Énekek Éneke 3,1-4
AKIT LELKEMBŐL SZERETEK
Ez a fejezet a veszteség mély érzésével kezdődik. A "szerelmes", akiről a menyasszony olyan megindítóan beszélt a 2. fejezet záró verseiben, elment. Az, akit ő olyan ifjonti hévvel írt le és magáénak állított, eltávozott tőle.
Vesztesége érzésének mélysége látszik abból, hogy gyakran említi ezt a címet ezekben a versekben. A vőlegény állandóan gondolatai és szíve előtt van, nemcsak nevének kifejezéseiben, amelyet visel, hanem a szívében elfoglalt hely miatt is. Ő az, "akit lelkemből szeretek". Ez teljes odaadás; egész lénye szerelembe merült. Mégis, az, aki ilyen helyet foglal el szívében, elment. Hogy vesztesége miatti érzésének mélységét kifejezésre juttassa, olyan címet használ, amely kifejezi vőlegénye iránt megnyilvánuló vonzalmának egyedülálló helyzetét.
A veszteség érzésétől függetlenül jelen van az éjszaka környező homálya is, amely úgy látszik, ezt az elszakítottságot még sokkal inkább kézzelfoghatóvá teszi. Úgy tűnik, az álom is kerüli, mert ezt mondja: "éjjelente kerestem őt", 1. v. Éjszakáról éjszakára érezte hiányát, míg úgy nem döntött, hogy megkeresi. Bár első kísérletei sikertelenek voltak, 3. v., nem hagyta abba. Az őröktől kérve segítséget, továbbment és megtalálta őt.
Prófétai szempontból ezek a versek Izráel nemzetét mutatják be szellemi sötétségében, vannak azonban kevesen, akik érzékelik a távolságot és elszakadást maguk és Isten között. Voltak, akik keresték a Messiást, volt, aki "várta Izráel vigasztalását", Lk 2,25, volt, aki "beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását", Lk 2,38.
Gyakorlatilag mi is megkérdezhetjük, hogy milyen helyet foglal el Krisztus a szívünkben? Leírhatjuk-e Őt címünk szavaival?
Üdvözítőnk, elég vagy, hogy
Betöltsd elménket, szívünket;
Életeddel nyugtasd lelkünket,
Szereteted eloszlatja a félelmet.
Határozott tekintetünket
Irányítsd magadra,
Hogy szépséged elbűvölje,
S ne tekintsen másra.
(C. A. Bernstein)
Én.3.1-4 „Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam. Fölkelek azért, és bejárom a várost, az utcákat és a tereket; megkeresem, akit lelkemből szeretek! Kerestem, de nem találtam. Rám találtak az őrök, akik a várost járják. Nem láttátok - kérdeztem -, akit lelkemből szeretek? Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek. Megragadtam, nem is engedem el, míg be nem vezetem anyám házába, szülőmnek szobájába.”