jelent, amíg tart a veszedelem. Ezek a címek összefoglalják védelmét. A hét kép közepén foglal helyet a "váram". Ez a Vár volt az ő megnyugtató menedékhelye, olyan magasságban, amely elérhetetlen minden ellenség számára, ott megnyugszik Istenében. Ezek a képek, különösen ez az utóbbi, arról beszélnek, hogy az Úr elegendő Dávidnak, a maradéknak és nekünk is.

Zsolt 144. 1 Dávidé. Áldott az ÚR, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. 2 Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám. 3 Ó, URam, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? 4 Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz. 5 Hajlítsd le az eget, URam, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! 6 Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket! 7 Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából, 8 akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! 9 Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked. 10 Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől. 11 Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! 12 Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak. 13 Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira! 14 Marháink legyenek kövérek; ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken! 15 Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!