Skip to main content

05.20 A Menny Istene

Dátum: 
2018.05.20

Jónás 1,1-17

A MENNY ISTENE

   Föld istenei állandóan változnak. Számuk nőhet vagy csökkenhet, ahogyan a körülmények, a babona, vagy a népszerű igények megkívánják. Nem így a menny Istene. Lakóhelye a menny. Ott ül mindenek felett. Az ottani világ minden lakója engedelmeskedik parancsának.
   Ő volt az az Isten, akinek Ábrahám engedelmeskedett. Amikor fiának, Izsáknak a házassága volt a kérdés, nem lett volna helyénvaló, hogy az ígéret ilyen gyermeke házasságban egyesüljön a bálványimádó kánaániták egyik lányával. Amikor a tiszteletreméltó ősatya elküldte szolgáját, hogy keressen megfelelő menyasszonyt, szigorúan megeskette, nem kisebbre, mint "a menny Istenére", 1Móz 24,3. Ilyen nagy Isten Ő, de szívesen elrendezi szolgáinak házasságát.
   Ugyanaz az Isten volt, aki előtt Nehémiás leült, sírt és imádkozott. A földi nyomorúságok, különösen Isten városát illetően elkeserítőek voltak. Úgy tűnt, kevesen törődnek Jeruzsálemmel, Isten földi bizonyságtételének a helyével. Mit tehetett Nehémiás? Reménytelen kétségbeesésbe süllyedt? Cinikus keserűség lett úrrá rajta? A negatív gondolkodás és kishitűség áldozatává vált? Nem, hanem a "menny Istenéhez" imádkozott. Ez az Isten meghallgatta és felkarolta ügyét.
   Alkalmakként még a pogány hatalmasságok is elismerték a menny Istenének felsőbbrendűségét. Círusz, Perzsia hódító királya elismerte: "A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene", Ezsd 1,2.
   Most viszont a szökött prófétáról van szó. Jónás teológiája helyes volt. Ő régi kreacionista volt, mert megerősítette, hogy a menny Istene "a tengert és a szárazföldet alkotta", Jón 1,9. Azonban kissé nevetséges, hogy megpróbált elrejtőzni valahol azon a bolygón, amelyről bizonyságot tett, hogy azt az Isten alkotta, akit megvallott, és akiről kijelentette, hogy féli! Milyen gyakran mond ellent a mi teológiánk is a gyakorlatunknak! Az üzenet hatással volt a pogány tengerészekre, mert hamarosan imádkoztak, és dicsőítették ezt az Istent.
   Bárcsak hűségesen képviselnénk Őt, hogy a héber költőhöz hasonlóan mondhassuk: "Adjatok hálát a menny Istenének, mert örökké tart szeretete!" Zsolt 136,26.

Jón. 1.1-16 Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre! El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől. Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve. De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el! Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül - mert Jónás elmondta nekik -, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett. Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok. Az emberek azonban igyekeztek visszaevezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj, Uram, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, Uram, azt teszed, amit akarsz! Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe; a tenger háborgása pedig megszűnt. Ezért az emberek nagy félelemmel félték az Urat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.