Lukács 2,25-35
A TE ÜDVÖSSÉGED
Jókebed gyermekének, Mózesnek az arcára nézett, és látta, hogy szép gyermek, 2Móz 2,2, de valószínűleg sohasem álmodott Istennek arról a nagy áldásáról, amelyet rajta keresztül fog elhozni Izráelnek. Mai olvasmányunkban azonban, amint Simeon Krisztus arcára nézett, felismerte, hogy elérkezett az ószövetségi próféciák rég várt beteljesedése. Simeon a Szent Szellem által erőteljesen befolyásolt férfi volt, 25. v., akit a Szent Szellem vezetett, 27. v., és kijelentéseket adott neki az igazságról, 26. v. Következésképpen a prófétákhoz hasonlóan ismerete volt a jövőre vonatkozóan. A Szent Szellem Krisztushoz vezetett egy személyt úgy, ahogyan ma is teszi, Jn 15,26.
Szemét a kisgyermekre szegezve ő lett az első újszövetségi próféta, és hirdette, hogy Jézus Isten „üdvössége". A zsidók számára ez magában foglalta Isten ősi szövetségét és az Ígéret Földjét. Sok ószövetségi próféta várt erre az üdvösségre. Jákób volt az első, aki a halálos ágyán kifejezte ezt a szíve vágyát: "Szabadításodra várok, URam!" 1Móz 49,18. Egyiptomban élt, messze attól az országtól, amelyet Isten megígért Izráelnek. Mikeás, egy másik próféta, ugyanezt a vágyat visszhangozza, miközben tanúja nemzete romlásának és lealacsonyodásának; "várom az én szabadításom (üdvösségem) Istenét", Mik 7,7 (Rev. Károli).
De ez az üdvösség messze túlmutat egy földi királyságon. A Krisztusban való üdvösség "szabadítja meg népét bűneiből", Mt 1,21. Pál emlékeztet bennünket: "megtartatunk a harag ellen Őáltala", Róm 5,9 (Rev. Károli). Micsoda nagy üdvösség! Igazán van okunk az örömre. Figyeljük meg azokat, akik örvendeztek az Úr üdvösségének: Anna, mert Ő meghallgatta imádságát, hogy fia legyen, 1Sám 2,1; Dávid, amikor megmenekült Saul gonosz szándékától, Zsolt 35,9; és ugyancsak Dávid, mint győztes, hódító király, Zsolt 20,6; 21,2. Azonosulhatunk a zsoltáríró Dáviddal: "Örüljenek, és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az ÚR!" Zsolt 40,17.
Mi is örvendezünk a korábbi szellemi szabadításnak, de reméljük és várjuk annak csúcspontját, amikor nyugalmunk lesz a mennyben, és az Úr királysága betölti a Földet.
Lk. 2.25 „Íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26 Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát. 27 A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak, 28 akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta: 29 „Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel, 30 mert meglátták szemeim üdvösségedet, 31 amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára, 32 hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek.” 33 Apja és anyja csodálkoztak a róla mondottakon, 34 Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: „Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak, 35 - a te lelkedet is éles kard járja majd át -, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.””