Skip to main content

ApCsel 2,25-36

SZENT

   A nemrégiben helyreállított Péter, nagy pünkösdi beszédében számos kifejezést használt, hogy Krisztust bemutassa zsidó hallgatóságának. Nevezte "Názáreti Jézusnak", Csel 2,22. Hivatkozott rá, mint "Isten által kipróbált férfira", 22. v. Megállapította, hogy Dávid Fia volt, 30. v. Nevezte "Krisztusnak", és hivatkozott rá úgy, hogy "ez a Jézus", 30-32. v. Emlékeztette hallgatóságát, hogy Dávid "Uramnak", 34. v., nevezte, és kijelentette, hogy "Isten ugyanezt a Jézust... Úrrá és Krisztussá tette", 36. v.
   Mai olvasmányunkban Péter a Zsolt 16-ot idézve úgy nevezi, hogy, "Szented" (Rev. Károli). A "szentnek" fordított szó itt nem a hagios, hanem a hosios. Az előbbinek elsődleges jelentése az elkülönülés, míg az utóbbi szó, a hosios elsődlegesen a kegyességre utal a szó igazi, eredeti értelmében. Ez az ember odaszánása valamilyen feladatra, amely Isten szerinti. Figyeljük meg, hogy a Krisztus kegyességére utaló "szent" szóhoz gyakran kapcsolódik az "igaz" szó. A hosios ember gondos az Isten iránti kötelességeiben, míg az igaz ember gondos az emberekkel kapcsolatos viszonyaiban. Az Úr Jézus mindkettő volt.
   Ha megfigyeljük Dávid leírását az Istentől függő emberről a 16. zsoltárban, jegyezzük meg a következő szavakat: "Az Úr az én osztályos részem és poharam... Az én részem kies helyre esett", Zsolt 16,5-6 (Rev. Károli). A pohár az elégedettség pohara volt. A kegyes Krisztus volt a beszélő Krisztus, a megelégedett Krisztus, aki táplálékának és elégedettségének forrásait Istenében találta meg. Továbbá ezt is mondta: "Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim", Zsolt 16,7 (Rev. Károli). A kegyes Krisztus volt a tanácsolt Krisztus: "Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van", Zsolt 16,8. A kegyes Krisztus volt az állhatatos Krisztus. Szándékában és útjában nem voltak kitérések. Ezt mondta: "Ezért örül a szívem, és örvendezik szellemem, testem is bizonyságban lakozik", Zsolt 16,9 (Károli). A kegyesség az Istentől függő ember bizalmában mutatkozott meg.
   Érdekes, hogy a "szent - kegyes" szót az Úr Jézusra használta a Zsidókhoz írt levél: "Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent (kegyes), ártatlan, szeplőtlen", Zsid 7,26. Ez volt az az Ember, akit Péter pünkösdkor bemutatott.

Apcsel. 2.25-36 Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak. Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt. Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig. De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára; ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást. Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk. Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is. Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”