Ézsaiás 6,1-13
A SEREGEK URA
Uzziás király meghalt. Ötvenkét év telt el az istenfélő király uralkodása alatt, 2Kir 15,1-7; 2Krón 26,1-13. Uralkodásának utolsó éveit megrontotta az a meggondolatlan kísérlet, hogy illatszert égessen a templomban lévő illatáldozati oltáron, amelynek következményeit halála napjáig szenvednie kellett. Mindazáltal a nép számára ez egy stabil uralom korszaka volt, olyan uralkodó alatt, aki "azt tette, amit helyesnek lát az ÚR", 2Krón 26,4.
Most azonban bizonytalanság felhőzi be a horizontot! Mit hoz majd a jövő? Hogy gyakorolja majd az új király az uralmát? Ézsaiás a kétségek és félelmek között, amelyek szükségszerűen feltámadtak, a szentélyhez fordult, és látott ott egy magasra emelt trónt, amelyen az Úr ült, és palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, akik megszakítás nélkül énekelték: "Szent, szent, szent a Seregek URa". Micsoda cím ez, a Seregek Jahveja! Ez arról beszél, aki teljesen ellenőrzése alatt tart mindent; a menny minden seregét; az univerzum minden csillagát, a föld minden seregét, minden létező hatalmat, és mindazokat a körülményeket, amelyeken keresztülmegyünk. Ézsaiás látja Őt "egy trónon" ülni, ami tekintélyét jelzi, "magasan", ami méltóságát jelzi, és "felemelten", ami mindenek feletti egyedülálló helyzetét jelzi.
Micsoda tanulság származik ebből a szent helyszínből! Az idő változó áramlásai felett ül, szentül az Ő felségében, uralkodva mindenek felett, mint aki sohasem mondott le, vagy lett megfosztva trónjától, mert "Isten még a trónon van".
Ézsaiás méltatlanságának érzését nem a szeráfok szüntették meg. Az oltárról vett szén érintette ajkát, és azok a szavai, hogy "itt vagyok, engem küldj", készséges reagálást jelentenek az Úrnak arra a kérdésére, hogy "kit küldjek el", 8. v.
Manapság, a kétségek és félelmek közepette, amelyek szívünket keserítik, helyes azt tennünk, amit Ézsaiás, és a szentélyt keresnünk. Ott ismét megtudjuk, hogy még mindig, minden az Ő ellenőrzése alatt áll. Az Ő trónja mozdíthatatlan, és szándékai változhatatlanok. Ha veszítettünk az Ő szentségének érzékeléséből, értsük meg, hogy ez nem a kételkedés és habozás ideje, hanem inkább azé, hogy hitünket újra megerősítsük, hogy higgyünk mindenhatóságában, és kiáltsuk: "Itt vagyok, engem küldj, bármi is az akaratod!"
Ésa. 6.1-13 A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról; És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett. És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. És én mondék: Meddig lészen ez Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen; És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön; És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen!