Róma 8,24-30
ELSŐSZÜLÖTT SOK TESTVÉR KÖZÖTT
A Szentírás kevés szakasza jelenti ki ilyen világosan a hívő emberek boldog helyzetét. A Szellem különleges befolyása által segítséget kapunk imádságunkban, és arról is olvasunk, hogy minden dolog úgy van elrendezve Isten akaratából, hogy hozzájáruljon azoknak jelenlegi és végső javához, akik szeretik Őt. Pál azonban rögtön rámutat, hogy nem a mi Isten iránti szeretetünk a dolog kezdete, hanem az Ő kiválasztása eleve ismeret és eleve elrendelés alapján, hogy az Ő Fia képmására formáltassunk. És mi a végső cél? "Hogy Ő elsőszülött legyen sok testvér között".
Az Újszövetségben Urunk ötször van "elsőszülöttnek" nevezve. Elsőszülött a teremtéssel való kapcsolatában, Kol 1,15.18; elsőszülött a halottak közül és feje az új teremtésnek, Jel 1,5; és itt a Róm 8-ban a megváltott családdal való kapcsolatában; végül pedig így van leírva a második eljövetelével kapcsolatos szövegben, Zsid 1,6. Mindegyik igeszakaszban a kifejezés nem annyira a születés elsőségét hangsúlyozza, mint inkább a megkülönböztetést és felsőbbrendűséget. Ahogyan Isten azt mondta, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, 1Móz 2,18, úgy is határozott, hogy áldott Urunk ne egyedül legyen a fiúság kiváltságainak élvezésében, hanem testvérek sokaságának a feje legyen - azoknak, akik általa adoptálás útján lettek Isten fiai.
W.E. Vine írta a következőt: "Krisztusról úgy beszél az Ige, mint „az elsőszülöttről sok testvér között", ami azt mutatja, hogy Ő mintakép, vagy típus, amelyhez nekik hasonulniuk kell egy olyan közösségben, amelyben, mivel Ő az egyszülött Fiú, elsőbbséget és fensőbbséget élvez velük szemben, és mivel elsőszülött, dicsőséges helyzetben van, mint aki kimagasló felettük." Egyrészt látjuk Krisztus kiemelkedő voltát; másrészt viszont azt a tényt, hogy kiváltságait megosztja testvéreivel. Jól tesszük, ha mindkét igazságot felismerjük; vö. Jn 20,17.
Mi tehát ennek a jelentősége számunkra? Miközben ezen az igehelyen a mi örök áldásaink állnak az előtérben, emlékeztet bennünket arra, hogy Isten minden tanácsvégzése Fiának megdicsőítésére összpontosul. A mi eleve elrendelésünk nem elsősorban valamilyen helyre vonatkozik, hanem az Isten Fiához való teljes erkölcsi hasonulásra. Engedjük, hogy ez az isteni szándék uralja és formálja ma ambícióinkat.
Róm. 8.24-30 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.