Skip to main content

09.03 Dicsőség Ura

1Korintus 2,6-11

DICSŐSÉG URA

   "Azután leültek ott, és őrizték", Mt 27,36. Milyen gondolatok mehettek át a római katonák fején, ahogyan a Názáreti Jézus haldoklásának perceit figyelték? Mit láttak "a világ fejedelmei", a főpapok, az írástudók, a farizeusok, ahogyan gúnyolódtak és örvendeztek halála felett? És mit gondolt követőinek kis csoportja, amikor gyászolták? Egy dolog világosnak tűnik - ahogyan itt látták Őt, nem úgy látták, mint a dicsőség Urát. Urunk imádkozott, ezt mondva: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek", Lk 23,34. Péter ezt mondja: "tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is", Csel 3,17, és Pál hozzáteszi, hogy "ha ismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát".
   Az Apostolok cselekedetei 7. fejezetének 2. versében olvassuk, hogy "a dicsőség Istene megjelent... Ábrahámnak". Ez feltehetően közvetlen utalás Isten Fiára, mert mindig Ő az, aki elindul az Atyától, és kijelenti az Atyát. Jakab juttatja eszünkbe ismét a címet, amikor beszél Urunk Jézus Krisztusról, a dicsőség Uráról, Jak 2,1. Prófétai értelemben Krisztus úgy lép be a mennybe, mint "dicső Király", Zsolt 24,7. Csodálatos bepillantást nyerünk Krisztus gondolataiba, ahogyan Ő a kereszt borzalmával és szégyenével szembenézve tudott beszélni az Atyához arról a dicsőségről "amely már akkor az enyém volt Tenálad, mielőtt még a világ lett", Jn 17,5. Amikor Isten Fia emberré lett, és kisebbé tétetett az angyaloknál, elhagyta a menny dicsőségét, elrejtve a személyében lévő dicsőségét is, hogy emberi formában találtathasson. Az önmegtagadásnak ez a hihetetlen lépése vezette az engedelmesség ösvényére, egyenesen a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig, Fil 2,6-8.
   Szándékos ellentét feszül a következő szavakban - "megfeszítették a dicsőség Urát". A dicsőség Urát halálra adták a megszégyenülés helyén; emberek megölték az élet Fejedelmét; a világ Világosságát sötétség vette körül; Az áldás Fia átokká lett értünk; az Igazat a törvényszegők közé számlálták; az angyalok imádatának tárgya részegesek gúnydalává lett; a Halhatatlan letette életét. Miért? Ez volt Isten bölcsessége, "amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre", 7. v. Csak Isten tudott dicsőséget kihozni a szégyenből!

1Kor. 2.6-11 Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét; Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.